Harmincnyolcszor indult az Olasz Körversenyen (az idén is ott lesz a Girón), ezalatt huszonöt szakaszgyőzelmet jegyzett, részt vett már a Tour de France-on és a Vuelta a Espanán is. A Bardiani-CSF-Faizané csapatát először üdvözölhetjük majd a Tour ...
A Visegrádi Csoport közös országúti versenysorozatának első állomása lesz idén a magyarországi viadal, amelynek mezőnye a 2019-es kiíráshoz hasonlóan ezúttal is Budapesten, a Carl Lutz rakparton rajtol, majd immáron lassan hagyományosan Pannonhalmán ...
A kerékpársport egyik legismertebb márkája az Astana, a 2006 óta működő profi kerékpárcsapat megszámlálhatatlan világra szóló sikert ért el az évek során, a legnevesebb bringásokkal soraiban. A kazah Astana-Premier Tech 2020-ban már nevezett a ...
Zalakaroson belül új versenyközponttal, kibővült kerékpáros expóval és egy, az eddigieknél még hosszabb és nehezebb maratoni távval várja a kerékpározás rajongóit a MAPEI Tour de Zalakaros 2021. szeptember 24-26. között. A Spirit Auto – ŠKODA ...
A Giro d'Italia 16. szakaszán egy hosszú szökés után Jan Tratnik nyerte a szakaszt, míg az összetett menők csatájában Almeida használta ki a helyzetet és ismét növelni tudta az előnyét a rózsaszín trikóért vívott harcban. Valter Attila kis ...
Ismét lesz magyar indulója egy nagy háromhetes országúti versenynek, Valter Attila indul a Giro d'Italián!
13 év után újra láthatunk magyar versenyzőt nagy háromhetes országúti versenyen, 2007-ben Bodrogi László indult utoljára a Vueltán, most ...
A Tour de France egyetlen időfutamát az utolsó előtti napon, a 20. szakaszon rendezték, mely sorsfordítónak bizonyult, az összetettben második helyen álló Tadej Pogacar megnyerte az időfutamot és közel két percet adott a sárga trikós Roglicnak, ...
A Tour de France 18. szakaszán járt utoljára a mezőny a hegyek között, ezért ez volt az utolsó alkalom arra a sárga trikóért harcolók számára, hogy a szombati időfutam előtt változtassanak az összetett állásán. A top3-ban változás nem történt, ...
A Tour de France királyszakaszának végén két kemény hegy várt a versenyzőkre, mely komoly küzdelmet hozott. A szökést utolérve az összetett menők csatáztak egymással a brutálisan meredek emelkedőn, ahol a szakaszt megnyerve Lopez bizonyult a ...