fbpx
verseny

Nagykorú lett a “Vértesboglári MTB Piknik”

Június 1-jén rendezik meg a Vértesboglári MTB Pikniket, mely a verseny történetében már a 18. alkalom lesz. A nagy múlttal rendelkező MTB Piknik szervezői feladatait 2019-ben a Superior Racing Team vette át, mellyel ez a maraton sem merült a ...

2024-ben újdonságokkal indul a KÉSZ Group Balatonfondo kerékpárverseny

A tavalyi sikeren felbuzdulva idén is megrendezésre kerül az ország egyik legnépszerűbb kerékpárversenye, a Balatonfondo, ezúttal a KÉSZ Csoport részvételével, mint névadó szponzor. A 2024-es rendezvény számos újdonsággal várja a kerékpározás ...

Idén is részt vettünk a Kínok Kínján: Miért egyre kevesebb a versenyző?

Május 5-én rendezték a 20. Kínok Kínja országúti mezőnyversenyt Esztergomban, mely a 120 km-ével és az 1500 méter szintemelkedésével egyik legnagyobb szint különbséggel rendelkező amatőr országúti verseny hazánkban. A Pilis emelkedőin zajló versenyt ...

Gyenesdiáson folytatódott a Gravel Magyar Kupa: A két rózsaszín trikós megvédte az első helyét

Május 4-én Gyenesdiáson rendezték a Bianchi Gravel Magyar Kupa második fordulóját, ahol a Keszthelyi-hegység emelkedőin 113,5 és 62 km várt az indulókra. Hosszú távon ezúttal is az első fordulóban abszolútban nyertes Borsos Benedek és Punk Adrienn ...

Május 19-én DHL Sereďmaraton: országúti verseny a szomszédban

A szlovák-magyar határtól nem messze, május 19-én Szered városában rendezik a 18. DHL Sereďmaratont, ahol a 122 km megtétele mellet 2 hegyi- és 2 sprint hajrá vár az országúti bringásokra. A pünkösdi hosszú hétvégén hazánkban nem rendeznek ...

Május 25-én ismét lesz Móri Karika jótékonysági kerékpártúra

A tavaly újjáélesztett, rendkívül népszerű Móri Karika jótékonysági körtúrát idén is május utolsó hétvégéjén rendezik meg. Az előző évben megszokott távokhoz képest egy új, hosszabb távot is választhatnak az indulók, ezenfelül lesz ingyenes családi ...

Május 4-én a Balaton mellett folytatódik a Gravel Magyar Kupa

Május 4-én a Balaton mellé, pontosabban a Keszthelyi-hegységbe költözik a Bianchi Gravel Magyar Kupa, ahol ezúttal egy gyors pálya vár az indulókra, amin 113,5, illetve 62 km-t kell teljesíteni a legdinamikusabban fejlődő szakág bringásainak. ...

Neveztél már az első BB365 MTB és terepfutó Challenge-re? – MTB maraton a Balaton mellett

Hosszú idő után újra lesz  MTB maraton a Balaton mellett, a 2024-es MTB és terepfutó Challenge második futamát május 4-én gyönyörű környezetben Gyenesdiáson rendezik. Előnevezni április 27-ig tudtok. Csak másfél hete kezdődött el a Mátrában a ...

Ismét vár a Kínok Kínja – 2024. május 5. Esztergom

Május 5-én téged is vár a XX. Kínok Kínja kerékpárverseny Esztergomban, ami 120 km-es távjával idén is komoly kihívásokat tartogat az indulók számára, a hosszú távon indulók háromszor másszák meg a Két-Bükkfa nyerget. 2024 május 5-én immáron ...

Szombaton a Mátrában veszi kezdetét a Gravel Magyar Kupa! (a helyszínen is lehet nevezni)

Április 13-án a Mátrában kezdődik a Bianchi Gravel Magyar Kupa, ahol hazánk legmagasabb hegységében 115 km vár a hosszú távon indulókra, míg a rövid távosoknak 70 km-t kell teljesíteni. Bár az előnevezés már lezárult, de szombaton a helyszínen is ...

Április 7-én zárul az előnevezés az MTB és terepfutó Challenge és a Gravel Magyar Kupa 1. futamára

Nem árt sietni a nevezéssel, ugyanis vasárnap zárul az MTB és terepfutó Challenge és a Bianchi Gravel Magyar Kupa 1. futamának előnevezése, mely után már csak a helyszínen lesz lehetőség a nevezésre a Mátrában. 2024-ben 7 futammal jelentkezik ...

Előzd meg a Fogaskerekűt!

Idén már 19. alkalommal mérheted össze erődet a Hegyvidék kedvenc közlekedési eszközével, a már-már extrémnek számító útvonalon! Április 27-én újra megrendezi a Hegyvidéki Önkormányzat és a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. a főváros ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo