fbpx
Visegrád 4 Kerékpárverseny

Visegrad 4 Ladies Series: 101,2 km vár a hölgyekre a Pannonhalma-Zirc-Pannonhalma útvonalon

Május 12-én kerül megrendezésre hazánk első UCI 1.2-es besorolású női kerékpárversenye. A mezőny nem sokkal délután fél kettő előtt rajtol majd Pannonhalmán, ahova 101,2 kilométer megtétele után, várhatóan délután négy óra körül érkeznek vissza a ...

Paolo Savoldelli: a kerékpársport napról-napra fejlődik és ebből Magyarország is profitál

2019. május 11-én rendezik a Visegrádi Csoport közös kerékpárverseny-sorozatának magyarországi futamát Budapest és Pannonhalma között. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által is jegyzett 1.2-es besorolású viadal díszvendége a Giro d’Italia ...

2019-ben folytatódnak a Visegrád 4 kerékpárversenyek – 2 női, 3 férfi UCI verseny Magyarországon!

Jövőre sem maradunk Visegrád 4 kerékpárversenyek nélkül, sőt még a számuk is bővül, a hagyományos V4 verseny mellett lesz két V4 Special Series és két V4 Ladies Series verseny is. A 2013-ban lengyel kezdeményezésre indult Visegrád 4 ...

Harmadik alkalommal rajtol a V4 nemzetközi kerékpárverseny

Immáron harmadszorra, az idei évben is eldördül a startpisztoly és május 16-án Csehországban kezdetét veszi a 2015. évi Visegrád 4 Kerékpárverseny. A négy állomásból álló nemzetközi megmérettetés harmadik színtere a magyar szakasz, mely a WestEnd ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo