fbpx

Cancellara Flandria királya! – videó

Fabian Cancellara ellentmondást nem tűrő magabiztossággal nyerte a Flandriai Körversenyt fő riválisa, Peter Sagan előtt.

Cancellara második Flanders sikerének örülhet (fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)

Cancellara második Flanders sikerének örülhet (fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

A 256 kilométeres kockaköves klasszikuson a Radio Shack csapata tökéletesen kontrollálta a versenyt, még a kapitány defektje is belefért 55 kilométerrel a cél előtt, a svájci pillanatok alatt visszazárkózott a mezőnyre. A riválisok közül a címvédő, Tom Boonen nem volt ilyen szerencsés, már a 20. kilométernél bukott, s feladta a küzdelmet (bár súlyosnak tűnt a sérülés, az első jelentések szerint nem tört el csontja a belga bajnoknak, de egy héttel a Roubaix előtt nem jött jól a baleset).

Boonen balesete:

A Radio Shack olyan jól diktálta a tempót a rövid kockaköves kaptatókon, hogy az esélyesek közül nem nagyon volt kedve senkinek támadni, a nagyobb nevek közül egyedül Jurgen Roelandts akciózott, akinek sikerült felugrania egy korábbi szökevénycsoportra, majd ezek után a harmadik – utolsó – körben a Kwaremontot egyedül abszolválhatta az élen.

A mezőny elején ugyanitt Cancellara támadott, s mindenkit sikerül leráznia, kivéve legnagyobb ellenfelét, Sagant. A szlováktól azonban ennél többre nem futotta, vezetni sem tudott a svájcinak.

Cancellara nagyon bízhatott magában, mert az sem zavarta, hogy Sagan szinte végig szélárnyékban teker, miközben utolérték Roelandtsot, s megkezdték a mindent eldöntő Paterberget.

Cancellara leszakítja Sagant a Paterbergen (fotó: Stefan Sirotti - sirotti.it)

Cancellara leszakítja Sagant a Paterbergen (fotó: Stefan Sirotti – sirotti.it)

Az utolsó 400 méteres meredek kockaköves emelkedőn a svájci egyszerűen felőrölte ellenfeleit, akik a végére leszakadtak. S mint tudjuk, ha Spartacusnak van 15 méter előnye, és a célig lejtő és sík terep vezet az utolsó 10 kilométeren, akkor nem kétséges a verseny végkimenetele. Nem is kellett csalódniuk Cancellara rajongóinak, Fabiant elkapta a flow, és komoly előnyt gyűjtve a célig másodszor sikerült megnyernie a legnagyobb belga klasszikust. Sagan és Roelandts küzdöttek a dobogóért, és a szlovák örült a második helynek, 23 évesen sok Flanders állhat még előtte.

Videón a befutó:

Cancellara a célban így kommentálta győzelmét: „Nagyon örülök, hogy sikerült nyerni, mert nagyon jól felkészültem, de egy ilyen versenyen nem lehet kiszámítani, hogy mi fog történni. De sikerült, pláne úgy, hogy egy éve ilyenkor még a földön feküdtem, most pedig nagyon boldog vagyok. Sikerült hamar magunkhoz ragadni a kezdeményezést, végig mi diktáltuk a tempót, fantasztikus munkát végzett a csapatom. A többiek sejthették, hogy a Kwaremonton fogok támadni, és így is lett, éreztem, hogy nagyon halad a bringa a kockaköveken. A Paterbergen kinéztem a svájci zászlókra gyorsítottam, és sikerült megcsinálni.”

Cancellara, Sagan és Roelandts a dobogón (fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)

Cancellara, Sagan és Roelandts a dobogón (fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Végeredmény:
1 Fabian Cancellara (Swi) RadioShack Leopard 6:05:58
2 Peter Sagan (Svk) Cannondale Pro Cycling 0:01:26
3 Jurgen Roelandts (Bel) Lotto Belisol 0:01:28
4 Alexander Kristoff (Nor) Katusha 0:01:38
5 Matthieu Ladagnous (Fra) FDJ
6 Heinrich Haussler (Aus) IAM Cycling
7 Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team
8 Sébastien Turgot (Fra) Team Europcar
9 John Degenkolb (Ger) Team Argos-Shimano
10 Sebastian Langeveld (Ned) Orica-GreenEdge

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo