fbpx

Új mezében mutatkozott be a visszatérő Valverde

Madridban prezentált ma a spanyol Movistar csapata, soraiban a kétéves eltiltás után visszatérő Alejandro Valverdével, a Vuelta frissen igazolt címvédőjével, Juan José Cobóval és a 2012-ben szinté kékben tekerő olasz bajnokkal, Giovanni Viscontival.

A csapatvezető, Eusebio Unzué elmondta, hogy a Tour de France-on két kapitánnyal, Valverdével és Cobóval indulnak majd, de teljesen eltérő utat járnak majd be. Valverde már a tavaszi klasszikusokra is csúcsformába szeretne kerülni (nem akármilyen párharcokat vívhat majd a belga Philippe Gilberttel), majd rövid pihenőt követően készül a Tourra, míg Cobo mérsékeltebben kezdi a szezont, hogy a spanyol körversenyre is maradjon ereje a címvédésre.

Cobo, Unzue és Valverde

Hogy mindkét Vuelta-győztes (Valverde 2009-ben nyert) indul-e a spanyol háromhetesen, attól függ majd, hogy a murciai hogy érzi magát a Tour után. A spanyolok 32 éves sztárja Mallorcán kezd februárban, majd az andalúziai körverseny, a Clásica Almería, a Párizs-Nizza vagy a Vuelta a Murcia, a Volta Catalunya, a GP Miguel Indurain, a Vuelta al País Vasco, az Amstel Gold Race, a Fleche Wallonne és a Liege-Bastogne-Liege szerepelnek Valverde programjában a szezon első felére. A Tour de France után az Olimpián is szeretne lehetőséget kapni a spanyol válogatottban.

Alejandro Valverde

A Movistar Team 2012-re:
Folytatják: Andrey Amador, David Arroyo, Marzio Bruseghin, Rui Costa, Imanol Erviti, Iván Gutiérrez, Jesús Herrada, Beñat Intxausti, Javier Iriarte, Vaszil Kirijenka, Ignatas Konovalovas, Pablo Lastras, David López, Angel Madrazo, Sergio Pardilla, Rubén Plaza, José Joaquín Rojas, Enrique Sanz, Branilau Samoilau és Francisco Ventoso.
Új igazolások: Jonathan Castroviejo (Euskaltel-Euskadi), Juanjo Cobo (Geox), José Herrada (Caja Rural), Vlagyimir Karpec (Katyusa), Javi Moreno (Caja Rural), Nairo Quintana (Colombia es Pasión), Alejandro Valverde és Giovanni Visconti (Farnese-Vini).

Juan Jose Cobo

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo