fbpx

Scott kerékpárok 2017: bizonyíték, nem ígéret!

Az új Scott Scale és Spark modellek máris világ- és olimpiai bajnoki címekhez segítették a versenyzőket. Nézzük milyen Scott újdonságok várhatóak még 2017-ben!

Az elmúlt időszakban nem tétlenkedtek a svájci mérnökök, MTB fronton teljesen új merevfarú és XC/maraton fully vonal várható a jövő évre. Az új Scale nevéhez méltóan a legkönnyebb hardtail váz a piacon, a HMX SL változat 27,5”-es verziója M-es méretben mindössze 849 grammot nyom az összes apró szerelékkel együtt.

Scott Scale 2017-es modellek

Scott Scale 2017-es modellek

Elsőre nem szembetűnő, de fontos szerepet játszott ebben az új szénszálas technológia, a végeselemes módszer használatával pontosan meghatározták a leginkább terhelt pontokat és ennek alapján határozták meg, hogy melyik területre milyen szakítószilárdságú karbon kerüljön milyen száliránnyal. Innen is látszik, hogy a 100% ultra high modulus karbon váz egyértelműen csak marketingfogás, az új Scale és Spark modellek esetében például a fejcsőnél, ahol kiemelkedően fontos a merevség, több apró, lézerrel méretre szabott nagy szakítószilárdságú prepreg darabot használtak, amiket precízen meghatározott irányban helyeznek be a gyártósablonba.

Scott Scale 900 RC Pro 2017

Scott Scale 900 RC Pro 2017

Vannak olyan helyek a vázon, ahol a karbon anizotrópikus tulajdonságát érdemes kihasználni, ami azt jelenti, hogy egy adott forma esetén terhelési iránytól függően változik az anyag rugalmassági modulusa. Ilyen esetben még jobb eredményt kapni, ha kombinálják a különböző szakítószilárdságú karbonszöveteket a layupban. Például láncvilláknál rendkívül jól kamatoztatható ez a tulajdonság, ugyanis ennek köszönhetően a hátsó háromszög el tudja nyelni a talaj felől érkező ütéseket úgy, hogy a hajtás irányú merevség nem szenved csorbát.

Scott Scale - Nino Schurter kerékpárja

Scott Scale – Nino Schurter kerékpárja

Az új Scale vázon még a fékkonzolt is egy külön alumínium darabból gyártották, hogy ez se befolyásolja az anyagtechnológiával elérhető lehetőségeket. Integrált PM fékkonzol esetén jelentős helyi megerősítést igényel a váz, egyrészt karbonból, másrészt az abba ágyazott alumínium elemek is rontanak a rugalmasságon.

Scott Scale - Jenny Rissveds kerékpárja

Scott Scale – Jenny Rissveds kerékpárja

Talán a legkevésbé meglepő, hogy az új vázak már a 148 mm-es sarutávolságú Boost szabvány szerint készülnek, abban viszont világelsőnek számít a svájci cég, hogy külön modelleket készítenek egytányéros (RC) és első váltós rendszerekhez. Ennek oka, hogy a hajtás irányú merevséget nagyban befolyásolja a láncvillák alakja a középcsapágy környékén, és ha nincs szükség két tányérra sokkal nagyobb keresztmetszet használható a hajtás oldalon.

Az új Scale nemcsak az újságírókat érdekelte, hanem a konkurenciát is.

Az új Scale nemcsak az újságírókat érdekelte, hanem a konkurenciát is. Az egykori Multivan Merida versenyző zsebéből rekord sebességgel került elő a mérőszalag.

A Scale modellek 650B és 29”-es kerékméretben is kaphatóak lesznek, a geometria napjainkban megszokott, a technikás XC pályákhoz igazított, előbbi esetén 69, míg utóbbinál 69,5°-os fejcsőszöggel. Sőt a ducigumik kedvelői még a 650B+ Scale Plus változatot is választhatják.

Scott Scale 710 Plus 2017

Scott Scale 710 Plus 2017

A merevfarú versenygép fejlesztése párhuzamosan folyt az új Spark tervezésével, így sok közös részlet fedezhető fel. A 2017-es Spark 900 RC már járt nálunk teszten, amiben kiveséztük a technikai részleteket és menettapasztalatokkal is szolgálhattunk. Kulcsszavakban összefoglalva teljesen megújult a felfüggesztési rendszer, a tag felső bekötési pontja átkerült a felsőcsőről a nyeregvázcsőre. A hátsó háromszögből eltűnt a forgáspont, az elasztikus deformációt a karbon anyagi tulajdonságait kihasználva érték el, akárcsak a Spark esetében. Trunnion Mount rögzítésű, metrikus szabványú rugóstagokat fogad a váz. Ennek, valamint a Boost hátsó háromszögnek köszönhetően szélesebben csapágyazottak a forgáspontok. A csúcsmodellek esetén használt karbon himba segít a tömeg alacsonyan tartásában, a csúcsváltozat 1749 grammot nyom.

Scott Spark 2017

Scott Spark 2017

A Spark esetén is megkülönböztethetünk kizárólag egytányéros rendszerhez készült RC verziót, dupla hajtással is szerelhető változatot, továbbá 650B+, 3.0”-es gumikkal kompatibilis Plus modellt. Az első kettő kapható lesz 27,5”-es és 29”-es kerékméretben is.

Scott Spark Plus 2017

Scott Spark Plus 2017

Az Eurobike kiállításon Jenny Rissveds és Nino Schurter Rióban és az albstadti világkupán használt kerékpárjait is szemrevételezhettük. Érdekességnek számítottak a műanyag csavarok a nem használt kulacstartó furatokban, az új Dugast Ori szingók és az az aprólékos precizitás, amivel a bringák össze voltak szerelve.

Scott Spark 900 RC - Nino Schurter olimpiai bajnok gépe

Scott Spark 900 RC – Nino Schurter olimpiai bajnok gépe

Nino Schurter az olimpián már tubeless kerekekkel ment, a 24 mm belső szélességű karbon DT felnikhez Maxxis Aspen gumikat tett fel, de mivel ezek nem szponzortól származtak így a márkajelzést fekete filccel tüntették el. A svájci sztár 38-as tányért használt, amivel a férőhely valószínűleg nem érné el az ISO szabvány szerinti 6 mm-t.

Scott Spark 700 RC - Jenny Rissveds olimpiai bajnok gépe

Scott Spark 700 RC – Jenny Rissveds olimpiai bajnok gépe

Az all-mountain Genius fully változatlan formában lesz elérhető 2017-ben, akárcsak hosszabb rugóutas változata a Genius LT:

Scott Genius LT 710 Plus 2017

Scott Genius LT 710 Plus 2017

Évről-évre feltűnik Brendan Fairclough DH világkupákon használt Scott Gambler bringája is a kiállításon a még mindig látványos és egyedi felfüggesztési rendszerével.

Scott Gambler - Brendan Faircough kerékpárja

Scott Gambler – Brendan Faircough kerékpárja

A kedvező árú modellek közül az Aspect széria érdemel említést. Alumínium váz integrált kábelekkel, csomagtartószemekkel, tetszetős és trendi színekben, hétköznapi használathoz tökéletes felszereltséggel.

Scott Aspect 2017

Scott Aspect 2017

Mintegy átvezetésként az MTB és országúti modellek között nem maradhatnak ki a CX és gravel modellek sem:

Scott Addict CX és Gravel 2017

Scott Addict CX és Gravel 2017

A tavaly bemutatott Addict CX és Gravel gépek mellett 2017-től elérhető lesz az alu vázas Speedster is több különböző felszereltséggel és színben:

Scott Speedster CX és Gravel 2017

Scott Speedster CX és Gravel 2017

Már a tavalyi katalógusban is feltűnt a Scott könnyű országútijának, az Addict modellnek a tárcsafékes változata, azonban a kiállításra még nem lett kész, így idén először csodálhattuk meg teljes valójában.

Scott Addict 30 Disc 2017

Scott Addict 30 Disc 2017

A formák és a koncepció teljesen összhangban van a felnifékes Addict verzióval, a vázsszett tömege mindössze 60 grammal lett több. Fontos, hogy akár 28 mm-es gumikat is fogad a váz, kompatibilis elektromos és hagyományos váltórendszerekkel is, továbbá elöl (100×12) és hátul (142×12) is 12 mm-es átmenő tengelyes kerekeket fogad.

Scott Solace 2017

Scott Solace 2017

A komfort országúti Solace mindössze apró változásokon ment keresztül, felnifékes és tárcsafékes változatban is elérhető.

Scott Foil 2017

Scott Foil 2017

Az idei évre megújult Foil talán olyan World Tour sikert szerzett meg, amit senki sem egy aero országútitól várt, Matthew Hayman Paris-Roubaix győztes gépét is megtekinthettük Friedrichsafenben.

Scott Foil - Paris -Roubaix győztes 2016

Scott Foil – Paris -Roubaix győztes 2016

A fék láncvillák közé helyezése nem csak aerodinamikailag előnyös, hanem lehetőséget biztosított a filigránabb támvillákra, amiket alacsonyabban lehet bekötni a nyeregvázcsőbe, így fokozva a komfortot. Az alsócsővel egybeolvadó villanyak, az egyedi kormányszár és a rejtett nyeregcső bilincs (ék) is mind a légellenállást csökkentik. Csak a miheztartás végett Hayman 54-46-os tányérkombinációval hajtott a legendás tavaszi klasszikuson, ami jól példázza, hogy milyen tempót mennek a profik egy ilyen versenyen.

Scott Plasma - Sebastian Kienle Európa-bajnok bringája

Scott Plasma – Sebastian Kienle Európa-bajnok bringája

Említést érdemel a sorban a triatlon versenygép Plasma 5 is, amivel Sebastian Kienle idén Ironman Európa-bajnok lett. Érdemes megfigyelni a villába integrált első féket, a fejcső elé tett folyadéktartót és a felscsővel egybeolvadó tárolóegységet. Itt minden a versenyzőt szolgálja, annak érdekében, hogy minél többet maradjon hosszú távon is kényelmes, de minimális légellenállású testhelyzetben.

Scott E-Aspect 2017

Scott E-Aspect 2017

Azoknak, akik szeretnek gyorsan bringázni, de ehhez egy kis plusz rásegítésre van szükségük, vessenek egy pillantást a Scott e-bike kínálatára. Gyakorlatilag napjainkra az összes hagyományos MTB modell rásegítéses verzióban is elérhető. Az E-Aspect alsócsőbe integrált akkumulátoros Brose rendszert használ, míg a Scale és az összteleszkópos Genius modelleket Bosch rendszer hajtja a bringáson kívül. Újdonság, hogy a megújult Spark már e-bike változatban is elérhető Shimano  XT (E8000) STEPS hajtással és szettel.

Scott E-Spark Shimano XT elektromos, rásegítéses szettel

Scott E-Spark Shimano XT elektromos, rásegítéses szettel

Összességében a Scott elképesztően profi és jól szervezett cég benyomását keltette az Eurobike kiállításon és a modellek is önmagukért beszélnek. A trendeket látva felmerül a kérdés, vajon jövőre is láthatjuk még őket Németországban a legnagyobb kerékpáros szakmai expón?

Bővebb (előrendeléssel kapcsolatos) információk: http://www.k2-bike.hu/hirek/2017-es-scott-modellek-elorendelesre-elerhetok-a-k2-bikeshopban

A SCOTT bringákat keresd a K2 Bike Shop-ban!

További képek:

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo