fbpx
országúti

Tour de France 2018 – Primoz Roglic királyian ereszkedett a királyetapon

Változatos, izgalmakkal teli véghajrát hozott az idei Tour de France utolsó hegyi szakasza. Az összetett élmezőnyébe tartozó versenyzők egyaránt aktívak és szívósak voltak, az utolsó 20 kilométeren át tartó lejtmenetben pedig az egykori síugró ...

TDF 2018 – ha nincsenek hegyek, Arnaud Demare köszöni, jól van

A pénteki utolsó hegyi szakasz előtt (Tourmalet!) a szervezők még beiktattak egy sprintszakaszt. A Trie-sur-Baïse és Pau közötti 171 kilométeres etapon a még mezőnyben tekerő sprinterek közül végül Arnaud Demare (Groupama-FDJ) haladhatott át ...

TDF 2018 -Julian Alaphilippe nyerte a botrányos szakaszt

Tüntetők zavarták meg a Tour de France 16. szakaszát kedden. A szalmabálákkal az utat elálló gazdákat a rendőrség könnygázzal akarta jobb belátásra bírni, melyből sajnos a kerékpárosok is kaptak. A verseny mintegy negyed óráig állt. ...

Tour de France 2018 – újabb Astana siker az újabb átmeneti szakaszon

Az utolsó hét nehéz hegyi szakaszai előtti hétvégén hagyományosan átmeneti szakaszok jellemzik a Tour de France programját. Nincs ez másként idén sem, a szombati etap után vasárnap is a szökéseké volt a főszerep a túlságosan is kényelmesen tekerő ...

Tour de France 2018 – Omar Fraile volt a szökevények szökevénye

Az előzetes elvárásoknak megfelelően alakult a szombati 188 kilométeres szakasz Saint-Paul-Trois-Chateaux és Mende között: egy nagy számú szökevénycsoport messze maga mögött hagyta a jövő heti nehéz szakaszokra rápihenő főmezőnyt.  A nap legvégén ...

Tour de France 2018 – átmeneti szakasz a második hét péntekén

Alpe d'Huez után tipikus átmeneti szakasszal folytatódott a 105. Tour de France. A Bourg d'Oisans és Valence közit 169,5 kilométeres szakaszon a még talpon álló (tekerő) sprinterek döntötték el egymás között a szakaszgyőzelmet. A véghajrában Peter ...

Tour de France 2018 – elmaradt a happy end Kruijswijk szökése végén

Mindössze 3 és fél kilométerrel a vége előtt előzte meg Chris Froome (Team Sky) a fél szakaszon át egyedül szökő Steven Kruijswijket (LottoNL-Jumbo) a 175, 5 kilométeres 12. szakaszon, melynek legvégén Alpe D'Huezbe érkezett meg a mezőny. A ...

Tour de France 2018 – Geraint Thomas sárgára nyerte magát

A Critérium du Dauphiné idei győztese, Geraint Thomas (Team Sky) nyerte a Tour de France azon szakaszát, mely a híres felkészülési versenynek is része volt. A walesi kerékpáros onnan sárga trikóban térhetett haza, s holnaptól szintén ő viseli majd a ...

Tour de France 2018 – bejött a papírforma, nem jött be a papírforma

Julian Alaphilippe (Quick Step Floors) volt a nemzetközi portálok esélylatolgatóinak egyik fő szereplője a 105. Tour de France 10. szakasza előtt. A "farkashorda" francia tagja hozta is a tőle elvártakat. A meglepetésfaktort a nap folyamán Greg ...

TDF 2018: a specialisták döntötték el egymás közt a Roubaix-szakaszt

Látványosra sikeredett a Tour de France Arras és Roubaix közötti 156,5 kilométeres szakasza, igaz, ezt a látványosságot a versenyzők kihagyták volna. A bukásokkal teli szakaszon végül győzött a rutin és a szakértelem, és John Degenkolb ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo