fbpx

Egyedülálló kerékpáros útvonal született Magyarországon – fókuszban Európa Amazonasza, azaz a Mura, a Dráva és a Duna vidéke

Bizonyára sokan részt vettünk már hosszabb, többnapos kerékpártúrákon, akár olyanokon is, amelyet mi magunk szerveztünk. Aki csinált már ilyet, pontosan tudja, hogy az útvonal megtervezése, a szállások lefoglalása, az étkezés megoldása, és a csomagok szállítása bizony nem kevés energiát és időt rabol el tőlünk, főleg akkor, ha túránkat több országon át szeretnénk folytatni. Így volt ezzel egy sor területfejlesztési szakember is, akiknek az összefogásából jött létre egy teljesen egyedi, öt országot összekötő kerékpáros-útvonalhálózat, amely a Mura folyó meanderező volta után – találó módon – az Európa Amazonasza Kerékpáros Túraútvonal elnevezést kapta.

A kerékpározás önmagában egy fárasztó tevékenység tud lenni (főleg napokon keresztül), erre pedig rátesz egy lapáttal, ha az egész útvonalat, az elejétől a végéig, nekünk kell megtervezni. Egy többnapos, több száz kilométer hosszú túra során – mert hogy az EuroVelo kerékpáros-útvonalhálózat révén már egész Európát át lehet szelni északról délre, vagy épp keletről nyugatra – kénytelenek vagyunk szállás és éttermek után nézni, és persze az sem hátrány, ha az útközben található látványosságokat is számba vesszük. Mondani sem kell, ez mennyire időigényes folyamat, az egyes percek pedig sok embernek egyre nagyobb értéket jelent rohanó világunkban.

Az Amazon of Europe Bike Trail kezdeményezés célja pontosan ebben keresendő: az idő megtakarításában, és a kényelem legmagasabb fokú szolgáltatásában. Öt ország vállalkozó szellemű vidékfejlesztői, regionális és nemzetközi szervezetei és minisztériumai példátlan értékű összefogásával – az ausztriai WWF kezdeményezésére – indult el 2015-ben ez a nagyszabású projekt, amely 1250 kilométer hosszan kapcsolja össze a térség településeit a stájerországi Mureck városától egészen Mohácsig. Két útvonal, öt ország, 27 szakasz, megannyi látnivaló és természetközeliség – ez Európa Amazonasza!

Kapcsolat – a bike trail a térség öt országát köti össze a Mura, a Dráva és a Duna folyók mentén. Fotó: Matthew Nelson/Amazon of Europe/Nyugat-Pannon Nonprofit Kft.

I. Az ötlet nem, a megvalósítás azonban egyedinek tekinthető

Angolul a foglalási lehetőséggel is rendelkező túrák a “trail” elnevezést kapták, beszéljünk akár kerékpáros, akár gyalogos utakról. A projektben részt vevő öt ország közül kettőben – Ausztriában és Szlovéniában – nem volt ismeretlen e fogalom, ugyanis egy nagyszabású összefogás keretében néhány évvel ezelőtt létrejött az Alpok-Adria Trail, amely kezdetben a kirándulókhoz, újonnan pedig a kerékpáros társadalomhoz is hívó szavakat intéz. Deák Máté, Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. projektmenedzsere szerint ez adta az alapötletet az Európa Amazonasza Kerékpáros Túraútvonal megvalósításához. Kezdetben Európai Uniós képviselőknek vázolták fel az ötletet, akik helyszíni látogatásuk után támogatásukról biztosították a kezdeményezést. A menedzser kiemelte, hogy ugyan Magyarországon ez az első ilyen jellegű “trail”, nem szeretnék, ha ez ennyiben megragadna: hosszabb távon újabb régiók bevonása szerepel a tervekben.

És hogy miért számít egyedinek Európa Amazonasza? Erre a legjobb szó az érintetlenség. Az Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, és hazánk területén kanyargó útvonal másik sajátossága, hogy teljes egészében a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum területén került kialakításra. (Ez a rezervátum a világ egyetlen, öt ország összefogásával létrejött természetvédelmi övezete, melyet éppen egy évvel ezelőtt emelt be rendszerébe az UNESCO.) A közel egymillió hektáros terület része az UNESCO “Az ember és a bioszféra” hálózatának, amely az ökoszisztémák megóvása mellett az életminőség javítását, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését tűzte ki zászlójára. A Mura, Dráva és Duna folyók ezen szakaszait ugyanis a teljes épségében fennmaradt bioszféra jellemzi. Olyan helyekre lelhet itt az ember, ahol valóban közel lehet a természethez, és még az is meglehet, ő maga az első, aki arra a földre lép. A projekt egyik kiemelt célja a kerékpáros (vagy inkább a fenntartható) turizmus fejlesztése úgy, hogy közben a természet megőrizze ezen állapotát: fennmaradjon az őshonos flóra és fauna világa, az erdők és folyók több száz madár- és halfajával. Másképp fogalmazva: a szakemberek a biodiverzitás megőrzése mellett kívánják integrálni ezt a régiót Magyarország társadalmi-gazdasági vérkeringésébe, ennek megvalósításához pedig minket, kerékpáros turistákat hívnak segítségül.

Érintetlen bioszféra – a turizmus fellendítése mellett a természet megőrzése is cél. Fotó: Matthew Nelson/Amazon of Europe/Nyugat-Pannon Nonprofit Kft.

II. Kerékpáros fejlesztés egy méternyi új út nélkül 

A projekt másik különlegessége, hogy a megvalósítás során nem jelentek meg a térségben munkagépek, hogy simára gyalult földterületen aszfaltozott kerékpárutakat építsenek. “Az útvonal már meglévő kerékpárutakon, vagy alacsony forgalmú közutakon, néhol erdős részeken került kialakításra” – meséli Polgár Tibor, a Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. stratégiai igazgatója. Elmondása szerint a projektpartnerek szakemberei keresztül-kasul bejárták Magyarország e szegletét, feltérképezve az összes lehetséges útvonalat. Ez után egy tervezési fázis következett, végül pedig az irányjelző táblák kihelyezése történt meg, ez tette teljessé a projektet. (Tekintve, hogy aszfaltozási munkák nem zajlottak – no meg, hogy tényleg alacsony forgalmú, kis falvakat összekötő utakról van szó -, kerékpárral helyenként meglehetősen döcögős eljutni egyik pontból a másikba. De ez sajnos általánosságban is a magyar utak problémája.) Az irányjelzőkön kívül egyébként fedett kerékpáros pihenőket, szervizelési lehetőséget, és információs táblákat is létesítettek az útvonal mentén. Az útépítési munkák megkerülésével is szerettek volna hozzájárulni a bioszféra rezervátum létrehozása során megfogalmazott természeti értékek védelméhez.

A projekt során csak meglévő infrastruktúrára támaszkodtak a szakemberek – például a Lenti szomszédságában vezető, kifogástalan minőségű kerékpárútra. Fotó: Bartha Kristóf

III. A kerékpár mellett is van turizmus – nevezetességek a régióban

Egy ilyen nagyszabású kezdeményezést lehetetlen csak egy dologra felépíteni, amit pontosan tudtak a fejlesztők is. Éppen ezért, a sport mellett számos, kikapcsolódási lehetőséget is beépítettek az útvonalba. Úgyis mondhatnánk: az útvonal kialakítása során fontos szerepet játszottak a települések történelmi-kulturális látványosságai is. Historikus belvárosokon át, csendes tavak és termésben gazdag szőlőhegyek alatt vezették el az útvonalat. Deák Máté elmondta: a projekt keretein belül további programokat is lehetőségként szeretnének kínálni a turistáknak. Horvátországban aranyat mosnak a Murában, Szlovéniában a helyi borok megkóstolására van lehetőség, itthon a mohácsi busójárás nyújtja a legpáratlanabb élményt. Pedig a térség nagyon sok mindent rejt. Hazánkban itt fúrták az első olajkutakat (Kiscsehi mellett, a hajdan virágzó olajbányászat emlékét ma egy himba őrzi), a terület gazdag termálvizekben, így a turisták akár a fürdőkben is ellazíthatják fáradt végtagjaikat.

A magyar föld azonban nem csak kémiai elemeket rejt: a Rákosi-korszak nagy költségvetésű, legértelmetlenebb beruházása volt egy, a franciaországi Maginot-vonalhoz hasonló légvédelmi óvóhelyrendszer kiépítése, amely a jugoszlávokkal szemben tanúsított ellenséges viszony mementójaként pihen az ország e szegletében. Lovásziban ma is látogatható egy ilyen bunker, amely hamarosan az útvonal részét is képezheti. Nem mehetünk el szó nélkül a Csömödéri Állami Erdei Vasút mellett sem. A vasút legújabb szakasza tavaly került átadásra, így már Lenti és Kistolmács között szállítja a kikapcsolódni vágyókat. Deák Máté érdeklődésre elmondta: akár a vasút is szerepet kaphat az útvonalban, hiszen egy fárasztó tekerés után jól jön egy pihentető vonatozás. Ugyanakkor a turisták és a kerékpárok szállításának lehetősége további egyeztetéseket igényel. Lehetőségeket bőven rejteget a magyar föld is, a menedzserek pedig a terület gyorsabb integrációjában és felzárkóztatásában bíznak, első lépcsőfokként a kerékpáros turizmus fellendítését tűzve ki célul.

A Kistolmácsi-tó a hegyek ölelésében – a meghosszabbított Csömödéri Állam Erdei Vasút még elérhetőbbé tette a tengerszemet. Fotó: Matthew Nelson/Amazon of Europe Bike Trail/Nyugat-Pannon Nonprofit Kft.

IV. A kényelemnek ára van – a foglalási rendszer dilemmája

Ahogy fentebb tisztázásra került: az angol “trail” szót egyre inkább olyan útvonalakra kezdik el használni, amelyek esetében a tervezéssel nem kell foglalkozni. Kényelmesen, néhány kattintással le lehet foglalni egy komplett túrát szállásostul, s nekünk nincs más dolgunk, mint összepakolni, fogni a kerékpárunkat (sőt, újabban elég csak csomagokat is vinni, mivel kerékpárok bérlésére is van lehetőség), és eljutni a trail kiindulópontjára. Ennek azonban ára van, és ezt tudják a projekt menedzserei is. Ahogy azt is tudják, hogy emiatt – főleg kezdetben – meglehetősen nehéz lesz a gazdasági termékbe csomagolt szolgáltatást értékesíteni. Deák Máté elmondta: ezek az árak jelenleg a nyugati (német, osztrák, holland) turistákat célozzák meg, Magyarországon egyelőre kevés a fizetőképes kereslet. Polgár Tibor érdeklődésünkre elmondta: a közelmúltban egy osztrák házaspár teljesítette a túra összes, 27 szakaszát, ami 27 napi kerékpározást, 26 vendégéjszakát (félpanziós ellátással), csomagtranszfert (a kezdőponttól a végpontba), és egy, a nap 12 órájában hívható segélyvonalat foglalt magába. Ez 2 főre 6000 euróra jött ki, ami jelen árfolyamok szerint közel 2,5 millió forintot jelent. Természetesen, a foglalási rendszer alapján lehetőség van csak egyes – akár csak magyarországi – szakaszok lefoglalására is (ugyanezen kényelmi szolgáltatásokkal), így nem kell egy egyhónapos túrában, és millió forintokban gondolkodni. (Főleg azért nem, mert a teljes útvonalban az osztrák és szlovén árak dobják meg alaposan az összköltséget.) Ezenfelül a projekt honlapján további, 3-4 napos túrák lefoglalására is lehetőség nyílik. Az északi útvonal 11, a déli 16 szakaszt tartogat, és nyugat-keleti irányba tekerhető végig a foglalási rendszer alapján (aki önszerveződő módon szeretné
bejárni a térséget, bármelyik irányba elindulhat).

