fbpx

Hurrá! Augusztus 21-én kezdik el a felfestést a szentendrei 11-es úton.

4 éve tart a “küzdelem” és az újabb és újabb jó hírek után már csak azt kérdezik a bringások, hogy “Ok, de mikor lehet valóban átbringázni Szentendrén a 11-es úton?” Nos, még mindig nem holnaptól, de augusztus 21-én VALÓBAN elkezdődik a kerékpáros nyomok felfestése!
A “Merci-táblák” leszerelése céljából Vörös Csaba vezetésével életre hívott mozgalom, a Bringazóna felületén ezt olvashatjuk:
Természetesen mindegyik sikerünknek nagyon örültünk, de nem árulunk el nagy titkot, hogy ez a siker áll a legközelebb a szívünkhöz. Végtére a szentendrei fejelmények hívtak minket életre majd 4 éve, és a legnagyobb küzdelmeket is itt folytattuk. Kicsit még nekünk is barátkozni kell a gondolattal, hogy ez a poszt megszülethetett. Dédelgessük együtt ezt a bejegyzést, és tényleg higyjük el, hogy szeptembertől legálisan kerékpározhatóvá válik a 11-es út szentendrei szakasza.
Az alábbiakban pedig a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Sajtóközleménye olvasható:
Magyar Közút Zrt. sajtóközlemény – Budapest, 2017. augusztus 15.

Forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a 11-es számú úton közlekedőknek Szentendre lakott területi szakaszán

Szentendre Város Önkormányzata és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közös beruházásban Szentendre 11-es számú főút lakott területi szakaszán a kerékpáros közlekedés biztosítása céljából kerékpár nyomok kialakítására kerül sor.
A beruházás során burkolatbontással, aszfaltozással járó kivitelezési munkavégzés nem történik, a kerékpáros infrastruktúra burkolati jelek felfestésével és forgalomtechnikai eszközök kihelyezésével valósul meg.
A beruházás keretén belül a kerékpáros nyom kialakításán kívül az érintett útszakaszokon mind a hosszirányú (terelővonal, záróvonal), mind a keresztirányú burkolati jelek (pl. gyalogos átkelőhelyek) felújításra kerülnek.
A kivitelezés megkezdésére 2017. augusztus 21-én kerül sor, a munka várhatóan három hétig tart. Ezen időszak alatt a 11-es számú főút érintett szakaszán és a csatlakozó utakon időszakos forgalomkorlátozások várhatóak. A festést a szakemberek mozgó terelés védelmében, a forgalmi sávok szűkítése, rövid ideig tartó zárása mellett szakaszosan végzik.
A korlátozásokhoz kapcsolódó forgalmi viszonyokról tájékozódhatnak a nap 24 órájában a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform osztályánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kéri az erre közlekedőket, hogy a munkaterület mellett fokozott óvatossággal haladjanak el, továbbá a kerékpáros nyom kialakítását követően – a megváltozott forgalmi rendre tekintettel – különös óvatossággal közlekedjenek.
Megértésüket és türelmüket köszönjük!
További információ: Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztály E-mail: kommunikacio@kozut.hu Weboldal: www.kozut.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo