fbpx

Downhill vb 2011 – Champéry: “Michael Jackson on the dancefloor”

Tracey Moseley-t faggatták nemrég, hogy miért is olyan nagy dolog az a pár színes csíkocska a nyakban. 2009-ben Steve Peatet mindenki egy emberként éltette, amikor a közel két évtizedes versenykarrierje vége felé meg tudta szerezni az éremgyűjteményének ezt az egyetlen hiányzó darabját. Moseley, aki korban elég közel van hozzá, már szintén elég régóta, pontosan 1995 óta hajt ugyanazért a célért, de őt is ugyanígy elkerülte a szerencse. Fura, de pont Peat adott neki erőt újra, amikor már kezdett beletörődni, hogy az ő nyakában már soha nem fog lógni az a legfényesebb érem. Aztán tavaly összejött neki is. És csak ekkor értette meg igazán, a családja, a barátai, a rajongói reagálásából, hogy ez mekkora nagy dolog…

Danny Hart a hihetetlen futamának legvégén

Danny Hart a hihetetlen futamának legvégén

Sajnos ez a „nagyság” idén a külsőségekben már nem mutatkozott meg. A vb-n még a cicanacis időszakban mindenki egyedi, nemzeti színű festést kapott a gépére, meg egyen mezt. Idén viszont csak a Monster Specialized csapat Demói virítottak, amelyek az új karbon első rész miatt amúgy is hatalmas médiafigyelmet kaptak. Amire szükségük is volt, mert Troy Brosnanon kívül, senki nem remekelt náluk idén. Hill örült, hogy legalább egy-két napot edzhetett a verseny előtt, annyira lassan gyógyult fel a sérüléséből, Fairclough pedig még szintén sérülten állt rajthoz, és még újabb operációra vár. Járni nehezen tud, de ha nem kell tekerni, akkor jól bírja. Szóval várta ezt a futamot, mert itt minden ilyen vágya teljesülhetett.

A pálya amúgy a 600 méter függőleges esésű szintkülönbségével a legrettegettebb az összes közül. Mindenki emelte is a kormányt az égig, meg alkarra gyúrt, hogy bírja a folyamatos fékezést.

Az edzéseken nagyon sok lehetősége volt mindenkinek begyakorolnia a nyomokat, bár nem sok trükközésre volt lehetőség. Sokan nem is találták túl izgalmasnak a száraz és gyors pályát, és esőért kiáltottak, ahogyan a kissé nagyszájú Gee Atherton is. Hamarosan kiderült, hogy ezt meg is fogják kapni a versenyre, így a pályán 2007-es debütálása óta, harmadszor is gyilkos sarazásra kellett számítani, ami ezen a nyomon tulajdonképpen orosz rulettet jelent, nem pedig kiszámítható, mérnöki precizitást.

Az időmérők előtt azonban még lezajlott a komplett 4X bajnokság is, amelyen több magyarnak is szurkolhattunk. A verseny déhás vonatkozása az volt, hogy a nőknél az időmérő második helyet megszerző Fionn Griffiths az Intense M9-esével indult és csak 0,168 másodpercet kapott. Szóval voltak kemény DH szakaszok is a pályán. A világbajnok azonban Anneke Beerten lett, míg a férfiaknál Prokop. Prájcer Peti remek teljesítménnyel bejött a 23. helyre, míg Tarr Tamás és Papp Norbert a 42. és 43. helyen végeztek.

A DH időmérő is még szárazon zajlott, így nem születtek nagyon nagy időkülönbségek. Bár a nőknél Atherton majdnem kereken hat másodperccel nyert Emmeline Ragot előtt, így megnyugtató előnnyel várhatta a vasárnapi fő futamot, míg a férfiaknál, ki más, mint Aaron Gwin végzett az élen Danny Hart előtt. Érdemes a további névsort is áttekinteni: Thirion, Fairclough, Suding Lorenzo, Bryceland, Neethling, Spagnolo, Blenkinsop és Matthew Scoles. Se Gee, se Minnaar, se Peat, se Hill nincs az élboly közelében a korábbi világbajnokok közül. Az ifiklub viszont nagyon érzi ezt a pályát.

Barel egy tízedik hellyel búcsúzott a versenyzéstől

Barel egy tízedik hellyel búcsúzott a versenyzéstől

A vasárnap reggeli edzések is még szárazon mentek, aztán megjött a szakadó eső, ami nem is állt el. Ezzel mindenkinél beindult az újratervezés: ruhát, nyomokat, gumikat cseréltek, meg amit csak gondoltak. Annyira durva lett a helyzet, hogy még a közvetítés is késett. A mentőhelikopter is dolgozott rendesen.

Először a juniorok mentek, ahol Mannon Carpenter, a fiúknál meg Troy Brosnan nyert tíz másodperc feletti különbséggel. Brosnan akkorát ment, hogy azzal a férfiaknál második lett volna, ami élete legjobb eredménye lett volna. Így viszont 18 éves korára már kétszeres világbajnok.

A nőknél Moseley ment először a nagy nevek közül, de szegény úgy érezhette magát, mint lánykorában, amikor 1995-ben háromszor esett el lőtávolban a célvonal előtt. Itt most persze nem a gyengesége volt a gond, hanem a sár, ami miatt az utolsó ugratók egyikén kivágódott a közönség közé, amivel minden esélye elszállt.

Emmeline Ragot viszont nem kegyelmezett, és hihetetlen fölénnyel, 15 másodperccel verte Athertont, és ezzel ő is második vb aranyát vihette haza. Harmadiknak pedig Kovarikné futott be, aki idén egy világkupán sem indult. Úgy néz ki, hogy a házasélet és az edzősködés épp elég felkészülést adott neki. Kár, hogy a férje nem tudta kivívni az indulás jogát.

A férfiaknál hasonlóan váratlan fordulatok borzolták a kedélyeket. Az ötvenhetedik helyre koncentráltunk nagyon, mert ott indult az egyetlen magyar induló, Liszi Attila, aki okosan taktikázott: biztonsági kört ment, tudva, hogy ezen a pályán a pálya menti hálók és nagy meredekség miatt rettentő sok idő elmegy egy eséssel, amit tulajdonképpen senki nem tudott kivédeni. Annyira bejött neki, hogy közvetlenül Mick Hannah mögött 40. lett, ami az eddigi legjobb magyar eredmény. Olyanokat előzőtt meg mint Gee Atherton vagy Ben Reid vagy a kétszeres amerikai bajnok Duncan Riffle. Csak így tovább, és gratulálunk!

Az eső meg csak szakadt. Egyszerűen sajnáltunk minden versenyzőt, ahogy fenéken csúszkáltak lefelé az embertelen körülmények közt. Ezért hangzott el a cikk címét is adó mondat a kommentátor, Nigel Page szájából: egyszerűen mindenkinek brékelnie kellett, hogy valahogy a bringán tudjon maradni.

A végén persze mindenki a nagy neveket várta, akik lassan jöttek is, nagy csalódásokat okozva. Gee megkapta az esőjét, de amikor először megjelent a képernyőn, akkor már lógott a hátán a rajtszám, majd újabbat és újabbat esett. Látszott rajta, hogy dühből megy már, és ez kanyarról kanyarra visszaütött, egészen az 52. helyig csúszott vissza.

Peat és Minnaar sem remekelt, legalábbis a 17. és 8. helyekkel ők nagyon nem lehetnek elégedettek. Még a csak két hete újra edzegető Hill is megverte őket, holott a válla nem bírja még a terhelést. Ezzel együtt fura lehetett megélnie, hogy azon a pályán, ahol ezek szerint legendák és legendás különbségek születnek (idén mind a négy kategória győztese tíz másodperc feletti előnnyel nyert), és ahol ezt a sorozatot ő kezdte meg, ott mind a két csapattársa elveri. Mert Fairclough idei messze legjobbját nyújtva negyedik lett. Épp nemrég nyilatkozta a Dirtnek, hogy tudja, hogy a képessége megvan, de idén valahogy nem állnak össze a dolgok, de itt most érzi, hogy tud majd bizonyítani. Úgy látszik, nagyon ismeri magát.

Sokan mondják, hogy lefelé a sz.r is gurul. Itt már zuhant volna

Sokan mondják, hogy lefelé a sz.r is gurul. Itt már zuhant volna

Aztán jött a kis méregzsák, Danny Hart, aki történelmet csinált. Már a rajtnál látszott, hogy sokkal nagyobb tempóval indul neki, mint addig bárki. Lehetett érezni, hogy ő most megcsinálja. Mindenhol iszonyat agresszíven ment, remek ritmusban tépkedte a fóliákat a szemüvegéről, olyan íveket választott, amit előtte senki nem mert megkockáztatni. Majd elérkezett, egy olyan kanyarhoz, amit egy függőleges letöréssel át lehetett vágni. Ezt szárazban már ugyan többen megcsinálták, de sárban senki nem merte meglépni. Hart viszont igen. Csak ezzel a villanással nyert bő egy másodpercet. Ekkorra már Rob Warner és Nigel Page őrjöngött a mikrofonba, annyira buzdították. Az első mérésnél 4,6 másodperc előnye volt már, majd a másodiknál már majdnem tíz. Egyszerűen minden összejött neki: ahol más fékezett, ott ő tekert, ahol más a hátán csúszott lefelé, ott ő a lábát sem vette el a pedálról. Majdnem 12 másodpercet adott a szintén élete legjobbját futó Damien Spagnolonak. És még csak két éve van a felnőttek közt. Utána már csak Gwin volt hátra, aki az első mérésnél csak egy másodperccel volt lemaradva, de aztán esett, és mire kibogozta a gépét a hálóból, addigra már vissza is esett a 12. helyre.

A 4. Fairclough mellett a 3. helyezett is nagy visszatérő volt, Blenkinsop személyében. A jelek szerint szerencsét hozott neki a 256-os szám, amit a szerelője festett fel az alsócső aljára. Ez volt ugyanis élete egyetlen VK győzelmén, azon a bizonyos schladmingi futamon a rajtszáma. (Technikai okok miatt kapott akkor ilyen magas rajtszámot.) Jó volt látni a nagy öreg Pascalt is az ötödik helyen, meg Beaumont-t a hatodikon, aki Faircloughhoz hasonló őszinteséggel örült az eredményének, visszaigazolást kapva arra, hogy van keresni valójuk ebben a sportban.

És ezzel egy újabb fél évre búcsúzik az utazó cirkusz, lassan kezdődnek majd az átigazolások, meg az alapozások a következő szezonra.

Itt látható a győztes futam. A két őrült berekedésig üvöltő kommentálását meg már sok egyéb nem bringás fórum is felkapta, mondván, hogy sportközvetítést csak angoloknak lenne szabad kommentálnia, mert még egy tök unalmas versenyt is el tudnak adni bárkinek, akit soha nem érdekelt az adott sport.

További eredmények: www.dirtmag.co.uk

Szöveg: KGÁdám
Fotó: Victor Lucas, www.dirtmag.co.uk, és Colin Meagher

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.