A foglalási rendszer másik sajátossága, hogy az útvonalat az elérhető és leszerződött szállásokhoz igazították (hiszen e vidékies térségek esetében nem minden faluban található hotel, panzió, de még egy vendégház sem), így naponta 60-70 kilométernél többet nemigen kell megtennie annak, aki az ajánlott GPX szerint teljesíti a túrát. Az esti megérkezéskor vacsorával, induláskor pedig reggelivel várják a turistákat, ami szintén benne van a csomag árában. Így már látható a rendszer előnye: ha valaki északról és délről is körbe szeretné kerékpározni a rezervátumot, annak 26 különböző szálláshelyet kell lefoglalni étkezésekkel együtt, ami 26 adminisztrációt, fizetést foglal magába, továbbá a csomagokat is a kerékpár tartóján kell szállítani 1250 kilométeren keresztül, ami egy idő után megnehezíti, fárasztóvá teszi a tekerést – ahelyett, hogy táskáinkat a transzferszolgálatra bíznánk, megérkezéskor pedig a szállodában várnának bennünket. Fontos továbbá, hogy a természeti értékek védelmében a foglalásból befolyt pénzösszeg egy részét az ökoszisztéma fenntartására, megőrzésére fordítják: ez a Kerékpározz a természetért! program lényege.

A Radics Panzió Letenyén – a szerződött partnerek egész évben várják a turistákat. Fotó: Bartha Kristóf

A kerékpáros turizmus fellendítése ettől függetlenül igenis reális cél, hiszen a térségbe érkezők saját kerékpáron, saját tempóban, egyéni útvonalakon is bebarangolhatják a három folyó vidékének természetközeli helyeit. A szállásfoglalás mindenki számára adott – azt nem csak a csomag részeként lehet megvásárolni, hanem külön is -, ahogy a kulturális programokat is saját magunk számára, egyedi ízlésünknek megfelelően tudjuk napi programunkhoz igazítani. Így jó eséllyel költséghatékonyabban is kihozható egy nagyobb túra, itt viszont számolni kell a csomagok szállításával, a szálláshelyek kapacitásával, és az útvonal megtervezésével járó adminisztrációval is. A térségben egyébként a Zalai Teker(g)ők kerékpáros egyesület is szervez csoportos túrákat, bejárva a térség főbb látnivalóit Európa Amazonaszán keresztül.

V. Az N3-as szakasz – a szlovén szőlősdomboktól a Szapáry-kastélyig

Szeptember folyamán e cikk írójának is lehetősége nyílt bepillantást nyernie a megvalósult projektbe, méghozzá az északi útvonal harmadik, 63 kilométeres szakaszán. Túránk az egykoron a Magyar Királysághoz tartozó Lendva városa mellett, 2015-ben felépített kilátótoronytól (Vinarium) indul. A terület rendkívül gazdag szőlőültetvényekben (erre utal a torony neve is), amelyek jó része a magyar ajkú helyi lakosság kezében van. Innen alacsony forgalmú közutakon, gyönyörű tájakon és erdős részeken át tekerve juthat el az ember Magyarországra. Hazánk egyik legkisebb – mindössze 40 lelket számláló – településén, Gosztolán a világtól elvonulva, csendes környezetben élvezhetjük a helyi szálloda egyedi kínálatát. Lentiben csobbanhatunk egyet a gyógyvízben, Szécsiszigeten megtekinthetjük a bivalyrezervátumot, míg Bázakerettyén egy kilátó és a méltán híres Bonne Chance (franciául: jó szerencsét!, ami a bányászok köszöntése a mai napig) étterem helyi gasztronómiai különlegességei várják a turistákat, akiknek a melegebb, nyári időszakban a Kistolmácsi-tó kínál fürdőzési lehetőséget. Letenyén a Radics Panzió vagy az M7 Galéria és Panzió várja meleg vacsorával a megfáradt kerékpárosokat.

Ilyen látvány fogad minket a Vinarium tetején… Fotó: Bartha Kristóf

Az útvonal hagyományos kerékpárral csak az edzettebbeknek ajánlott, ugyanis a 63 kilométer jelentős szintet tartalmaz. Nem probléma azonban, ha valaki e-bike-ban gondolkozik. Ugyan kölcsönzésre – egyelőre – nincs lehetőség, saját elektromos kerékpárjainkat azonban minden szálláshelyen fel tudjuk tölteni. Az útvonal gyönyörű erdei tájakon keresztül vezet, ahol egyszerre válik láthatóvá a vidék nyugalmat sugárzó állapota, és a térség viszonylagos elmaradottsága is. Túránkba – amennyiben nem a letölthető GPX alapján haladunk – beiktathatjuk a Vétyemi Ősbükköst, amely az ország természetesen fennmaradt erdeinek egyik utolsó példánya. (Ehhez Kiscsehi után le kell térni a főútról, és aszfaltozott erdészeti úton kell áttekerni Tormaföldére. A kilátásért és az erdő látványáért mindenképp megéri.) Az N3-as szakasz helyenként tükörsima kerékpárutakon, máshol többé-kevésbé jó minőségű, kisforgalmú közutakon halad, messze a civilizáció zajától, közel az érintetlen természethez.

…és ilyen az ősbükkös legmagasabb pontján. A Tormafölde és Kiscsehi közötti szakasz – bár hivatalosan nem része az útvonalnak – mindenképp megér egy misét. Fotó: Bartha Kristóf

VI. Új fejezetet nyitnának a trail-történelemben

Túránk során lehetőségünk nyílt a kerékpárt csónakra cserélni, és rábízni magunkat a kanyargó Mura sodrására. A Muraszemenyétől egészen Molnáriig történő ereszkedés során – amely 5 órát vett igénybe – érdekes információkkal gazdagodhattunk. A túra során Kósa János, Molnári polgármestere a régió történelmébe, a török-magyar háborúk korába, és a szocializmus alatti szervezett csempészkedés eltitkolt világába kalauzolt bennünket. A folyó egyébként a Trianon után természetesen határként funkcionált Magyarország és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, későbbi Jugoszlávia között, azonban az idő múlásával ez is változott: a Mura mederépítő tevékenységét a határok nem követték le, így ezen a mindössze 30 kilométeres vízi szakaszon tucatnyi alkalommal léptük át a magyar-horvát határt – amelyet a folyó két partján egy-egy sárga zászló jelez.

És hogy miért fontos szempont egy kerékpártúrán a víz közelsége? Azért, mert – és ezzel a szakemberek is tisztában vannak – a természet adta adottságokat igenis ki kell használni, annak védelmét maximálisan figyelembe véve. Ráadásul egy kerékpáros túrát is színesebbé lehet tenni például egy evezős programmal, amelyre valószínűleg még nagyobb kereslet mutatkozna. Deák Máté szerint a további fejlesztések egyik jövőbeni célja ennek megvalósítása is, amely így még jobban hozzájárulna a regionális turizmus fellendüléséhez. Ezen szervezeti keretek kialakítása, az egyéb élménycsomagok integrálása a kerékpáros útvonalba, és az infrastrukturális fejlesztések – például kikötők, csónakházak építése – további komoly szervezőmunkát igényelnek, de ahogy Európa Amazonaszát, úgy az ehhez kapcsolódó “river journey trailt” is létre lehet hozni – ami még egyedibbé tenné ezt az öt országon átnyúló turisztikai kezdeményezést.

River journey trail – a jövő nagy lehetősége? Fotó: Bartha Kristóf

Az Amazon of Europe (AOE) Bike Trail magyar nyelvű honlapja itt, a foglalási rendszer pedig ezen a linken keresztül érhető el, míg az útikalauzt és a térképet innen lehet letölteni. A honlapon megtekinthetőek az egyes szakaszok nevezetességei, illetve a GPX-k letöltésére is lehetőség nyílik. A mobiltelefonra is telepíthető applikáció itt érhető el. A Zalai Teker(g)ők kerékpáros és gyalogos túráit az alábbi linken lehet megtekinteni.

Támogatott tartalom

Az Amazon of Europe desztináció sajtóbejárása az Amazing AoE (DTP3-362-2.2) projekt keretében került megszervezésre, amely az Interreg Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

További információk a projektről elérhetőek a Westpannon honlapján.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo