fbpx

Elhunyt Antal Attila

Az Időfutam Országos Bajnokságon bemelegítés közben elszenvedett súlyos balesete után két és fél héttel elhunyt Antal Attila.

Fotó: Vanik Zoltán – bringasport.hu

Szomorú hírt kaptunk tegnap, ami a hazai kerékpáros közösséget érinti. Emlékezhetünk rá, hogy két és fél héttel ezelőtt egy komoly baleset történt az Időfutam Országos Bajnokságon, bemelegítés közben Antal Attila, akit a többségünk csak “Ave”-ként ismer, nekiment a bemelegítési/parkolási területen az egyik parkoló kisbusznak és súlyos sérüléseket szenvedett. Mentőhelikopter érkezett és hosszú újraélesztés után szállítható állapotba került, majd a debreceni kórházba szállították. A hazai bringás közösségben mindenki érte imádkozott, de sajnos péntekről szombatra virradó éjszaka eltávozott közülünk.

Ave régóta tagja volt a közösségünknek, én még a közösségi média előtti Bikemag fórumos időkből ismertem, ahol aktív tagja volt a fórumnak elsősorban országúti témákban. Emlékszem személyesen még a 2010-es évek elején találkoztunk, amikor ő vitt le engem Orfűre a Tour de Pécs dupla országúti szakaszára. Ezután rendszeresen találkoztunk különböző hazai versenyeken, ahol eleinte még szerényebben szerepelt, aztán a befektetett edzésmunka meghozta számára az eredményeket, folyamatosan a korosztályos dobogón állt és master bajnoki címeket szerzett, az említett Időfutam OB-n is éppen címvédőként állt volna rajthoz. Emellett a hiánypótló kerékpáros videóival a youtube csatornáján tett sokat a bringás közösségért, beszélgetett hazai ismert bringásokkal és a kerékpárján mindig ott volt a kamera, amivel nemcsak az edzéseit rögzítette, hanem a versenyeit is, rendszeresen láthattuk magunkat viszont fotókon a Strava tevékenységeinél ha találkoztunk vele edzésen vagy éppen versenyen voltunk olyan szituációban.
Hiányozni fogsz nekünk! Nyugodj békében!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo