Dobogón
Dósa Eszter remek eredménnyel zárt az UCI Mountain Bike Marathon Series belgiumi állomásán, a Roc des Ardennes maratonon!
A legrangosabb nemzetközi XCM-sorozat Ardennekben zajló versenyén Eszter szoros küzdelmet folytatott márkatársával, ...
Több mint 500-an választották május 1-ejei programnak az utoljára a Hármashatár-hegyi vitorlázó repülőtérről rajtoló Buda Maratont.
Rajt a reptéren - utoljára
Dósa Eszter
A meteorológusok és egyes sporttársak szokásos riogatása végül ...
A másfél hete lezajlott premanturai XCO verseny után az idei szezon első nagy maratonjára is sort kerítettünk Franciaországban: a Roc Laissagais elnevezésű versennyel indítottam a maraton szezont, amely UCI Marathon Series állomás is volt, sőt ...
Ha lehet így fogalmazni, immár hagyományként idén is kérdésekkel kezdtük az évet. Szerettük volna megtudni, milyennek látták a résztvevők a tavaly debütáló Nyugat Maraton Kupasorozatot és azt is, hogy 2014-ben mivel tudnánk kedveskedni, hogy még ...
Hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára jelentkeztem, s habár bőven lett volna/van miről mesélni, annyi minden kavargott a fejemben, hogy időre volt szükségem, míg rendezem a gondolataimat, dolgaimat. Most viszont, hogy a langenloisi C1-es XCO ...
Tegnap méltó díszletek között, a Kopaszi gáton az Öböl Házban került sor a 2014-es Kross kerékpárok magyarországi bemutatójára, az igazi szenzációt azonban mégsem a kiállított termékek jelentették, hanem az új magyar Kross Team bemutatása, Dósa ...
A következő napokban a UCI Marathon Series összetettjét vezető Dósa Eszter beszámolói olvashatók a Langkawi International Mountain Bike Challenge-ről. Eszter a vasárnapi UCI Marathon verseny után egy 5 etapos versenyen vesz részt Langkawban.
A ...
Újfent egy bocsánatkéréssel kell kezdenem, amiért megint ennyit kellett várni hegyikerekes kalandjaim újabb epizódjára. Ráadásul éppen most kellett az “alkotói válságnak” is rám törnie, amikor – habár hivatalossá csak 25-ét követően válik majd – a ...
Szeptember 21-én a Bölcske Maratonnal érnek véget a Mountainbike Challenge versenysorozat harmadik évadjának küzdelmei, így aki még versenyezne egy jót idén, annak szombaton a tolnai településen a helye!
Ami az egyik nézőpontból a befejezés az a ...
Igen, meglehet, hogy az elmúlt hétvégére tervezett tripla versenyzés már-már kórosnak mondható. De mi mást tegyen az ember lánya a McDonald’s BringaMánia Fesztiválon?
Szóval aggodalomra semmi ok, nem gurult el sem a kerék, sem a tabletta, minden a ...