fbpx

Benkó Barbi blogja: részsiker London felé

Benkó Barbara a kolozsvári Maros Bike Cup-on bebiztosította, hogy amennyiben lesz magyar női mountain bike versenyző Londonban, az ő lesz, ehhez már csak formalitásból kell rajthoz állnia a válogató sorozat harmadik fordulóján. Dósa Eszterrel és Módos Gabriellával még további pontokat kell gyűjteni, de mindenképpen fontos részsiker ez Barbinak, amiről így ír blogjában:

Megvolt a második fordulója is az Olimpiai válogatónak, ami számomra sikeres volt, hisz megnyertem a versenyt és a 60 Világranglista ponton kívül annak is örülhetek, hogy szinte biztossá volt, hogy ha megvan a magyar kvóta, akkor én utazhatok Londonba! Ezt csak úgy vehetik el tőlem, ha nem állok rajthoz májusban Graz-ban, de mindenképp ott leszek.

Benkó Barbi blogja: részsiker London felé

A verseny maga kimondottan jó volt, szuper szervezés, a pálya is tetszett, bár különösebben technikás nem volt, de a lefelékben sok időt lehetet veszteni azzal, ha az ember elfékezte magát, vagy túl lassan ment, mert nem merte ereszteni, a felfelék pedig rendkívül meredekek és kemények voltak, igazából kedvezett nekem.

Nem voltam túl friss a rajtnál, ezt a hetet végigedzettem pihenőnap nélkül, de ez így volt tervezve, mert készülünk Houffalize-re. Ennek ellenére nem ment rosszul a verseny, bár éreztem, hogy nem ez a csúcsformám, de nem is most kellett, hogy kijöjjön. Kellemesen csalódtam Romániában, életemben először voltam itt, az emberek kedvesek voltak, rengeteg magyar szurkolást hallottunk a pálya széléről, ami nagyon jól esett. Az utak minősége és mennyisége valóban hagy kívánni valót maga után, de ez azt hiszem nem a lakosok hibája.

Benkó Barbi blogja: részsiker London felé

A fiúknál és nálunk is megismétlődött a múlt hétvége eredmény szempontjából, tehát Parti Andris, Szilárd, Zsolti volt a sorrend magyar tekintetben, nálunk utánam Eszter, majd Gabi érkezett. Így gyakorlatilag el is dőlt az ötkarikás játékokra a delegálás Magyarországról, de azért várjuk még ki az osztrák válogatót, ne történjen semmi, de sosem lehet tudni.

Most szombaton egy ismét fontos verseny, számomra az egyik legfontosabb: Világkupa Belgiumban, Houffalize városában. Nagyon szeretem ezt a pályát, bár állítólag teljesen megváltozott, ráadásul szép emlékek fűznek ide, többek közt életem első Világkupa győzelme is, úgyhogy nagy izgalommal várom. Start  11:30-kor, ha valamikor, na, akkor most nagyon szurkoljatok légy szíves! Nagyon szépen köszönöm a segítséget Apunak és Tibinek, ismét szuper volt!

http://benko.blogger.hu/

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo