fbpx

A szökevények csatája: Michael Woods nyerte a Vuelta 7. szakaszát

A Vuelta 7. szakasza szökevény sikert hozott, egy jókor indított támadással Michael Woods nyerte a szakaszt, míg az összetett menők pihenésre használták fel ezt a napot.

©Unipublic/Charley López

A Vuelta tipikusan az a háromhetes verseny, ahol hiába található egy szakaszon két első kategóriás hegy, nem biztos, hogy az összetett menők harcát láthatjuk, hanem akár egy ilyen napból is lehet pihenő szakasz. Ez a 2020-as Vuelta 7. szakaszára is igaz volt, nem történt komoly támadás a piros trikóért versenyzők között, ellenben egy izgalmas szökésnek lehettünk szemtanúi.

7. szakasz

Körülbelül 40 km-re volt szükség ahhoz, hogy egy szökés el tudjon menni a Vuelta 7. szakaszán, Sepp Kuss (Jumbo-Visma), Rui Costa (UAE Team Emirates), Magnus Cort (EF Pro Cycling), José Joaquin Rojas (Movistar), Michael Storer (Sunweb) és Alex Aranburu (Astana) is belekerült abba a 16 fős csoportba, akik szökésben tudták megkezdeni az első hegyet. Később rájuk ért fel még egy nagyobb boly, melyben Woods, Fraile, Peters, Martin, George Bennett, Kenny Elissonde, Tim Wellens, Valverde, Mikel Nieve, Davide Formolo is aktívan jelen voltak. A sok híres versenyzővel teletűzdelt bolyt nem engedte messzire a mezőny, végig 2 perc körüli távolságban tartották őket.

Valverde, Woods, Martin voltak a legaktívabbak a szökevények közül, óriási üldözőversenyt csinálva a szakasz második feléből. Közülük Woods emelkedett ki, aki érezhetően mindent beleadott azért, hogy egyedül érjen haza. Az első szökését még sikerült megfogni, de végül az utolsó kilométeren indított támadása sikert hozott számára, 4 másodperc előnnyel ért be a célba Fraile és Valverde előtt. Az összetettben változás nem történt, továbbra is Carapaz viselheti a piros trikót.

 

A Vuelta 7. szakaszának eredménye:

1 Michael Woods (Can) EF Pro Cycling 03:48:16
2 Omar Fraile Matarranz (Spa) Astana Pro Team 00:00:04
3 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 00:00:04
4 Nans Peters (Fra) AG2R la Mondiale 00:00:08
5 Guillaume Martin (Fra) Cofidis 00:00:08
6 Rui Costa (Por) UAE Team Emirates 00:00:13
7 Alex Aranburu Deba (Spa) Astana Pro Team 00:00:13
8 Ide Schelling (Ned) Bora-Hansgrohe 00:00:13
9 Kenny Elissonde (Fra) Trek-Segafredo 00:00:13
10 Davide Formolo (Ita) UAE Team Emirates 00:00:13

 

Az összetett állása a 7. szakasz után:

1 Richard Carapaz (Ecu) Ineos Grenadiers 28:23:51
2 Hugh Carthy (GBr) EF Pro Cycling 00:00:18
3 Daniel Martin (Irl) Israel Start-Up Nation 00:00:20
4 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 00:00:30
5 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:01:07
6 Felix Grossschartner (Aut) Bora-Hansgrohe 00:01:30
7 Marc Soler (Spa) Movistar Team 00:01:42
8 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott 00:02:02
9 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 00:02:03
10 George Bennett (NZl) Team Jumbo-Visma 00:02:39

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo