Ébresztő, hajnali öt óra van. A vonat hatkor indul Mezőkövesdre, időfutam országos bajnokság lesz, benne amatőr futammal. Felszerelés, kaja összekészítve, már csak erőt kéne vennem magamon. Ezzel szemben egyre csak ülök az ágy szélén, és nem vagyok túl lelkes. A vonaton nem lesz bringaszállító vagon, ezt már előzetesen kifigyeltem. Valamiért a régi igazolt versenyeim jutnak eszembe. A versenyközpont biztosan egy árokparton lesz, rajtidőt meg nem tudom, mikorra kapok, ott fogok topogni az útpadkán órákig. Meggyőztem magamat: már alszom is tovább…
A spontán építészet egyik gyöngyszeme Poroszló határában
Az emberi lélek kifinomult műszer. Egyszerű megérzések alapján sokszor jobb döntéseket hozhatunk, mint hosszas tervezgetést és racionális gondolatmenetet követően. A rossz dolgokra figyelmeztető impulzusok összességét saját magamnak csak „sz..banyúlás jelzőnek” neveztem el. Meg kell tanulni hallgatni rá. Eddig, amikor figyelmen kívül hagytam a jelzéseit, mindig szívás lett a vége.
A Tisza-tó ezzel a látvánnyal fogad Poroszló mellett
Például amikor az egyik mezőnyverseny reggelén ránézve az előkészített banánokra, hírtelen beugrott az ominózus déligyümölcs unalomig ismert íze, majd pedig azzal a lendülettel lehánytam az ágytakarót. Akkor rájöhettem volna, hogy ma nem kéne elindulnom. Mégis elrajtoltam – alig öt kilométer után pedig egy számomra a verseny végét jelentő tömegbukásba keveredtem.
Bringaút a gáton – szép is, jó is
No, szóval ennek az edzőkörnek az lenne a története, hogy 2008-ban rákattantam az időfutam ob amatőr futamára, és ördögi tervet eszeltem ki. A munka és a szórakozás összekötéseként úgy terveztem, hogy levonatozok Mezőkövesdre, lenyomom a versenytávot, majd a környéken tekerek még egy jót. Mindent elő is készítettem – útvonalterv, egyebek –, aztán az előbbiekben vázolt rossz előérzet miatt mégsem indultam útnak. Ezután megcsodáltam a Vanik Zoltán által a versenyről készített fotókat, melyek zseniálisan adják vissza korunk országúti bajnokságainak hangulatát. Ezeknek elválaszthatatlan momentuma a derékig érő gazban öltözködő Bodrogi Laci (sajnos ma már nem elválaszthatatlan), illetve a földútra állított dobogón egyensúlyozó bajnokok. A képek láttán elégedetten nyugtáztam, hogy a megérzéseim megint nem hagytak cserben. Pedig akkor még a versenypályát nem is ismertem…
Ehhez hasonló műtárgyak mellett pihenhetünk meg a Tisza-tó partján
A Keleti pályaudvaron nem lehet rendes kávét kapni, így valami műanyag vacakkal a kezemben balanszírozok a szerelvény vége felé. Helyet foglalok a bicaj mellett a lehajtható kis lócán, és már kezdődhet is a 138 kilométeres egy óra negyvenöt perces kéjutazás. Ez persze végül majdnem két és negyed óra lesz, valami vágányzár, meg felújítás, meg hasonlók miatt. Közben legalább nem unatkozom, mert különféle roma fiatalemberek járnak ki hozzám dohányozni. Toleranciából jelesre vizsgáznak. Kizárólag akkor tartanak cigiszünetet, ha éppen a vágányzár miatt dekkolunk, és nyitott ajtó mellett igyekeznek minél kevésbé alám füstölni. Beszédbe elegyedünk. Kiderül, hogy szoktak nézni bringaversenyeket az Eurosporton, és nem találják unalmasnak. Hamar eljutunk a súlykérdéshez is. Két darab 7,5 decis kulaccsal súlyosbítva közel 11 kilós bringámat kifejezetten könnyűnek találják. Inkább nem megyek bele a 6,8 kg-os UCI súlyhatár ecsetelésébe… Elköszönök, leszállok.
Az alkotó szándéka minden bizonnyal nem az volt, hogy tájba, helyi építészeti kultúrába illeszkedő üzemi épületet hozzon létre, ennek ellenére sikerült – ráadásul izzadtságszag nélkül. Harmonikus arányok, jó anyagválasztás - és még a madarak is szeretik…
Vasútállomás, Mezőkövesd – jobbos, majd a Borsodivánka felé mutató irányba ismét jobbos, és már haladok is kifelé. A terep teljesen síknak tűnik, ennek ellenére most valahogy nem bánom, hogy ezúttal nem a fix áttételes géppel jöttem. A 16. kilométernél átlépek Heves megyébe, a forgalom visszafogott, a táj nem túl izgalmas. Már-már azon gondolkozom, hogy hogyan fogják majd a sarokba hajítani ezt a cikket is az olvasók, amikor is Poroszlóra érek. A térképemmel ellentétben a Tisza-tó élőben sokkal közelibbnek tűnik, ezért legurulok a helyi „kikötőbe”.
Tisza-tó – még mindig
A látvány meglehetősen megkapó. Közben eszembe jut, hogy két éve versenyeztem itt az első tiszafüredi országúti maratonon, emlékezetem szerint marha jó aszfalt utakon mentünk a töltések tetején. Rá is kanyarodok jobbra erre az útvonalra, mely szerintem a hazai EuroVelo hálózat egyik leghasználhatóbb szakasza. Innen sűrűsödnek az impulzusok. A horgászok számomra különös világa iszonyatos intenzitással ostromol balról, míg jobbról különféle érdekes „home made” építmények és árvízvédelmi műtárgyak ejtenek ámulatba. Kellemes és nyugodt 8 kilométeres vízparti tekerés után jobbra térek a Sarudi üdülőtelepnél.
Újabb sokk következik. Ha visszagondol a kedves olvasó, csak ezen cikksorozat apropójából már sikerült bejárnom a fél országot, tehát a magyar vidékből elmondhatom, hogy elég sokat láttam. Ennek fényében nagy biztonsággal jelenthetem ki, hogy mindmáig nem találkoztam olyan szép és rendezett magyar faluval, mint Sarud.
…hasonló házakból összeálló rendezett utcakép ugyanitt
Eltekintve a gondozott árokpartoktól, az ízlésesen telepített díszfáktól, a legdurvább a házak építészeti minősége. Az épületek 60-70%-a 60-100 éves, gyönyörűen karbantartott, vagy felújított példány. Egészen speciális tájjellegű tornácrendszerrel rendelkeznek ezek a házak, de láthatunk néhány polgáriasabb, téglával burkolt típust is. Klasszikus hatvanas évekbeli kockaházat elvétve látni, azokat is csak a kultúráltabb fajtából.
A homlokzat elé beforduló tornác praktikus dolog – árnyékol, paddal kombinálva lehet az utca eseményeit szemlélni alóla, továbbá a kerítést támasztva trécselhetünk itten napestig. Nemhiába, eleink még tudtak építkezni…
A falu vége felé egy nem táblázott, sunyi balos kereszteződésnél kell elkanyarodnunk Kisköre-Tiszanána irányába. Bár eddig sem panaszkodhattam, de innentől kezdve Besenyőtelekig gyakorlatilag nulla forgalomban haladhatok. Az út aránylag jó minőségű, a terep teljesen sík. A Sarudi falukép visszafogottabb módon ugyan, de visszaköszön a soron következő Tiszanána és Kömlő falvakban is.
Ilyen színvonalú házak is épültek valaha vidéken
Besenyőteleknél balra kell térni a 33-as főúton Füzesabony felé. A főút kikerüli a várost, de ez a szakasz durván forgalmas, így aki nem szereti az ilyesmit, az inkább vágjon át Füzesabonyon, és utána térjen Maklár felé.
NIKE – a templommal szemben
Maklár azon ritka magyar falvak egyike, amelyeknek nem barokk megjelenésű, hanem modoros modern stílben fogant temploma van. Pár kilométer és már Andornaktályán vagyunk, itt a faluba érve egyből kell egy éles visszafordító jobbost nyomni Mezőkövesd felé, és máris a 2008-as időfutam ob pályája felé tartunk, melyet anno az Andornaktálya–Mezőkövesd szakaszon jelöltek ki.
Ez itt kérem a 2008-as időfutam bajnokság pályája – az meg ott benne közel 100 m szint
Nyolcvan méter mászással indul a történet, majd a csúcsra érve (itt, a hegy tetején volt a fordító) nyílegyenes út vezet Mezőkövesdre. Valószínűleg ez lehetett az egyetlen érv, ami a pálya mellett szólt, hiszen sem az aszfalt minősége, sem a forgalom mértéke, sem pedig a terep jellege (hullámos, mint a ménkű, benne közel 100 m szinttel, ami kétszer abszolválva már majdnem 200 méter) nem éppen a legideálisabb az időfutam ob megrendezésére. Ha mindehhez hozzászámoljuk azt is, hogy normális versenyközpont kialakítására sem alkalmas a hely, akkor igazából nem is értem, hogy hogyan nem lehetett ennél jobb 9 kilométeres útszakaszt találni hazánkban.
A bringasáv felfestése Mezőkövesden kissé kopottas ugyan, de maximálisan kihasználják
Illetve azóta már megértettem, mert utánakérdeztem – mint kiderült, az eredeti szervező pár héttel az esemény előtt lemondta a rendezést, így villámgyorsan kellett kitalálni valamit. Mindenesetre ismét úgy éreztem, jól döntöttem, amikor hallgattam arra a bizonyos jelzőberendezésemre…
A mezőkövesdi Szent László Gimnázium 1914-ben elkészült épülete népies stílusjegyeket hordoz, és egyes források szerint Lechner Ödön tervei alapján épült
Mezőkövesden sok minden érdekesség igazából nincsen, hacsak nem számítjuk, hogy a centrumban kerékpársávot (Figyelem, nem alibi-kerékpárutat, hanem kerékpársávot!!!) alakítottak ki, melyet a helyiek szemlátomást maximálisan ki is használnak. A kalóriákat a fő téri pizzériában töltöm újra, ahol egy óriás pizzáért, egy korsó sörért, egy félliteres üdítőért és egy kávéért összesen 1.700 forintot kell fizetnem. Vissza is kérdezek, hogy mindent beleszámoltak-e, de úgy tűnik igen…
Nem sikerült kiderítenem, hogy ki a tervezője (ha valaki tudja, kommentbe mehet), de mutatós. A művelődési ház az ötvenes évek végén, vagy a hatvanas évek elején készülhetett, külön figyelmet érdemel a cselesen megformált előtető
Mivel is tehetné fel az ember a koronát egy jó kis edzőkörre, mit egy újabb vonatos kéjutazással – ezúttal hazafelé. Az út hivatalosan 1 óra 51 perc, de Budapesthez közeledve hírtelen ismét bizonytalan hosszúságúra nő. A kalauz hölgy meg nem válaszolandó költői kérdés gyanánt az utazóközönség felé gondolkodik hangosan: „Vajon már megint miért állunk?” Ha már ő sem tudja az már gáz…
Kedvenc mezőkövesdi építészeti részletem
Fél óra veszteglés után elvánszorgunk Kőbányáig, ahol ismét bizonytalan időre megáll a szerelvény. Ekkor azonban már kiderül az ok is: felsővezeték szakadt valahol, várhatóan 10-15 percig állunk még. Régi beidegződéseim jönnek elő: ha a vasút beismeri a késést, akkor az már alapból 30 perc. Ha 10-15 percre saccolják, az valójában inkább egy óra lesz. No de miért is van az embernek biciklije? Így ugrott be a nap végére még egy további tízes…
Volt egyszer egy bajnokság: Mezőkövesdi kör egy időfutam ob ürügyén
Konklúzió:
Ezt a kört nagyon sok szeretettel ajánlom mindenkinek. Az Andornaktálya–Mezőkövesd szakasz edzegetni tök jó lehet, de időfutambiciklivel – ami engem illet – inkább elkerülném. Hogy edzőköreinkben aktív szerepet szánjunk a MÁV-nak, azt meg sajnos egyre kevésbé javaslom.
Volt egyszer egy bajnokság: Mezőkövesdi kör egy időfutam ob ürügyén
Megjelent a Bikemag 2009. július-augusztusi számában – ezúttal újratöltve: most még több építészeti szakbarbársággal.
Szöveg: HBalage
Fotó: HBalage
