fbpx
hírek

Nonprofit kerékpárkölcsönző nyílt a III. kerületben

Megnyílt Budapest első, széles közönség számára elérhető nonprofit kerékpárkölcsönzője. A kezdeményezés célja elsősorban az, hogy minél több III. kerületi lakos válassza kerékpárt, mint közlekedési eszközt a munkába járáshoz. A III. kerület ...

Eseménydús év lesz az idei Salgótarjánban

A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesületre sosem volt jellemző az inaktivitás, de az idei év várhatóan magasra teszi majd a saját maguk elé felállított mércét is. Nézzük időrendben, mit is kínálnak nekünk a nógrádi megyeszékhelyen, ami két ...

Kerékpáros közlekedés Berlinben

Nemrég hosszabb időre Berlinben tartózkodtam, és alkalmam adódott tanulmányozni az ottani közlekedési lehetőségeket és infrastruktúrát, illetve kipróbálni mind a tömeg-, mind pedig a kerékpáros közlekedést. Számomra az élmény sok tanulságot ...

Balatonkör – tíz nap és indulunk!

2010. április 14-ig 985-en regisztráltak a balatoni kerékpáros túrára. A hagyományos, 206 és 85 km-es túrák mellett részt lehet venni a Balatonföldvári Critical Mass-on, a Keleti Strandon szervezett gyerekversenyeken, a Balatonföldvári Dual Trial ...

Rajtvonalnál a Commencal International Pro Mountain Bike Race Team

Április elején mutatták be hivatalosan is a 2010-es versenyszezonra teljes erőbedobással kész Commencal International Pro Mountain Bike Race Team-et, ami az Atherton testvérekre épül. A család és a Commencal közötti együtt működés erősebb, mint ...

Egyéves lett a Bringaland!

Mélyen landolnak az árak születésnapunk alkalmából, gyere és ünnepelj velünk Te is a Bringaland évforduló alkalmából! Szülinapi kedvezmények: Kerékpárok: Bianchi trekking-, fitnesz-, országúti és MTB kerékpárok: -10% Wilier országúti ...

Pálya vb 2010: sör, burgonyaszirom és pályasport

Próbáljunk meg tanulni a focirajongóktól… Készítsünk be néhány sportközvetítésekhez elengedhetetlen, ámde a korszerű sporttáplálkozás szempontjából mellőzendő élelmiszert magunk mellé, és már készen is van a tartalmas este. Következő lépés: ...

Már lehet nevezni az Underworld Kupára!

Különleges, földalatti versenyt kínál a Merkapt Maraton Team SE a hegyikerékpárosoknak, néhány napja pedig a nevezés is megkezdődött. Volt már hasonló kezdeményezés hazánkban – néhány éve a nagysikerű Metro Ride –, de míg ott csak meghívott profik ...

Betonexpressz 2000: Elkezdtük 2010-ben is!

Hosszú időn keresztül nem adtunk hírt magunkról, a nehéz gazdasági helyzetben jó néhány problémával kellett megbirkóznunk. Bár az egyetlen magyar kontinentális csapat körül az utolsó simítások még hátra vannak, örömmel jelenthetjük: elkezdtük a ...

Erdélyi Eszter többnapos versenyeken is dobogón

Az egyik leglátványosabb MTB maratonnak tartják a Sani2C versenyt, amely az afrikai kontinens különösen látványos részein vezet keresztül 3 napon át. Ezen a versenyen nem a táv, hanem a pálya igazán nehéz, 3 nap alatt kb. 300 km-t kell leküzdeniük a ...

A Merida Maraton Team CST idei sorát a Bringaexpón mutatták be

Alig néhány nappal a „gyári”, német Multivan Merida Biking Team hivatalos, spanyolországi sajtóprezentációja után itthon a márka hazai kerekeseit is bemutatták. A budapesti III. Port.hu Bringaexpón nemzeti csapatunk, a Merida Maraton Team CST ...

Szakmai nappal indított a III. PORT.hu Bringaexpo

Megnyitotta kapuit a 2010. március 4-én a III. PORT.hu Bringaexpo a Hungexpo vásárterületén. A csütörtöki szakmai nap után a kerékpáros újdonságokra éhes nagyközönség pénteken, szombaton és vasárnap rohamozhatja meg az expóterületet. Hogy ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo