fbpx

Róna-túra: montival a Tisza partján

Régóta terveztük már, hogy beiktatunk egy laza alföldi tekerést, lehetőleg trekking bringákkal, de valahogy sosem akart összejönni. Most már nem vártunk tovább, lesz, ami lesz alapon elindultunk szokásos dögjeinkkel. Pont jó lesz – gondoltuk –, hogy a síkon Jorus térde visszaszokjon rendesen a tekerésbe (ennek okáról majd ő beszámol). Hiába Alföld és aszfalt, a 75 km bizony azért hosszú volt, úgyhogy a mellékelt képeken látható kerékpárokat tekintsük csak illusztrációnak. A lényeg most is az, hogy amikor a kedves olvasó útra kel, tudja, hogy mire számítson.

tisza_1

Egy teljesen sík, barátságos tájakon futó, 80%-ban aszfaltozott úton teljesítendő kirándulást kínálunk. Aranyos tanyákkal, Tisza-parti sétánnyal, opcionálisan választható múzeum és arborétum látogatással. Mindenképpen érdemes rászánni egy napot, egyrészt látnivaló akad bőven, másrészt, hogy ne kelljen rohanni. Pár rövid szakaszt leszámítva elenyésző az autóforgalom, illetve Kecskeméttől jó darabon bicikliút is vezet. Eltévedni nagyon nehéz lesz, mivel minden nagyobb kereszteződésben táblák is segítenek a helyes irányt és távolságot belőni, bár a nagyon segítőkész helyiek szerint itt minden mindentől messze van. Legalábbis ez volt a válasz, ha a távolságra kérdeztünk rá…

Bármilyen géppel nekivághatunk. Különösen ajánlható a cross/trekking kerékpár, sőt leginkább csak valami ehhez hasonlóval érdemes. Országútit csak azért nem javaslunk, mert a végén egy hosszabb szakasz vezet majd a gáton, rosszabb minőségű földúton. Csomagtartóval szerelt géppel is nyugodt szívvel nekivághatunk, legalább nem izzadunk meg a zsák alatt. A távolság ugyan jelentősebb – azaz 75 km körüli –, de mivel teljesen sík és szinte bárhol felszállhatunk a vonatra, így szívből ajánlható akár teljesen kezdőknek is. A leghosszabb víz nélküli szakasz a Nagykőrös-Tiszakécske közötti 27 km volt, egyébiránt kutakkal, kocsmákkal jól ellátott a területtel állunk szemben.

Kedvenc szakaszunk közvetlenül az átkelés után

Kedvenc szakaszunk közvetlenül az átkelés után

Következzen hát Jorus élménybeszámolója:

Egy szigorúan hegyi kerékpározással foglalkozó magazinban talán furcsán venné ki magát egy aszfaltos túra az Alföldön. Tiszta szerencse, hogy a miénk nem ilyen lap. Ahogy tanult, szikár kollégám, Begbie is említette, régóta fájt a fogunk egy lazább tekerésre az ország laposabb felén. Ott, ahol a csikósok kék gúnyában járnak, a kertekben ágas-bogas fákról mázas köcsögök mosolyognak, és ahol pulik, nyájak, gulyák, kondák, délibábok, gémeskutak váltják egymást a rónaságban. Rónaság. A Petőfi versus Márai vitában én az utóbbi Sándor igazát érzem magaménak, aki Petőfi elragadtatását csak mérsékelten osztotta az Alföld szépségével kapcsolatban. Mert hát ugyan milyen háttér lehet egy lapos táj, ugye… Ilyen és ehhez hasonló gondolatmenetektől fűtve, kicsit még sajgó térdekkel (egy januári sportsérülés következménye), és persze szokásos optimizmusunkkal indultunk el a Nyugati pályaudvarról egy késő tavaszi nap reggelén.

Néhány mosoly, néhány szellő erejéig egy kis nyár is volt már abban a reggelben, így visszagondolva. Kétfős csapatunkat Beg párja, Márti egészítette ki, aki inkább tekerésben járt élen, mint a söröskorsó-emelgetésben, de azért végül is jól kijöttünk egymással. A cél tehát egy kellemes tekerés volt a róná(ba)n, mely tekerés kezdőpontjául Kecskemétet választottuk.

