fbpx

Szalontay Sándor vétség miatt továbbáll az UCI központból

Szalontay Sándor az ország jelenleg legsikeresebb sprinter versenyzője, aki jelenleg előkelő helyen áll a világranglistán és olimpiai reménységünk, házirendi vétséget követett el a World Cycling Centerben-ben (WCC), az UCI edzőközpontjában.

Szalontay Sándor

Szalontay Sándor

Az MKSZ a versenyző, a pálya szakágvezető és a Bátorfi Agria klubvezetőjének bevonásával kivizsgálta az esetet, és hivatalos tájékoztatást kért az UCI-tól, amely megerősítette, hogy nem történt semmiféle doppingvétség, kizárólag szabályszegésről van szó.

Hazánk tehetségénél olyan – bontatlan – szert találtak, amely kapható kereskedelmi forgalomban, és a WADA által tiltott szert nem tartalmaz. Szalontay Sándor azonban a WCC házirendje ellen szabályszegést követett el, mivel a kérdéses szert nem mutatta be az edzőjének, amely azonnali hazabocsájtást eredményezett.

A tanulságok levonásával az MKSZ továbbra is támogatásáról biztosította Szalontay Sándort, aki június 21-től kezdődően a litván pályakerékpáros válogatottal fog edzeni és készülni.

Szalontay Sándor, egyesülete a Bátorfi Agria és az MKSZ három oldalú szerződést kötnek a versenyző támogatásának feltételeiről. Mind Szalontay Sándor, mind az őt támogató szakemberek elkötelezték magukat, hogy teljes erőbedobással és figyelemmel fognak tovább haladni azon az úton, ami EB, világkupa, VB szerepléseken keresztül, remélhetőleg 2016-os riói olimpiai részvételt eredményez majd.

(MKSZ-közlemény)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo