fbpx
Milano-San Remo

Tekerj az életedért – cukorbetegként az élsport szolgálatában

Október 10-én a Testnevelési Egyetem Athén termében egy filmvetítéssel egybekötött kerekasztal-beszélgetést hallgathattak meg azok, akik a diabétesz és a sport kapcsolatát szerették volna mélyebben körüljárni. A Sport-táplálkozástudományi Központ és ...

Újabb szlovén győzelem – Mohorič nyerte a 117. Milánó-San Remót

Már megint egy szlovén - mondhatnánk fanyalogva, látva a san remói befutó eredményét. Tény, hogy az idei évben a mindössze kétmilliós kis ország kerékpárosai erőn felül teljesítenek, azonban a verseny babérjait ezúttal nem az aratta le, akire a ...

Meglepetés győzelem a Milánó – San Remón

A nagy nevek ellenére az idei Milánó - San Remón a tűzijáték elmaradt, Jasper Stuyven viszont kihasználta a helyzetet és az utolsó kilométereken megszökött, az üldözők egymásra vártak és végül egy hajszállal, de hazaért a Trek-Segafredo belga ...

Sorra mondják le a profi csapatok az olasz versenyeket

A csapatok miatt maradnak el a márciusi olasz versenyek? A hét elején a nagy tavaszi olasz versenyek szervezője arról értesítette a csapatokat, hogy minden a tervek szerint alakul, erre több csapat jelezte, hogy nem szeretnének részt venni a ...

Nem maradnak el az olasz versenyek a koronavírus miatt! – Hétvégén Strade Bianche

A Strade Bianche, a Tirreno-Adriatico és a Milano-San Remo szervezője bejelentette, hogy minden a tervek szerint halad és a koronavírus-helyzet ellenére is várhatóan megrendezik a három nagy versenyt. A leghosszabb hasonló poros szakasz több mint ...

Lebukhat a Strava alapján a Milano-San Remo győztese?!

A Milano-San Remo után először az olasz sportsajtóban gyanúsították meg a verseny francia győztesét, Arnaud Demare-t, hogy csalás is segítette a sikerhez szombaton. A Gazzetta dello Sportnak Matteo Tosatto (Tinkoff) és Eros Capecchi (Astana) is úgy ...

Milánó-San Remo: elhullottak a topfavoritok, Demare kihasználta (videó)

Peter Sagan nemrég azt nyilatkozta, a Milánó-San Remo-n nem olyan nagy kihívás versenyezni, csak megnyerni nehéz... Ez a mai napon is bebizonyosodott... A szezon leghosszabb monumentuma (295 km) rögtön az első a legnagyobb klasszikusok sorában, ...

Peter Sagan megtörte a jeget: “Váratlan megoldás kellett a győzelemhez”

Bekövetkezett az áttörés, a 23 éves szlovák kerékpáros sztár, Peter Sagan tegnap megnyerte élete első klasszikusát, a Gent-Wevelgemet, amiről természetesen nagy örömmel nyilatkozott a verseny utáni sajtótájékoztatón. A WorldTour klasszikusok sora a ...

FotoTour: Milano San Remo, avagy Jim, aki nem látott még havat, és a taknyosan vacogó profik…

Akik látták a közvetítést – a résztvevők számára pedig pláne – a 104. Milano-San Remo beírta magát a legemlékezetesebb profi kerékpárversenyek közé. Élete első WorldTour-versenyét soha nem fogja elfelejteni a dél-afrikai Jim Songezo sem... Egyrészt ...

Milano-San Remo: Havazás, buszozás, Afrika – avagy Ciolek napja – videó

Az egykori szupersprinter reménység, a német Gerard Ciolek (MTN-Qhubeka) nyerte az ítéletidőben rendezett és lerövidített Milano-San Remo klasszikust, megelőzve a két topfavoritot, Peter Sagan-t (Cannondale) és Fabian Cancellara-t (Radio ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo