fbpx

Amikor nem az első nyerte a szakaszt: Ackermann kapta a győzelmet a Vuelta 9. szakaszán

A Vuelta 9. szakaszán a sprintereké volt a főszerep, a sík útvonalon az összetett menők pihentek míg a sprinterek csapatai dolgoztak. A hajrán Sam Bennett volt a leggyorsabb, de mégsem ő nyerte a szakaszt, ugyanis szabálytalankodásért hátrasorolták az ír sprintert és így végül a második helyezett Pascal Ackermann örülhetett a pódiumon a szakaszgyőzelmének.

A Vuelta általában nem a sprinterek versenye és ez 2020-ban sincs másképp, kevés olyan szakaszt tettek bele a szervezők, ahol esélye van a sprintereknek szakaszgyőzelemre. Viszont a 9. szakasz kategorizált emelkedőt nem tartalmazott, így nem volt kérdés, hogy ezen a napon megragadják a lehetőséget a sprinterek csapatai és nem engednek szökést hazaérni.

9. szakasz

Meglepetés nem történt, a szokott forgatókönyv szerint zajlott a szakasz eleje, ezen a napon is elengedtek egy szökést gyorsan, bár csak két főnek – Juan Felipe Osorionak (Burgos-BH) és Aritz Baguesnak (Caja Rural-Seguros RGA) – sikerült bekerülni a szökevények “csoportjába”, mellyel túl nagy esélyük nem volt a győzelemre. Az előnyük viszont gyorsan nőtt, pillanatok alatt elérték a két percet, majd kicsivel később már 5 perccel tekertek a mezőny előtt.  A Deceuninck-QuickStep és a Team UAE vállalta magára a vezetést és szép lassan el is kezdték faragni a szökevények előnyét. Végül 21 km-rel a cél előtt fogta meg a mezőny a szökést, ezután pedig már csak a hajrára készültek a sprinterek csapatai. A Deceuninck-QuickStep vonata szépen összeállt és felvezették a hajrát Sam Bennettnek, aki megnyerte a sprintet Pascal Ackermann előtt. Viszont a versenybírók elemezték a szakasz végén történteket, és ennek eredményeképpen Bennettet hátrasorolták, mert testtel többször meglökte Liepinst, aki le akarta őt választani a vonatáról. Mindenképpen érdekes eset és még biztosan sokat fognak vitatkozni az ítélet jogosságát illetően, de a lényeg, hogy mivel Bennettet hátrasorolták így Ackermann ölébe hullott a győzelem.

A Vuelta 9. szakaszának eredménye:

1 Pascal Ackermann (Ger) Bora-Hansgrohe 3:39:55
2 Gerben Thijssen (Bel) Lotto Soudal
3 Max Kanter (Ger) Team Sunweb
4 Jasper Philipsen (Bel) UAE Team Emirates
5 Jakub Mareczko (Ita) CCC Team
6 Alexis Renard (Fra) Israel Start-Up Nation
7 Jon Aberasturi Izaga (Spa) Caja Rural-Seguros RGA
8 Lorrenzo Manzin (Fra) Total Direct Energie
9 Robert Stannard (Aus) Mitchelton-Scott
10 Reinardt Janse van Rensburg (RSA) NTT Pro Cycling

 

Az összetett állása a 9. szakasz után:

1 Richard Carapaz (Ecu) Ineos Grenadiers 36:11:01
2 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 0:00:13
3 Daniel Martin (Irl) Israel Start-Up Nation 0:00:28
4 Hugh Carthy (GBr) EF Pro Cycling 0:00:44
5 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 0:01:54
6 Felix Grossschartner (Aut) Bora-Hansgrohe 0:03:28
7 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott
8 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:03:35
9 Marc Soler (Spa) Movistar Team 0:03:40
10 Wout Poels (Ned) Bahrain McLaren 0:03:47

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo