fbpx

Specialized Stumpjumper Comp Fsr 29 teszt

A Specialized Stumpjumper ( továbbiakban Stumpy) név ismerősen csenghet a legtöbb hegyikerékpárosnak, legyen az kezdő vagy régi „motoros”. 1981-ben ezzel a névvel adta ki a gyár az első tömegtermelésben kapható hegyikerékpárját és megjelenése óta erős viszonyítási alappá vált a kategóriájában.

Következzen egy kis történeti kitekintés a modell történetéről, melyet személyes vallomással kezdek. 2004-ben szerettem bele a Stumpjumper-be és azóta van szerencsém figyelemmel kísérni a bringa fejlődési fázisait. Ez volt az a bringa ami karakterisztikájában, méretében tökéletesen passzolt hozzám. Bringák, márkák, modellek váltogatták egymást nálam az évek során, de a Stumpy-hoz évjáratról évjáratra visszatértem.

A Specialized híres arról, hogy új megoldásokkal próbálkozik a kerékpárjain. Van amikor bejönnek ezek az újítások (Brain rugózás) van amikor zsákutcába torkollanak (Future Shock duplavállas trail villa). A geometriák tekintetében azonban mindig a konzervatív, fontolva haladó stílus volt jellemző rájuk. Talán ezért vált közhellyé a Specialized kerékpárokkal kapcsolatban, hogy ha ráülsz egyre, új bringaként is úgy érzed mintha már ezen ülnél régóta. Jelen teszt alanyára is áll ez a megállapítás, de inkább még nem szaladok ennyire előre.

A Specialized 2009 óta kínálja a Stumpyt 29-es kerékmérettel. A gyártó elég korán tette le voksát a nagyobb kerék mellett és azóta is ezt tekinti a fő csapásiránynak. A 27,5-ös kerékméret megjelenésére nehézkesen és csak fél szívvel reagáltak, de mára belátták, hogy a palettáról nem hiányozhat ez a méret sem. A bringa formája és a rugóstag pozíciója 2011-ben változott, de utána 2018-ig kisebb módosításokkal nagyjából ugyanazt a formát csiszolgatták.
2019-re viszont egy teljesen átdolgozott formát dobtak a piacra.

A Stumpjumper név az idei évtől 3 verziót takar. Az ST (Short Travel) a korábbi 12 cm-t mozgó bringa, a Camber helyére érkezett. Az LT (Long Travel) lett a korábban 14 cm-t mozgó normál Stumpy és a harmadik verzió az EVO néven futó modell. Az EVO-nál szakítottak a konzervatív geometriával és megpróbálták felvenni a versenyt a mai divatos, laposabb fejcsőszög, hosszabb tengelytáv (longer, slacker is better) trenddel operáló gyártókkal. Mindhárom modell elérhető 27,5 és 29-es kerékméretben egyaránt. Részletesebb adatokért lsd. Bikemag korábbi cikke.

Jelen cikkben az LT modell alumínium Comp verzióját veszem górcső alá, bemutatva az újításokat, változásokat.

A váz:
Anyaga a Specialized saját fejlesztésű M5-ös alumíniumja. Régi bevált anyag, már a 2004-es S-works Stumpy-m is ebből az anyagból készült. Ami viszont radikális újdonság az aszimmetrikus dizájn. Ez a fajta megoldás a 2015-ös Demo downhill vázuknál került bevezetésre és ezek szerint annyira bevált, hogy átültették a Stumpjumperre is.
Az aszimmetrikus kialakítást a váz könnyítésével és párhuzamosan a merevség megnövelésével magyarázza a gyártó. Érdemben nem tudom megítélni, hogy ez a tervük megvalósult-e, de a forma nekem nagyon tetszik. A kábelek a kor igényeinek megfelelően, a vázon belül futnak. A vázon belüli vezetés olyannyira teljes lett, hogy a fő váz háromszöget elhagyva a kábelek a láncvillában futnak tovább és csak az utolsó centiken bújnak elő a vázból. A Specialized úgy megoldotta a vázon belüli elvezetést, hogy elég csak a váz elején bedugni a bovden házat és a végén kibújik, nincs szükség a vázon belüli pecázásra.

Örvendetes újdonságként a Stumpy is meg/vissza kapta (hasonlóan az Enduro modellhez) a hagyományos menetes monoblokk rögzítést, elhagyva a press-fit és a saját fejlesztésű BB30-as szabványt. Szerelhetőség és élettartam szempontjából ez, meglátásom szerint, igen fontos módosítás.

Újabb változás, hogy ennél a modell típusnál a Specialized feladta egy másik fontosnak vélt, de egyes felhasználók által bosszantónak tartott megoldását, a rugóstag befogatásának és méretének egyediségét. A váz immár hagyományos befogatású és a piacon fellelhető szemtávú, metrikus méretezésű (210×50 mm) tagot fogad. Ennek hozadékaként a felhasználóknak már nem kell egyedi megoldásokat vadásznia, ha a gyári tagot ki szeretné cserélni.

A geometria állításának lehetőségét is megteremtették rugóstag befogatásának megváltoztatásával. Az alsó rögzítési pontban az aszimmetrikus kialakítású távtartók forgatásával lehet állítani a fejcső és a nyeregcső szögét, és persze ezáltal változik a hajtómű csapágyház magassága is. A laposabb állásban 66,5 fok a fejcső- és 73,7 fok a nyeregcső szöge. A hajtómű csapágy magasság 341 mm. A meredekebb állásban 67 fokra változik a fejcső és 74,2-re a nyeregvázcső szöge. A hajtómű csapágy magassága 348 mm-re nő. Ezek a számok elég hagyományos geometriát ígérnek, talán cseppet el is kedvetleníthetik a potenciális érdeklődőket, de a Specializednél már megszokhattuk, hogy a bringa máshogy viselkedik, mint amit a fokok és milliméterek ígérnek.

A számok világából még egy adattal untatnám a kedves olvasót, de szükséges megemlítenem. Tesztünk alanya (sajátként) egy XL-es méretű kerékpár. 184 centis magasságommal és meglehetősen hosszú végtagjaimmal az L és XL méret határán leledzem, de az évek során rájöttem, hogy inkább a nagyobb vázakat preferálom. De még ezeknél a nagyobb vázaknál is régi problémám, hogy a gyártók a fejcsöveket igen rövidre tervezik, kompenzálandó a megnövekedett kerékméretek miatti kormány emelkedés okozta várható hátrányokat. Ennek eredményeként állandóan alátét hegyek gyűltek a kormányszáram alá. Előző kerékpárom egy 2017-es Specialized Enduro volt, XL-es méretben, ahol már meg voltam elégedve a 12 cm magas fejcsővel. No, ezt a szép méretet az új Stumpynak sikerült túlszárnyalnia még 2 cm-el. Először kicsit megszeppentem, lévén csak 35 és 38-as emelésű kormányaim, de szerencsére pont kiadta a kormány magasság úgy, hogy alátét nélkül közvetlenül a kormány csapágy fölé raktam a stucnit.

A bringa a Specializednál régóta használt és kedvelt FSR rendszert kínálja. Jómagam nagy rajongója vagyok ennek a kialakításnak, mert a mozgás karaktere és finomsága biztosítja a tapadást, a hangyát is kimozgó lágyságot és a fékezéskor is aktív maradó felfüggesztést. Bár kritikusai szerint a hajtás hatékonyságába beleszól a finom ringatózás, ami ritmusos tekerésnél jellemzi az FSR rendszert, de ez a mai modern tagokkal könnyedén kiküszöbölhető annak, aki ezt nem előnyként fogja fel.

A láncvilla a váltás felőli oldalon egy olyan gumi védő borítást kapott, ami engem homok dűnékre emlékeztet. Ezek a púpok hatékonyan megtörik a lánc csapkodását és kellemes csendet varázsolnak a leejtőzéshez. Egyik kedvenc újításom.

A váz kialakításánál gondoltak a kulacsot használókra is, egy teljesen szabvány 7 decis kulacs kényelmesen elfér és a hozzáférés sem igényel erőfeszítést. A karbon modellnél pedig a kulacstartó alatt egy SWAT box-ot is találhatunk, ami egy hatalmas tárolórekesz az alsócsőben, melybe a kerékpározáshoz szükséges összes kiegészítőnket belerakhatjuk.

A rugózó elemek:
A villa egy FOX Float Rhythm 34, Grip csillapítással, 51 mm offset-tel és 15 cm úttal. Ez a Fox alap OEM villája, de más bringán szerzett tapasztalatom szerint kiváló villa. Természetesen versenyzőknek, erősebb stílusban leejtőzőknek a 36-os jobb alternatíva lehet, de a normál ösvény és kaland vadászatban ez a villa is hűséges és támogató partnerünk lesz.

A rugóstag egy FOX Float DPS Performance EVOL verzió, 14 cm úttal. Erre is érvényes a fenti megállapítás. Bár alap tagnak számít a Fox kínálatában, ennek ellenére nagyon jó rugózási komfortot biztosít a bringának. A szokásos 3 állásban állítható, a teljesen nyitott mellett van két növekvő mértékben csillapított állása is.

A gépet SRAM Guide R, 4 dugattyús fékekkel szerelték. Én évek óta ennek a féknek az RS verzióját használom, legnagyobb megelégedéssel. Szerencsére a gyártók rájöttek már arra, hogy a vázak méretétől függően nem árt ha a féktárcsák méretét is arányosan növelik. Igazodva az elvárásokhoz a fékek elöl 200-as, hátul 180-as tárcsákat kaptak.
Váltásként a SRAM NX 12 sebességes váltó rendszerét használhatjuk. Az első tapasztalatok nagyon kellemesek, a GX szetthez képest 200 gramm a súly differencia, pluszban. Próbáltam már GX és XO szetteket is, bár csak rövid tekerések erejéig, de olyan nagy különbséget, ami engem zavarna, nem tapasztaltam. A váltás kellemesen könnyed és gyors és egyelőre precíz is. Elöl 30-as lánctányért, hátul pedig 11-50-es kazetta sort használhatunk. A hajtómű 170mm hosszú. Ezért különösen hálás vagyok, mert nem kedvelem amikor a hajtóművel folyamatosan kopogtatom az altalajt.

Nyeregcső tekintetében az X- Fusion Manic példánnyal örvendeztette meg az alap gépeket vásárlókat a Specialized. Átmérője viszont szokatlan, 34,9-es méretű, erre azért van szükség, mert a magasabb felszereltségű modellek már a Specialized egyedülálló Command Post Wu elnevezésű, letoláskor hátrafelé is billenő dropperjével érkeznek, aminek ez az átmérője. Amennyiben normál méretű csövet akar betenni valaki az szűkítővel megoldható. A nyereg 150 mm úton mozgatható, egy kellemesen könnyen járó és jó ergonómiájú karral.

Kormány, kormányszár és nyereg viszonylatában saját márkás Specialized kiegészítőket kapunk. A stucni 45mm hosszú és elég masszív . A kormány 780mm széles, 27mm emeléssel. A nyereg Phenom nevű, 143 mm szélességű és igen feszesre tömött darab. Az már biztos, hogy vele nem leszünk jó barátok.

Végül a kerekekről szólnék pár szót. Itt is szintén házi márka köszön vissza, a Specializednál megszokott Roval márkában, Traverse 29 típusban. 30mm belső szélességű, tubeless ready felnik, 28 küllővel fűzve. Az agyak Specialized márkájúak, természetesen Boost szabvány méretben. (15×110 és 12x148as méretben).

A gumik is háztájiak. Elöl 29×2,6-os Specialized Butcher, hátul 29×2,6-os Purgatory teljesít szolgálatot. Mindkettő GRID erősített szövettel és GRIPTON keverékkel érkezett. Nem könnyű gumik, mint ahogy a kerékszett sem az, de az Enduro-n szerzett tapasztalataimra alapozva bírják az igénybevételt. A képeken nem ezekkel a kerekekkel van szerelve a gép. Szeretek egy bringához két kerékszettet tartani. Egy tekerős könnyebbet, könnyebb gumikkal és egy masszívabb verziót, nagyobb gumikkal, amikkel nyugodtabban ereszthetem el a fékeket kövesebb, parkosabb terepen.

Remélem a fenti, kissé technokrata, adatokkal zsúfolt írásomban nem fárasztottalak el benneteket. Mivel a bringa friss beszerzésű ezért csak két rövidebb tekerés fért még bele az eddigi időjárásba, ebből az egyik inkább szánkózás volt. Cikkem következő részében a gépen történt egyéni változtatásokról és a menet tapasztalatokról olvashattok bővebben.

Ajánlott fogyasztói ár: 959 000 Ft
További információk a gyártó honlapján.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo