fbpx

4,9 milliárd forint a Balatoni Bringakör fejlesztésére, 2030-ra 15ezer km kerékpárút lesz Magyarországon

A magyarok leginkább vízparton szeretnek biciklizni: az országos kerékpáros forgalomszámlálás adatai 76 százalék feletti átlagos növekedést jeleztek a Balatonnál kerekezők számában.

A magyar tengernél több éve zajlik a Bringakör teljes felújítása. A déli parton a tervek szerint még idén befejeződnek a beavatkozások Balatonakarattyától egészen Balatonboglárig. Északon a Tihanytól Balatonkeneséig tartó szakasz munkálatai a jelenlegi ütemezés szerint 2023 végéig érhetnek célba. A tókerülő kerékpárút egyetlen még kiépítetlen szakaszának kivitelezése is megindulhat majd Balatonrendesen. A Balatoni Bringakör átfogó fejlesztését a közel 200 kilométernyi beruházáshoz több mint 4,9 milliárd forinttal hozzájárulva támogatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A tárca több vidéki nagyváros közötti biciklis összeköttetések megvalósítását is segíti, már zajlik a kerékpáros kapcsolatok tervezése:
Miskolc és Eger között 47,
Tiszafüred és Balmazújváros között 52,
Szigetvár és Kaposvár között 56,
Siófoktól Pécsig pedig 136 kilométeren.

Folytatják a kerékpárutak fejlesztését, 2030-ig 15 ezer kilométerre bővítik a kiépített és kijelölt bicikliutak teljes hosszát Magyarországon – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.

Schanda Tamás azt írta, hogy a balatoni és Duna-menti nagyprojekteken túl számos egyéb fejlesztéssel teszik kényelmesebbé és biztonságosabbá a kerékpározást az ország más részein is. Így már idén ősszel elkészül a Győr és a világörökségi Pannonhalma közötti kerékpárút, Tokaj-Hegyalján pedig jövő nyárig új kerékpáros kör épül – sorolta.
“Bízom benne, hogy a hazai kerékpáros hálózat bővítése egyre többek számára teszi még vonzóbbá a kerekezést, hiszen a bringázás nemcsak egészséges, hanem környezetkímélő is” – fogalmazott bejegyzésében az államtitkár.

(Forrás: ITM)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo