fbpx
Misik László Emlékverseny

Versenyezz még egyet országúton, Szegeden!

Október 22-én, szombaton kerül sor a XXI. Misik László Emlékversenyre Szegeden, hogy még októberben is összemérhessék erejüket a hazai országútisok. A futamokra 10 órától, a szokásos „Olajoskör”-ben kerül sor, a hivatalos versenykiírás letölthető: ...

Misik László Emlékverseny nemzeti ünnepünkön

Október 23-án kerül sor a XIX. Misik László Emlékversenyre Szeged mellett, 5800 méteres körpályán. A futamokon utánpótlás versenyzők, gyerekek, igazolt és amatőr kerékpárosok is részt vehetnek.  Verseny célja: Megemlékezni a Szegedi Kerékpáros ...

XVIII. Misik László emlékverseny

Szép időben, bár nagy szélben az eddigi legnépesebb mezőny gyűlt össze a Misik László Emlékversenyen, immár 18. alkalommal. Az ország minden tájáról érkezett a 156 induló. Külföldről Szerbiából Szabadkáról, valamint Spanyolországból és Romániából ...

Misik László emlékverseny Szegeden, nemzeti ünnepünk napján

Október 23-án kerül sor a XVIII. Misik László emlékversenyre Szegeden, melynek kiírása az alábbiakban olvasható: Verseny célja: Megemlékezni a Szegedi Kerékpáros Sport Club fiatalon elhunyt elnökéről, versenyzési lehetőség, a versenyidény ...

A Misik László Emlékverseny kiírása

Nemzeti ünnepünkön, október 23-án vasárnap kerül sor Szegeden a Misik László Emlékversenyre, egy kritérium jellegű országúti futamra, aminek kiírása az alábbiakban olvasható: XVI. MISIK LÁSZLÓ EMLÉKVERSENY 2012. OKTÓBER 23. - SZEGED Verseny célja: ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.