Home Blog Page 918

Benkó Barbi blogja: End of season!

Benkó Barbi 2013 őszén

End of season! Minden értelemben. Jelenleg olyan állapotban vagyok, hogy ha akarnám sem tudnám folytatni, de nem is annyira akarom, úgy készültem hogy az utolsó Világkupa után megkezdem a pihenő időmet. Természetesen nem egészen így terveztem lezárni a szezont, de most így jött ki, még így is szerencsém volt, hogy nem törtem össze jobban magam és „csak” a versenyt kellett feladnom.

Benko_portrait

Pedig nem ment rosszul, 20. hely környékén mentem és nem éreztem magam rosszul, kíváncsi lettem volna, mit tudok kihozni belőle a végén. Pontosan már nem emlékszem hogyan estem el, azt tudom, hogy ment előttem valaki, de a hosszabb nyomot választotta egy letörésnél én pedig a rövidebbet, ami nehezebb volt, de gyanús volt, hogy egyszerre érünk oda, aminek megint csak nem lett volna jó vége, így behúztam a féket, ami hiba volt, plusz megcsúszott az első kerekem egy gyökéren és fejre estem.

Hafjell 4

Fel akartam pattanni, hogy tovább menjek, de nem igazán sikerült, mert valami ideget eltalálhattam a lábamban és nem tudtam ráállni. Miután összeszedtem magam és feljött egy mentős is, odaadták a bringám, és kérdezték, hogy mi a terv, mondom megyek tovább, de rájöttem, hogy nem tudok ráülni a biciklimre, sőt a fejem és az oldalam is fáj. A sisakom eltörött, úgyhogy ennyit arról, aki cikinek gondolja a sisakot, valószínű megint az életem mentette meg! Aztán önállóan le sem tudtam jönni a pályáról, így kénytelen voltam kiállni. Megvizsgáltak, mondták, hogy a lábam csak zúzódva van, de elég csúnyán, a bordám viszont elrepedt. Az arcomon csak pár karcolás van.

Benko_landscape

Azóta eltelt pár nap, a lábam egyre csúnyább és az fáj a legjobban, tegnap még a járás is nehézkes volt, a bordám különösebben nem zavar, csak nevetésnél meg tüsszentésnél. Az arcom meg már be is varasodott. Halmozom az élvezeteket, ma reggel túlestem a bölcsesség fog műtéteken is. Jelenleg úgy érzem magam, hogy a rokkantkártya igénylés abszolút indokolt. 🙂 A számat még nem érzem, de már dagad rendesen, kicsit komplikáltabb volt, mint gondolták elsőre, mert nagyon mélyen és rossz helyen volt, így több helyen is felvágták az ínyem és mindkét oldal össze van varrva. Most pár napig biztosan nem megyek ki az utcára.

Múlt héten azért rengeteg jó dolog is történt Norvégiában. Megint szuper hetet töltöttünk el a csapattal, ismét rájöttem, hogy mennyire szeretek velük lenni és nagyon örülök, hogy jövőre is ennek a csapatnak a tagja lehetek. A legnagyobb sikereimet az ő segítségükkel és támogatásukkal értem el, amiért nagyon hálás vagyok. Külön öröm nekem, hogy hosszú távra terveznek velem és hisznek bennem a balszerencsés szezon ellenére is. Lesz némi változás a csapat összetételében, de nem jelentős, erről majd csak később adhatok hivatalos információt. Az viszont már most biztos és hivatalos, hogy megkaptuk az Elite státuszt, tehát a Világranglistán bekerültünk a top 15 csapat közé, ami jár majd némi kiváltságokkal jövőre és persze mind a vezetőséget, mind a versenyzőket majd nagyobb feladat elé állítja, de együtt biztosan meg fogunk tudni birkózni vele.

Benko_SchulteLuenzum_Grobert

Remek évet zárt a csapat és történelmet írt. Markus révén megszerezte az első német Világkupa összetett győzelmet! Hihetetlen, de német nemzetiségű versenyző még nem nyert összetett Világkupát. Egészen idáig. Nagyon büszke mindenki Markusra, nagyon megérdemelte, nem csak a pályán, de a pályán kívül is egy remek sportoló, igazi példakép lehet bárkinek. Helen összetett harmadikként állt rajthoz, de két defektet is kapott, amivel csupán a 11. helyre tudott bejönni és ez a balszerencse a 3. helyébe került, végül 4. helyen zárta a 2013-as évet, amivel nagyon csalódott volt, de mondtam neki, hogy van még egy éve U23-ban, jövőre majd megnyeri! Uwe és Shlomi is nagyon jól mentek, összességében egy sikeres hétvége volt és még annál is sikeresebb évet zártunk! De ez mind nem történhetett volna meg a csapatvezetés és a szponzorok segítsége nélkül, amiért nem lehetünk elég hálásak!

Hafjell 5A komplett csapat megkezdte a pihenőjét, de október elején újra találkozunk, a csapatközpontban, a német Alpokban lesz csapatépítő tréning, új bringák tesztelése, beállítása, mental tréning és pár előadás. Jó most itthon lenni, még ha nem is vagyok életem formájában, de pihenek, gyógyulok, legalább rá vagyok kényszerítve. Azért várom már, hogy megint együtt legyünk és végre tesztelhetjük a 29-es és a 650B bringákat egyszerre és mindenki eldöntheti, mivel szeretne jövőre menni. Onnan pedig egyenesen nyaralni megyünk és október közepétől, ha minden igaz újrakezdem az edzéseket! VB után finoman szólva nem voltam motivált, de most valahogy újra visszajött a kedvem és bár érzem, hogy kell a pihenő, biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond újra kerékpárra ülni.

Szezon végére való tekintettel meg szeretném köszönni mindenkinek a sok szurkolást, bíztatást, segítséget, nagyon sokat jelent, különösen ilyen nehéz évben. Persze a legtöbbet most is családomtól, csapatomtól, barátaimtól kaptam, köszönöm!

(http://benko.blogger.hu/)

.

Szombaton Bölcskén zár a Mountainbike Challenge!

Szeptember 21-én a Bölcske Maratonnal érnek véget a Mountainbike Challenge versenysorozat harmadik évadjának küzdelmei, így aki még versenyezne egy jót idén, annak szombaton a tolnai településen a helye!

Ami az egyik nézőpontból a befejezés az a másik oldalról a kezdet. A Bölcske Maraton szervezői megtalálták a módot, hogy a búcsúzó hegyikerékpáros szezont összekössék a lassan éledező cyclocross évaddal. Teljesen egyedülálló módon, a maraton hosszabbik távján, egy 50 km-es cyclocross futamot is indítanak az érdeklődők számára, így segítve az őszi-téli versenyekre való hangolódást.

bolcske_maraton_plakat2013

A Bölcske Maratonon a Mountainbike Challenge összetett helyezéseit érintő kérdések is eldőlnek, előtte azonban összecsapnak az esélyesek és az élen álló egyesületek is megvívnak az előnyösebb pozíciókért.

A Budapestről autópályán egy óra alatt megközelíthető Bölcske, a 380 pincéből és présházból álló területe egy sajátos, egyedi pincefalut alkot, ezen a területen kerül kialakításra a versenyközpont.

A verseny két távon kerül lebonyolításra, 25 és 50 km-en mérhetik össze erejüket a résztvevők, és mint említettük, a hosszabbik távon külön értékelt cyclocross futamra is van lehetőség nevezni. A hosszabbik távon kettő, míg a 25 km-es távon egy frissítőpont kerül felállításra. A futamok indítása után a gyerekek is rajthoz állnak, ők koruk alapján két eltérő távon versenghetnek, majd ezt követően játszósátorban, felügyelet mellett pihenhetik ki fáradalmaikat.

bolcske maraton

A helyszínen nevezni a verseny napján 8.00 és 9.30 között van lehetőség. A CX futam 10 órakor, a hosszú távú maraton 10.15-kor, míg a rövidtáv 10.30-kor rajtol. Jó hír, hogy az előrejelzések szerint napos, nyugodt idő várható szombatra, amely ideális feltételeket teremt egy jó versenyhez.

A Bölcske Maratonra nevezni a hegyibringa.hu oldalának nevezési felületén lehet szerda éjfélig (szept. 18.), bármilyen kérdéssel a főszervező Pásztor László kereshető a 06/30 526-9734-es telefonszámon.

Longus 3 LED/5-funkciós első lámpa USB-tölthető akkuval

Sajnos ismét itt a téli időszak, mikor a nappalok rövidülnek, és az éjszakák hosszabbodnak. Ez nem kedvez a bringásoknak, közlekedőknek és nem csak a hidegebb időjárás miatt, hanem azért is, mert az edzések, bringázások nagy eséllyel belenyúlnak a sötétedés utáni időszakba. Persze egy jó lámpával mindezt ki lehet küszöbölni.

longus_USB_lampa_3A kerékpárok döntő részénél a világításrendszer nem alaptartozék, tehát a lámpa kiválasztása a kerékpáros feladata!Miért éppen ez a modell ideális mindennapos városi közlekedésre? A lámpának a kiválasztása nem egyszerű feladat, nem mindegy ugyanis, hogy városban kerékpározol, vagy túrázol, esetleg terepre jársz edzeni. Felesleges ugyanis 40 LUX-os teljesítményű lámpát venned, ha a kivilágított belvárost nem hagyod el. A városi bringásokat, naponta közlekedőket, ingázókat célozza meg a Longis eme igen praktikus, meglepően kedvező árfekvésű lámpamodellje. 3 szuperfényes LED-del szerelik, melyek akár 6,5 órát is villognak, vagy 3-5 órán keresztül világít kiválasztott funkciótól függően. Ezt a tölthető 3,7 V-os, 240 mAh-s akkumulátornak köszönheti, melyet USB-kábel segítségével tudsz feltölteni. Ezt már nemcsak számítógépről, hanem az új mobiltelefonok töltőjéről is tudod táplálni. Fényerőben 3 LUX-ot tud, amely a láthatóságot biztosítja. A súlya mindössze 37 g, és a töltési ideje is csak 1 óra, vízálló kivitel. Erősebb fényű, határozott csóvájú, kb. 10 m átmérőjű kört rajzol ki.

A Longus világítótestének felszerelése egyszerű, szerszámra sem lesz szükségünk. Az út rezgései sem képesek elmozdítani a kisméretű lámpatestet. A kezelés egy oldalt/hátul elhelyezett nyomógomb segítségével (praktikusan hüvelykujjal) történik, akár kesztyűben, sötétben is könnyen be- és kikapcsolható. 5 funkció között választhatunk: 2 teljesítményszint, illetve 3 villogó üzemmód áll rendelkezésre.
longus_USB_lampa_1

A LONGUS kerékpáros kiegészítőkre szakosodott márka története 2004-ben kezdődött, ma LONGUS termékek 300 szlovák kerékpárüzletben kaphatók. A márka egyre népszerűbb Szlovákián kívül is, a bővülő európai piacon gyorsan elterjedt forgalmazásuk, elsősorban a kiváló minőség/ár aránynak köszönhetően. Kínálatukban megtalálható az apró alkatrészek, mint a fékbetétek vagy a küllők, minőségi kiegészítők, például sárvédő, kormány, kormány szár, pedál vagy nyereg, illetve a biztonságos közlekedés kellékei, azaz sisak, kesztyű, szemüveg és világítás.
[divider scroll_text=”Longus 3 LED/5-funkciós első lámpa USB”]

Jellemzők:

  • USB portról tölthető, beépített akkumulátoros lámpa
  • 3 nagy teljesítményű LED
  • oldalról is látható
  • alacsony töltöttségi szint jelzés
  • túltöltés elleni védelem
  • gumipántos, szerszám nélküli rögzítés
  • cseppálló
  • 5 üzemmód: gyenge fény (kb. 5,5 óra működés), erős fény (kb. 3 óra működés), stroboszkóp villogás (kb. 6 óra működés), normál villogás (kb. 6,5 óra működés)

Ajánlott fogyasztói ár: 6.390 Ft

Kesresd a Lánc Hálózat üzleteiben!

longus_akc

Campagnolo 2014: ha rá kéne bökni egy szettre és nem számít az ára…

Boldog 80. szülinapot, Campagnolo!

Egy 3000 eurós limitált szériás alkatrészcsalád, a Campagnolo Super Record 80th Anniversary, új középrész-szabvány, valamint elbújtatható akkumulátor az elektromos EPS váltórendszerekhez egészen a megfizethető Athena szintig. Nagyjából ezek voltak az Eurobike sztárjai és az olasz kerékpár-alkatrész gyártó, a Campagnolo legfontosabb fejlesztései 2014-re.

Boldog 80. szülinapot, Campagnolo!
Boldog 80. szülinapot, Campagnolo!

Kezdjük a desszerttel, egy kis nyalánkság az érzékeknek. Ebben felülmúlhatatlanok az olaszok. Azon el lehet vitatkozni, hogy mondjuk x összegért a Campa vagy a Shimano, esetleg a Sram alkatrészcsaládját vásárolnánk-e meg a bringánkra. Ha viszont rá kellene bökni egyre „Nem számít az ár, válassz!” – alapon, akkor mehetnek a japánok és az amerikaiak is a sunyiba.

Ugyanis az országúti kerékpározás csúcsszettje így fest jelen pillanatban:

Szándékosan nem olasz bringán mutatjuk most be, hogy mutat felszerelve. Talán ez az Isaac sem rossz alap...
Szándékosan nem olasz bringán mutatjuk most be, hogy mutat felszerelve. Talán ez az Isaac sem rossz alap…

A Campagnolo fennállásának 80. évfordulójának alkalmából kiadott limitált szériás Super Record szett tulajdonképpen a felületkezelésben különbözik a normál mechanikus alkatrészcsaládtól, valamint a 80. jubileumot hirdető logóban, ahogy ez a Bora karbonkeréken is látszik. Ja, és az árban. Jóravaló racionalista emberek nem fogják érteni, miért vásárolják meg dupla áron, 3000 euróért ezt a szettet és további 3000 euróért a kerekeket a tehetősebb Campa-hívők… Pedig megveszik.

Campagnolo Bora Ultra 35
Campagnolo Bora Ultra 35

Ha már kerekeknél tartunk, szintén szezon közben jelentette be a Campa, és a profi csapatok már használták is a 35 mm-es felnimagasságú Borákat. Az új Bora Ultra 35 karbonfelnis szingós kerékszett súlya mindössze 1230 gramm, mindemellett kiváló légellenállási és merevségi mutatókkal. Mondhatni a tökéletes versenykerék.

Az agyak belsőségei nem változtak az 50 mm-es Borához képest
Az agyak belsőségei nem változtak az 50 mm-es Borához képest

Ezek után nézzük a vicenzai illetőségű gyár műszaki fejlesztéseit! Talán a legfontosabb, hogy a Campagnolo is kijött egy új túlméretes középrész-szabvánnyal, az Over-Torque-kal. A katalógus szerint ez 54 grammal könnyebb és 5%-kal merevebb az Ultra-Torque-nál, és egyelőre a felső kategóriában kapható.

Campagnolo_2014_Eurobike_003
Campagnolo Over Torque hajtóművek

Az Over-Torque hajtás tengelye 30 mm átmérőjű és a csapágyak a lehető legszélesebb pozícióban találhatók a merevség fokozása érdekében. Őszintén szólva ez már időszerű lépés volt az olaszoktól, mert a modern karbonvázakhoz jobban illik ez a szabvány.

Szélesen elhelyezkedő csapágyak, megnövelt tengely-átmérő
Szélesen elhelyezkedő csapágyak, megnövelt tengely-átmérő

A Comp Ultra 11-sebességes verzió 563 grammot nyom gyári adat szerint, míg a Comp 1 11-sebességes verzió 605 grammot. Pressfit 30, BB30 és BB386 középrész szabványokkal is kompatibilis lesz és kompakt verzióban is gyártják majd.

Kompakt verzióban is elérhető
Kompakt verzióban is elérhető az Over Torque

Miközben a konkurensek még a 11 sebességes váltórendszereikkel vacakoltak, addig a Campagnolo inkább az elektromos váltás terén volt lemaradásban az elmúlt időszakban. A Shimano előbb jött ki a nyeregcsőben elhelyezhető akkumulátorral, mondjuk tegyük hozzá, hogy nem is sikerült a legjobban, gyakorlatilag a leggyengébb pontja érintkezési hiba szempontjából a Di2 szetteknek.

Super Record EPS szett V2 akkumulátorral
Super Record EPS szett V2 akkumulátorral

Jövőre a Campa is kínál hosszúkás akkumulátort, a V2-t, amit a nyeregcsőbe, vagy a vázcsövekbe is be lehet majd építeni, a vázkialakítástól függően. A Super Record EPS, a Record EPS és a kedvezőbb árú Athena EPS szettekhez használható új alkatrész könnyebb is, katalógus szerint 132 grammot nyom a hagyományos külső akkumulátor 170 grammjához képest. A V2 172 mm hosszú, legszélesebb pontján pedig 27 mm.

A V2 az Athena szetthez is jár
A V2 az Athena szetthez is jár

Reméljük a V2 elnevezés nem a második világháborús náci Németország csodafegyverére hajaz, mert akkor üzembiztosság szempontjából nem a legjobb ómen… A 12 Voltos háromcellás lítium-ion akksi elméletileg 1500 kilométert bír egy feltöltéssel és 500 töltésre szavatos. Fontosabb kérdés azonban, hogy sikerült-e jobban megoldani a japánoknál az összeszerelés és az állítgatás során esetlegesen előforduló érintkezési hibák kiküszöbölését.

Új Campagnolo Athena időfutam alkatrészek
Új Campagnolo Athena időfutam alkatrészek

A friss fejlesztések között mindenképpen meg kell még említeni az Athena szett időfutam kerékpárokhoz tervezett alkatrészeit. Műszaki szempontból nem nagy durranás, hiszen a csúcskategóriából szivárgott le a technológia, de ára miatt nagyon is érdekes lehet a magyar triatlonosoknak és időfutam menőknek is.

Campagnolo Athena EPS elektronikus váltás fékkarról vagy könyöklőről
Campagnolo Athena EPS elektronikus váltás fékkarról vagy könyöklőről

Például elérhető áron szerelhetjük fel időfutam kerékpárunkat olyan elektromos váltórendszerrel, ahol a fékkarokról és a kormánytoldalékokról is válthatunk, ami egy nagyon hasznos funkció. Továbbá árban szintén passzoló aerodinamikus hajtókart is választhatunk a Campa kínálatából.

.

Zuhogó esőben teljesítettek a triálosok: Hegedűs László két kategóriában is bajnok!

Specialized Epic FSR Comp
Kopasz éppen problémát orvosol a Bajnok szervizben

Papírforma eredmény született a hétvégi Trial Országos Bajnokságon, a borsodnádasdi Mátéhegyi Ökoparkban. Hegedűs László, a világranglista jelenlegi 7. helyezettje a zuhogó eső ellenére is elkápráztatta ügyességével a nézőket és begyűjtötte a 20 és 26 colos kategóriák bajnoki címét is.

Magyarország első kizárólag természetes anyagokból épített állandó pályája tetszett a versenyzőknek, az eső és az ázott, csúszós talaj viszont kevésbé.

trial_ob_04

Sárdagasztás

Rémes időjárási körülmények között, a vártnál kevesebb indulóval rendezték szombaton (09.14) a kerékpár trial szakág országos bajnokságát Borsodnádasdon. A Mátéhegyi Ökopark először látta vendégül a biciklis akrobatákat, de nem utoljára, ugyanis a felépített 9 feladatszekció Magyarország első, természetes anyagokból épített állandó trial pályája lett.

A Borsodnádasd Ples Decathlon Trial OB indulóival és szervezőivel nem voltak kegyesek az égiek, szakadt az eső, csak a verseny zárására kezdett derengeni az ég. Már kora délelőttre feláztak a pályák, a Mátéhegyi Ökopark lejtőjén némelyik szekciót megközelíteni sem volt egyszerű a csúszós sárban.

A kősziklákból, farönkökből, ágakból készült pályákon estek, keltek a versenyzők, kész csoda, hogy a nap folyamán senki sem sérült meg komolyabban (az egyetlen sérülést az egyik megcsúszó pályabíró szenvedte el, egy kicsit felhasadt a tenyerén a bőr). A triálosok hősiesen dacoltak a vízzel és sárral, a közönség csodálta és tapssal jutalmazta a kitartásukat, amit a szakág legjobbjai egy kis rögtönzött bemutatóval háláltak meg az ebédszünetben, a színpad előtt.

Végül az eső alább hagyott, a sár is szikkadt kicsit, így a délutáni körök igen látványosra sikeredtek a kint maradt kis létszámú, de lelkes közönség örömére.

trial_ob_05

Hege kétszeres bajnok

A ronggyá ázott értékelő lapok összesítése után kialakult sorrendek a papírformának megfelelőek lettek, a szakág hazai sztárja, Hegedűs László két kategóriában (Elit 20 és 26 colos) is bajnok lett.

A világranglista jelenleg 7. helyén álló legjobb magyar elismerően nyilatkozott a borsodnádasdi pályaépítők munkájáról és arról biztosította a szervezőket, hogy a jövőben vissza fog térni ide edzeni és versenyezni. Ő is, ahogyan minden résztvevő azt sajnálta, hogy az eső ennyire elrontotta a versenynapot, száraz időjárás közepette sokkal látványosabb, izgalmasabb és minden tekintetben élvezhetőbb lett volna a rendezvény. Hegedűs László két hét múlva Belgiumban, a Világkupán mutatja meg újra elképesztő tudását, reméljük, minél előkelőbb helyezést elérve.

Az Elit 26-ban az egri Leskó József végzett a második helyen, a harmadik pedig a győri Végh András lett. Az 20 colos kategóriában Hegedűs László mellé Majoros János és Horgos Máté Balázs állhatott fel a Mátéhegyi Ökopark szikladobogójára.

A Junior 20-ban Rási Richárd nyert, míg a 26-ban Babucs Péteré lett a bajnoki cím. A Seniorok között Ördög Zoltán végzett az élen, míg a kadétok első helyét Szilágyi Levente érdemelte ki.

trial_ob_01

Borsodnádasd visszavár

Az időjárás most kifogott ugyan a trial szakág versenyzőivel és a szervezőként ebben a műfajban először debütáló borsodnádasdiakkal, a résztvevők a visszatérés gondolatával búcsúztak. A Mátéhegyi Ökopark sziklái és civil szervezői bizonyosan visszavárják a kerékpár akrobatákat!

A Vuelta a Espana győztese másképpen, avagy így készült Chris Horner a kiállva tekerésre…

Több szempontból is szenzációs a 42. évét idén betöltő Chris Horner Vuelta-győzelme, mindemellett az amerikai versenyző karakteres személyiség, aki senkit nem hagy hidegen… Élete legnagyobb sikere kapcsán mi most 2008-ból elevenítünk fel egy történetet:
Chris Horner_MG_7721

A helyszín a Cascade Cycling Classic kerékpárverseny Amerikában, Horner feladata a befutó előtt az Asztana csapatkapitánya, Levi Leipheimer segítése volt. Horner feladatát elvégezve kiborított a sorból, majd saját tempójában tervezte befejezni a versenyt.

A mezőny eleje már célba is ért, amikor az egyik kísérőmotoros figyelmeztetett egy fotóst, hogy készítse a kameráját, mert olyan pokoli jó képet készíthet, ami ritkaságszámba megy…

Chris Horner_MG_7731(1)

Fél perccel később egy kerékpáros sziluettje tűnt fel az úton. Várjunk csak… Egy bringás? Vagy kettő? Mi a fene ez? Lassan körvonalazódott Chris Horner, amint kiállva hajtva egy versenyzőtársát cipeli a kerékpárja nyergén. Felfelé. Egészen a célig. Miután segítette Levi-t százegynéhány kilométeren keresztül.

A bringás kezében a kerékpárja, ahogy közelebb ér, látszik, hogy összevissza törte magát és a bringát is. A célban óriási tapsot kapnak, hihetetlen! Akit Horner cipelt, bizonyos Bill Demong volt, aki a sífutás szerelmesei számára lehet ismerős, mellesleg kerékpárversenyző.

Chris Horner_MG_7734

Demong 2 kilométerre a céltól bukott, Horner pedig megállt hozzá, s jól ismert stílusában odaszólt: „Hey Dude, get on!” – Gyere haver, felszállás! Majd feltekert vele az emelkedőn a célig. Gratulálunk!

(forrás: gritandglimmer.com)

Utensilnord-siker a csapatidőfutam bajnokságon

A firenzei világbajnokságra készülő Utensilnord-Ora24.eu magyar versenyzői számára jól sikerült a főpróba, Dér Zsolt, Holló Botond és Lovassy Krisztián megnyerték a hármas-csapat magyar bajnokságot a Cervelo Team Prolog sora előtt.

3ascsapat
Fotó: Balázs István

A Balmazújváros mellett kijelölt, teljesen sík, de szeles pályán három kört kellett teljesíteni, az első körben még partiban volt a Cervelo – Havas Péter, Hemmert János, Varga Péter összeállítású – sora, de a táv derekától kijött a kontinentális csapat versenyzőinek lábában lévő jóval több versenykilométer, s végül közel másfél perccel bizonyultak jobbnak a 60 kilométeres távon.

Végeredmény:

1. Utensilnord-Ora24.eu (Dér Zsolt, Holló Botond, Lovassy Krisztián)     1:16:59
2. Cervelo Team Prolog (Havas Péter, Hemmert János, Varga Péter)    1:18:22
3. Dr. Bátorfi Cube Team (Fejes Gábor, Király Zoltán, Kónya Tamás)    1:22:00
4. Merida CST Road Team (Buruczki Szilárd, Kőrösi Gábor, Takács Tamás)    1:25:28

Az elit kategórián túl összesen harminckét csapat részvételével rendezték meg az idei hármascsapat időfutam országos bajnokságot. U19 és U19 Leány kategóriákban, 40 km-en szegedi győzelem született. Az amatőrök között mindhárom kategóriában debreceni csapat ünnepelhetett – a DKSI sportólói álhattak a dobogó legfelső fokára.

Részletes eredmények a mellékelt állományokban.

KÉPEK I.KÉPEK II.

Harmascsapat_OB_2013_U19_ELIT

Harmascsapat_OB_2013_40KM_AMATOR

.

Vuelta 2013: klasszikus sprint a záróetapon, Horner hazaviheti a pirost – videó

Chris Horner (Fotó: Stefano Sirotti)

Melbourne U23-as országúti világbajnoka, az ausztrál Michael Matthews (Orica-GreenEdge) nyerte a 2013. évi Vuelta a Espana madridi záróetapját, végre kiszolgálva a tömeghajrák kedvelőit. Az összetett állás természetesen a gálaszakaszon már nem változott, az amerikai Chris Horner (Radio Shack) 42 évesen minden idők legidősebb GT-győztese lett.

Chris Horner (Fotó: Stefano Sirotti)
Chris Horner (Fotó: Stefano Sirotti)

A 21. szakaszon Leganés és Madrid között mindössze 109 kilométert kellett teljesíteni, teljesen sík terepen, a végén belvárosi körözéssel. Természetesen a rajt után a szokásos gálázással, pezsgőzéssel, fotózkodással töltötték az időt a bringások, láthatóan őszintén jó hangulatban. A tempó csak az utolsó madridi körökre fokozódott, amikor felálltak a sprintereknek dolgozó csapatok.

Videón a sprint:

A Garmin és az Argos dominálta a felvezetést, mégis a GreenEdge táncoslábú sprintere, Michael Matthews volt a legfrissebb és a leggyorsabb, a korábbi önmagához képest fáradt szezont produkáló Tyler Farrar (Garmin) előtt. A piros trikós Horner biztonságban megérkezett a mezőnyben és hivatalosan is megkapta a Vuelta piros trikóját.

Vuelta a Espana 21. szakasz eredménye:

1 Michael Matthews (Aus) Orica-GreenEdge 2:44:00
2 Tyler Farrar (USA) Garmin-Sharp
3 Nikias Arndt (Ger) Team Argos-Shimano
4 Gianni Meersman (Bel) Omega Pharma-Quick Step
5 Maximiliano Ariel Richeze (Arg) Lampre-Merida
6 Grega Bole (Slo) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team
7 Adrien Petit (Fra) Cofidis, Solutions Credits
8 Reinardt Janse Van Rensburg (RSA) Team Argos-Shimano
9 Francesco Lasca (Ita) Caja Rural-Seguros RGA
10 Robert Wagner (Ger) Belkin Pro Cycling Team

2013. évi Vuelta a Espana összetett végeredmény:

1 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard 84:36:04
2 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:00:37
3 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:01:36
4 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:03:22
5 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:07:11
6 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:08:00
7 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:08:41
8 Samuel Sanchez Gonzalez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:09:51
9 Leopold Konig (Cze) Team NetApp-Endura 0:10:11
10 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha 0:13:11

 Vuelta a Espana 2013. – 20. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 19. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 18. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 17. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 16. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 15. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 14. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 13. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 12. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 11. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 10. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 9. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 8. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 7. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 6. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 5. szakasz 

Vuelta a Espana 2013. – 4. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 3. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 2. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 1. szakasz

Vuelta 2013: A Vuelta a Espana hivatalos rajtlistája, rajtszámokkal

Vuelta 2013: a spanyol kerékpáros körverseny megkülönböztetett trikói és a pénzdíjak

A 2013. évi Vuelta a Espana útvonala, szakaszok, adatok, szintrajzok

.

 

Continental 2014 újdonságok az Eurobike-on

A narancsszínről rögtön azonosítható német gumiköpeny-specialista óriáscég 2014-re számos új modellt hoz ki mind montis, mind országúti vonalon. Természetesen a legmeghatározóbb az MTB 650B, azaz 27,5” kerékméret előretörése, így az ilyen irányú fejlesztések határozzák meg leginkább a 2014-es palettát. Emellett a kiállításon megtekinthettük Gee Atherton világkupán (el)használt X-King külsőjét, össze lehetett futni a freeride hírességgel, Richie Schley-val, de ott volt a street-es Danny MacAskill, Andreu Lacondeguy, a slopestyle-specialista Martin Söderström és Anton Thelander is.

A 4 legnépszerűbb Conti MTB modell 2014-ben 650B méretben is...
A 4 legnépszerűbb Conti MTB modell 2014-ben 650B méretben is…

Lássuk először mely klasszikus és új modellek lesznek elérhetők az arany középútnak kikiáltott köztes 650B kerékmérethez! A három legnépszerűbb Conti MTB modell, az X King, a Mountain King, illetve a Trail King 2.2” és 2.4”-os méretben egyaránt kapható lesz, az ugyancsak közkedvelt Race King viszont csak 2.2”-ig nyújtózkodik, de természetesen az összes „Handmade in Germany” felirattal az oldalfalakon.

650B sor XC-re: Race King, Mountain King és X-King
650B sor XC-re: Race King, Mountain King és X-King

Mindegyik modell esetében rendelkezésre áll RaceSport vagy Protection szövetszerkezet-kialakítás, azaz versenyspecifikus, illetve defektvédelemre kihegyezett változat. Az utóbbi rendkívül sűrű 240 tpi szövetet alkalmaz alacsony gördülés ellenállással rendelkező Black Chili gumiösszetétellel kiegészítve, amíg a RaceSport könnyebb 180 tpi-s, tömlővel használható szerkezetkialakítást kap lágyabb, tapadósabb Black Chili gumiösszetétellel.

Ultrakönnyű Race Sport szövetszerkezet, tömlővel történő használatra...
Ultrakönnyű Race Sport szövetszerkezet, tömlővel történő használatra…

A Protection kivitelű modellek belső nélküli kerékrendszerekben is használhatók, a német gyártó ehhez kifejlesztett egy kiváló tömítő és defektgátló folyadékot RevoSealant néven. Nemcsak UST, hanem ú.n. Tubeless Ready rendszerek esetében is hatékony, -20 fokig használható, ammóniummentes, illetve nem okoz oxidációt. A Conti egyébként nem tapasztalatlan az ilyen folyadékok gyártásában, lévén az autóiparban már egy évtizede kínál számos hasonló terméket. A RevoSealant 240 ml-es kiszerelésben lesz elérhető.

A ProTection változatok UST vagy Tubeless Ready rendszerrel kompatibilisek, használatuk az új RevoSealant tömítővel ajánlott...
A ProTection változatok UST vagy Tubeless Ready rendszerrel kompatibilisek, használatuk az új RevoSealant tömítővel ajánlott…

Ha már a Black Chili „adalék” szóba került, íme egy kis információadalék a Continental által szabadalmaztatott gumiösszetétellel kapcsolatban: a németországi Korbach-ban lévő fejlesztőközpontban a mérnökök évtizedeken keresztül rágódtak azon, miként lehetne a fizika törvényeit átlépni, azaz hogyan lehet egyszerre növelni a tapadást, a tartósságot, illetve ezzel párhuzamosan csökkenteni a gördülési ellenállást. A tökéletes megoldást az Activated Silica Compound, magyarul aktív szilikonösszetétel alkalmazása hozta meg, amelyet Black Chilire kereszteltek. Nanométerben mérhető kerek karbonrészecskéket adalékolnak egy speciális szintetikus és természetes gumikeverékhez, amely beépül a szerkezetbe, felülete ellenállóbb a gumikevekéknél, kötőelemként növeli a rugalmasságot, ellenben a talajjal érintkezve többlet tapadást hoz létre. 2014-ben a következő Conti köpenyekben élvezhetjük az általa nyújtott előnyöket: Grand Prix 4000 S, Grand Prix, Grand Prix Attack/Force, Grand Prix TT, Grand Prix Supersonic, Grand Prix Classic, Attack & Force Comp, Competition, GP 4000 szingó, Sprinter szingó, Podium TT szingó, Olympic II szingó, Sonderklasse II szingó, Tempo II, MountainKing CX, CycloXKing, CycloXKing szingó (!), Der Kaiser 2.5, Der Kaiser 2,4 Projek, Der Baron 2.5/2.3, RubberQueen, Mud King, MountainKing II, X King, Speed King II és a Race King.

A Black Chili mind országúti, mind MTB külsők esetében forradalmi előrelépés...
A Black Chili mind országúti, mind MTB külsők esetében forradalmi előrelépés…

A felsorolás végén említett Speed King II esetében egy új, keskeny, gramm-mániás 29er méretű modell lesz új jövevény a rendkívül széles Conti MTB kínálatban, mindössze 440 g tömeggel, gyors CC-pályákra, de leginkább versenyhasználatra ajánlott. A Mud King 1.8”-as is kapható lesz 29”-os változatban, így a legtöbb vázban bőven marad hely a sárnak, az kevésbé halmozódik fel a „trutyi” a tám- és láncvillák környékén.

Ultrakönnyű és versenyspecifikus 29er modell
Ultrakönnyű és versenyspecifikus 29er modell

Még mindig terepvonalon, de már nem nem MTB hanem ciklokrossz versenysportban érdekeltek számára újdonság, hogy az igen sikeres CycloX-King szingós változatban is elérhető, ráadásul már az idei szezonra is, azaz nem kell egészen 2014-ig várni. 32 mm szélesség jellemzi, 390 gramm tömeg mellett, alacsony bütykös mintázatának köszönhetően számos pályatípuson beválhat. Ezt is még Németországban készítik, a többi kiváló Conti versenyszingóval egy üzemben.

Versenyszinten 8 színben, még nagyobb teljesítménnyel...
Versenyszinten 8 színben, még nagyobb teljesítménnyel…

Országúti vonalon újdonságnak számít a Grand Prix Grand Tours, röviden Grand Prix GT elnevezésű modell, amely egyesíti a Gatorskin modellcsalád rendkívüli strapabíróságát és tartósságát a Black Chili gumikeverék kiváló tapadásával, illetve alacsony gördülési ellenállásával. A rendkívül széles, megerősített PolyX Breaker defektgátló közbülső réteg a tüskék ellen is hatékonyan véd, így ha minden igaz, még a „királydinnyének” is ellenáll. A folyamatos 3-rétegű szövetszerkezet garantálja a lehető legjobb futásteljesítményt, tehát a „GT” akár túrafelhasználásra is alkalmas. Mindenképpen megbízható darab lesz, kiváló tapadás és csekély tömeg mellett: 25 mm-es szélességben 250 grammot nyom a mérlegen.

A Grand Prix GT modell egyesíti a Gatorskin modellcsalád rendkívüli strapabíróságát és tartósságát a Black Chili gumikeverék kiváló tapadásával, illetve alacsony gördülési ellenállásával...
A Grand Prix GT modell egyesíti a Gatorskin modellcsalád rendkívüli strapabíróságát és tartósságát a Black Chili gumikeverék kiváló tapadásával, illetve alacsony gördülési ellenállásával…

A legendás versenyszintű GP4000 is megújul, immár GP4000s II modelljelzéssel. Természetesen mindig lehet javítani még a tökéletesnek hitt darabon is – a precíz német mérnökök híresek eme „tudományukról”! 8-féle színben 23/25/28 mm szélességben lesz elérhető. Az Ultra Sport általános felhasználásra szánt modell pedig „szintet ugrik”, 2014-re ugyancsak II.-es jelzést kap, 84 tpi helyett 3 rétegű 180 tpi lesz a szövetsűrűség, így rugalmasabb, kényelmesebb szerkezete révén akár versenyzésre is ajánlott. A gumiösszetétel Silica-alapú, így tartósabb, mint a versenyspecifikus GP4000 II. 7-féle színkombinációt számoltunk össze, 23/25/28 mm szélességben lesz elérhető.

Több Conti országúti modellen elérhető a TWI kopásjelző technológia...
Több Conti országúti modellen elérhető a TWI kopásjelző technológia…

Ha már országúti köpenyekkel foglalkozunk, érdemes megemlíteni, hogy számos Conti modell rendelkezik Tread Wear Indicator (TWI) technológiával, azaz a gumiról leolvasható a kopás mértéke, így a csere nem találomra megy. A „zsír új” külső futófelületén két apró kerek mélyedést láthatunk, amely használat során egyre sekélyebb lesz, ha pedig már csak a külső körvonala azonosítható, a köpeny egyértelműen cserére szorul. A TWI a következő 2014-es modellek esetében áll rendelkezésre: GP4000S, GP4000, GP Attack/Force, GPTT, Grand Prix, Grand Prix GT, GP 4Season, Gator Hardshell, Gatorskin, illetve Grand Prix Classic.

Magasabb fogak, kisebb szíjfeszesség
Magasabb fogak, kisebb szíjfeszesség

Mint már az Eurobike Awards díjakról szóló cikkeben írtuk, a Conti beszállt a szíjhajtásversenybe, amely csendes, könnyű, egyszerű, nem koszoló, karbantartásmentes, tehát mindennapi városi használatra, agyváltós kerékpárokhoz, egyetlen áttételfokozatot alkalmazókhoz, pedelec-ekhez technikailag telitalálat. Persze nem akkora újdonság a Contitól a szíjhajtás, mint az elsőre gondolnánk, lévén a német gyártóóriás évek óta a BMW és egyes autógyártók szíjhajtás-beszállítója. Az új rendszer nagyobb fogakat alkalmaz, aramidszálas megerősítést kap (nem karbont, mint a piacvezető Gates esetében), amely a Conti szerint csökkenti a szíj megtörésének lehetőségét. A nagyobb fogméret lazább szíjfeszességet tesz lehetővé, növeli az élettartamot, illetve csökkenti a felszerelés során esetleg előforduló hibalehetőséget. A nagyobb fogméret miatt kissé nagyobb fogaskerekekkel használható, bár hátul akár 24 fogig le lehet menni a hatásfog jelentős romlása nélkül.

Ezt a Gates rendszerrel nem lehetett megcsinálni, viszont érdemes megfigyelni a nagyobb fogaskerék-méretet!
Ezt a Gates rendszerrel nem lehetett megcsinálni, viszont érdemes megfigyelni a nagyobb fogaskerék-méretet!

image_2_uv_dlA Continental emellett komplett e-bike elektromos meghajtásrendszert is fejleszt Pedelec kerékpárok számára, ahol a pedálhajtás kötelező, erre segít rá a 250 Wattos, kompakt, könnyű motoregység. Középcsapágyba integrált változatról van szó, így a Bosch rendszeréhez hasonlóan speciális vázkialakításra lesz szükség. Jelenleg még 200 kerékpáros teszteli, de nem bízták a véletlenre a fejlesztést, hisz az egyik legnevesebb autóipari beszállítóra, a Brose-ra bízták a feladat elektromechanikai részét. Az ottani mérnökök meglepő, 3,4 kg-os, 50 Nm-es nyomatékkal rendelkező egységet hoztak létre, ami per pillanat világrekordernek számít. A működés állítólag finom, a vezérlőegység is jónak ígérkezik, minden bizonnyal a már bemutatott szíjhajtás majdan a komplett, végső rendszer részét képezi. Állítólag 2014 második felében akár piacra is kerülhet!

A Conti ultrakönnyű motpregysége
A Conti ultrakönnyű motoregysége

További információ a forgalmazó honlapján

Kulhavy első világkupa győzelme a szezonban

Kulhavy a célban

A világkupa-sorozat a norvégiai Hafjellben ért a végére, ahol a férfiak futama magyar indulók és Absalon nélkül zajlott, utóbbi Dél-Afrikában bordatörést szenvedett. A kiélezett futamot végül az olimpiai bajnok, Jaroslav Kulhavy nyerte az összetettet vezető Nino Schurter előtt.

Izgalmasnak indult a futam, hiszen ahogy több korábbi futamon, ezúttal is Kulhavy kezdett az élen, de kérdéses volt, hogy az eddigi túledzettségét vajon kiheverte-e és bírja-e tartani a megkezdett iramot.

A második körben az élre is állt, de szorosan a nyomában volt Schurter, Cink és Fontana is. Viszont a kör végére a második helyre szorult vissza a cseh olimpiai bajnok.

Schurter és egy Schurter-fan - fotó: Robin Thyrstedt
Schurter és egy Schurter-fan – fotó: Robin Thyrstedt

A cross country világkupa pályák technikásságának növekedését mutatja az is, hogy az első négy helyen állók közül hárman összteleszkópos bringával indultak.

Az ötödik körben az élen haladó négyeshez kis időre Mathias Flückiger is csatlakozott. Szemmel láthatóan Kulhavy és Schurter tartotta kontroll alatt a versenyt, akik közül utóbbi „pörgött” jobban, míg Kulhavy inkább kivárt és tartalékolt.

A hetedik, utolsó előtti körben a svájci és cseh mintegy 45 másodpercre szakadt el a mezőnytől. Ahogy a Specialized csapat fizioterapeutája is nyilatkozott, versenyzőjük kilábalt az év eleji problémáiból és bízik benne, hogy az ő javára dől el a csata.

Kulhavy a célban
Kulhavy a célban

Ahogy az olimpián is, az utolsó kör egyik emelkedőjén Kulhavy sprinteléssel szerzett némi előnyt magának, amit sikerült megtartania a kör végéig, ezzel megszerezve első győzelmét a szezonban, amire egyébként 2011 óta nem volt példa.

Kulhavy így értékelte a futamot:

„Nagyszerű volt, mert eddig őrült volt a szezonom. Ez volt az utolsó futam és végre a régi formámra találtam. Egy nagyon nehéz pálya volt, göröngyös, sziklás és tele éles kövekkel, ami defektveszélyes volt. Az összteleszkópos bringa mindenképp jó választás volt.”

A második helyre Schurter, a harmadikra pedig a közönségszórakoztató Manuel Fumic érkezett.

Elit férfi dobogó
Elit férfi dobogó

1. Jaroslav Kulhavy (Cze) Specialized Racing XC – 1:36:19
2. Nino Schurter (Swi) Scott Swisspower MTB Racing Team – 0:00:07
3. Manuel Fumic (Ger) Cannondale Factory Racing – 0:01:34
4. Mathias Flückiger (Swi) Stöckli Pro Team – 0:01:46
5. Marco Aurelio Fontana (Ita) Cannondale Factory Racing – 0:02:07
6. Matthias Wengelin (Swe) – 0:02:17
7. Daniel Mcconnell (Aus) Trek Factory Racing – 0:02:28
8. Ondrej Cink (Cze) Multivan Merida Biking Team – 0:02:38
9. Miguel Martinez (Fra) – 0:02:46
10. Fabian Giger (Swi) Giant Pro XC Team – 0:03:02

Schurternek nem kellett csüggednie  mai második helyezése miatt, mert az összetettet így is magabiztosan magáénak tudhatta.

1. Nino Schurter (Swi)  – 1180 pont
2. Daniel Mcconnell (Aus) – 800 pont
3. Julien Absalon (Fra) – 760 pont
4. Jaroslav Kulhavy (Cze) – 736 pont
5. Ondrej Cink (Cze) – 705 pont
6. Mathias Flückiger (Swi) – 643 pont
7. Marco Aurelio Fontana (Ita) – 616 pont
8. Fabian Giger (Swi) – 555 pont
9. Maxime Marotte (Fra) – 551 pont
10. José Antonio Hermida Ramos (Spa) – 542 pont

47. Andras Parti (Hun) – 134 pont

65. Zsolt Juhasz (Hun) – 62 pont

A női futamban Benkó Barbara révén voltunk érdekeltek, aki a hét körös futam harmadik körében esés miatt kiállni kényszerült a futamból.

.

.