fbpx
Velodrom

Videón az első próbakörök a kőbányai velodromban

Egy hete írtunk arról, hogy hamarosan elkészül a velodrom Kőbányán, most pedig arról kell beszámolnunk, hogy a pálya már használható állapotban van, az első tesztkörök megtörténtek, amiket videóra vettek. Elsőként a pályát Szalontay Sándor és ...

Hamarosan elkészül a velodrom Kőbányán!

Olyan történt a magyar kerékpársportban, amire kevesen fogadtak volna, felépül hazánk első fedett velodromja Kőbányán és nem csak ígéretről van szó, hanem a fotók tanúsága szerint már majdnem kész a pálya. A hazai első fedett pálya története ...

Újabb szlovén győzelem – Mohorič nyerte a 117. Milánó-San Remót

Már megint egy szlovén - mondhatnánk fanyalogva, látva a san remói befutó eredményét. Tény, hogy az idei évben a mindössze kétmilliós kis ország kerékpárosai erőn felül teljesítenek, azonban a verseny babérjait ezúttal nem az aratta le, akire a ...

Fedett kerékpáros pálya épül még az idén Kőbányán

Az év végéig 700 millió forintos állami támogatásból Kőbányán megépül Magyarország első fedett kerékpáros fapályája. A velodrom nemcsak a versenysportot szolgálja majd, de alkalmas lesz arra is, hogy a gyerekek időjárástól függetlenül a gyakorlatban ...

6 nap versenyzés után az utolsó kilométereken is izgalmak a londoni velodrómban!

Fantasztikus pillanatokat és remek versenyt hozott a ma este véget érő Londoni Hatnapos, ahol majdnem a teljes héten keresztül szórakoztatták Cavendish, Meyer, De Ketele és a többiek a 250 méteres velodróm közönségét. A pályakerékpáros szezonban ...

Reális riport a hazai pályakerékpár-sportról Szalontay Sándorral

Egyik szemünk sír a másik nevet. Ami miatt sír, hogy sajnos Magyarországon gyakorlatilag teljesen elnéptelenedett a pályakerékpár, alig páran űzik. Elfogytak az edzők és a versenyzők is - így kezdődik a DigiSport riportfilmje Szalontay Sándorral, ...

Szalontay Sándor-interjú: Min múlnak a századmásodpercek?

Szalontay Sándor, a Dr. Bátorfi Agria KTK sprintere március 4-én történelmet írt a magyar kerékpársportban, a londoni pálya vb-n 10 másodperc alá szorítva a repülőrajtos 200 méter országos csúcsát. Hogyan sikerült elérni ezt a bravúrt és mi ...

Szalontay Sándor idejében próbál váltani, az UCI-központból Litvániába

Miután Szalontay Sándor két hónappal ezelőtt visszatért a svájci World Cycling Centerbe, a korábbitól eltérő jellegű edzésmunkával nem sikerült legjobbját nyújtani az Európa-bajnokságon és a szezon első világkupa fordulóján, így a litván ...

Szalontay Sándor idejében próbál váltani, az UCI-központból Litvániába

Miután Szalontay Sándor két hónappal ezelőtt visszatért a svájci World Cycling Centerbe, a korábbitól eltérő jellegű edzésmunkával nem sikerült legjobbját nyújtani az Európa-bajnokságon és a szezon első világkupa fordulóján, így a litván ...

Retroblog: Magyar veterán „olasz” színekben

Retroblogunk tér/időbeli ugrándozásainak keretein belül most hazánkban maradva a múlt század negyvenes éveinek elején landol időgépünk. Ekkor praktizált egy bizonyos Varga vezetéknevű fővárosi vázépítő… A mesterre mindenki Varga Misaként emlékezik, ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo