fbpx

Szakmai nappal indított a III. PORT.hu Bringaexpo

Megnyitotta kapuit a 2010. március 4-én a III. PORT.hu Bringaexpo a Hungexpo vásárterületén. A csütörtöki szakmai nap után a kerékpáros újdonságokra éhes nagyközönség pénteken, szombaton és vasárnap rohamozhatja meg az expóterületet.

Bringaexpo_01

Hogy pontosan mit is talál majd ott? Valójában nemcsak kerékpárokat. A vásárterület honlapján így fogalmaznak az illetékesek:

„Elindult a visszaszámlálás, hiszen március 5-én újra „szárnyra kap” a Hungexpo Budapesti Vásárközpont. Az Utazás kiállítással idén 33. alkalommal repülhetjük körbe akár 1 nap alatt a Földet. Március 5-7-ig az utazási ajánlatok krémjéből válogathatnak a pihenni vágyók. Ezúttal 25 ezer négyzetméteren 7 kiállítás, közel ezer kiállítója mellett három napon át a kísérőprogramok kavalkádja, igazi fesztiválhangulat várja a közönséget.

A Budapest Boat Show a Golf Expóval kiegészülve a luxus kedvelőit, míg a II. Európai Leader Expo a hagyományokhoz ragaszkodókat, a III. PORT.hu Bringaexpo a két keréken, míg a Karaván Szalon a négy keréken közlekedőket invitálja egy kellemes túrára így tavasz elején. A csillogás, a drágakövek szerelmeseit a Karát Ékszer Sziget csábítja el remekeivel.”

Bringaexpo_02

Persze a Bikemag olvasóközönségének tagjai minden bizonnyal nem a csillogás és a drágakövek szerelmesei közül kerülnek ki, így leginkább a kerékpáros szekció tarthat érdeklődésre számot részükről. A kiállítók listáján közel minden idehaza forgalmazott márka képviselője szerepel, és találkozhatunk néhány valódi csemegével is. Előzetesen álljon itt erről néhány fotó Atom jóvoltából.

Bringaexpo_03

Az expón jelen van természetesen a Bikemag is, standunkon (B pavilon E3 stand) pedig három dolog várja az érdeklődőket. A brnói vásárt stábunk részéről András és Géza látogatja rendszeresen, ők válogattak most kedvenc cseh márkáik közül néhány bemutató darabot. A 4Ever, a Pells, a Superior és az Agang egy-egy idehaza kevésbé ismert modellje tekinthető meg nálunk. Aki többre vágyik, azt idén is várja a Bike Brno, 2010. október 7. és 10. között.

Bringaexpo_04

Emellett összehoztunk ismét egy retrobike kamarakiállítást, ennek keretein belül az olasz márkák rajongói és a régi kisipari magyar bringák szerelmesi egyaránt megtalálhatják a nekik való csemegét. A kiállítás egyik sztárja az a második világháború előtti Diamant pályatandem, mely most először szerepel kiállításon, de figyelmet érdemel a Shimano Dura-Ace AX szett bemutatására készült spéci aerodinamikus országúti gép is 1981-ből.

Bringaexpo_05

Lemaradtál valamelyik régebbi számunkról? Hiányos a Bikemag kollekciód az elmúlt 3 év terméséből? Sebaj, most akár komplett 2008-as és 2009-es évfolyamot is vásárolhatsz két korsó jó minőségű csapolt sör (= általános egyenértékmérő) áráért.

Bringaexpo_06

Aztán lesz kultúrprogram is ám… – ez viszont már a B pavilon színpadán. A szombati és vasárnapi látogatókra az alábbiak várnak:

Szombat:
13:00-14:30 – Szanyi Gergő előadása
14:30-15:00 – Team Prolog csapatbemutató
15:00-15:30 – Aegon-Vuelta csapatbemutató
15:30-16:00 – Merida csapatbemutató
16:00-21:00 – Spinning

Vasárnap:
15:00: 100 nap bringa előadás

Bringaexpo_07

Bővebb információk a kiállításról:
www.bringaexpo.hu
www.hungexpo.hu

Bringaexpo_08

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.