Kompra várva Nagyrévnél

Kompra várva Nagyrévnél

Többször gondoltunk már arra, hogy egyszer egy várost alaposan körbejárjunk, minden nevezetességet, fagyizót, furcsa illatú skanzent és eldugott kis kifőzdét feltárjunk, bemutassunk, de ezekre majd a több napos túráink alkalmával fog sor kerülni, remélhetőleg minél hamarabb.

Kecskeméten megtekintettük a Cifra Palotát, a főteret, és néhány templomot, ezek közül egyet belülről is. Hűvös volt a komor főhajóban, amikor beléptünk, csak a szenteltvíz fodrozódott finoman apró medencéjében, az oltárnál néhány ministráns fiú készülődött a déli misére a gyertyák és a reggeli napfény által életre hívott, remegő árnyak között… Ezután nagytányéron haladtunk tovább a 17 km távolságban fekvő Nagykőrös irányába a kijelölt kerékpárúton, majd pedig a jelentős forgalommal nem bíró főúton. Ezen a szakaszon kezdtek először hiányozni a hegyek a háttérből, de hát nem lehet életünk minden pillanata jól megkomponált festmény. Klasszikus haragoszöld, mélyen susogó jegenyesor szegélyezte a sötét aszfaltcsíkot a mélykék ég alatt, mellettünk mindkét oldalon a nagybetűs tanyavilág, és mindenfelé repceföldek sárgálltak bele a tavaszba.

Nagykőrösön kevés autót, ám annál több bringát láttunk, kis olajos lelkünk örült is. Volt tábla, mely szerint „behajtani tilos, kivéve kerékpár”, nem sokkal távolabb külön parkoló kerékpárok részére, és az a rengeteg bringával közlekedő lakos… Egy kóla, egy csoki a faluvégi kocsmában, (próbálnék én elszakadni Petőfi szellemiségétől, de mit tegyek, ha egyszer az említett italmérés történetesen a község határán helyezkedett el) és már mehettünk is tovább Kocsér, majd Tiszakécske irányába.

tisza_4

Addig 27 km várt ránk, nagyjából egyenes vonalban, egy végtelen síkon. Gondolatébresztő, az biztos. Bennem például felébredtek az első álmos gondolatok az Alföld izgalmait illetően. Érdekes volt, hogy tulajdonképpen csak az ellenszéllel és persze mackós gumijaink gördülési ellenállásával kellett megküzdenünk, mégis egyre grandiózusabb tervnek tűnt az otthon, hideg sör vagy forró kakaó mellett, térképen felkarcolt 75-80 km-es táv teljesítése.

Kocsér előtt egy 15 zsebkendőnyi horgásztóban gyönyörködhetnek az erre fogékonyak, ami valljuk meg, elég furcsa látvány volt a puszta közepén, az aszfalt fölött remegő, tavaszi hőségben. Kocséron csupán áttekertünk röpke 2 perc alatt, sok érdekességet nem láttunk, leszámítva a kerítéseken burjánzó lila akác installációkat, meg azt a rózsaszín topos lányt a buszmegállóban. Az út még mindig ugyanazok között a jól ismert repceföldek között kanyargott, körülöttünk még mindig ugyanaz az álmos, tavaszi tanyavilág pislogott a gémeskútjaival, lábasjószágaival, mint Kecskemét előtt, csak a csikósok hiányoztak továbbra is, meg persze a pulik…

Tiszakécskén terveink szerint felkerestük a Tisza partját, melyet simogató, parti fövennyel határolt, turistacsalogató, tavaszi édennek vizionáltunk. Ezzel szemben a Tisza tényleges partja, mint olyan, valójában kiábrándító volt. A Duna mellett ugye szomorúan, tömény, romantikus, sűrű nyárestéket idézően bólogatnak az ős öreg fák, siratva az ifjúságot, a szerelmet, az elrohanó vizet, mint az ismert. Ezzel szemben a Tisza ezen szakaszán mindenhol sáros, döngölt földet találtunk a víz két oldalán, melyet csak néha váltottak fel kócos, tüskés bozótosok. Láttunk azonban 3 szerelmes párt, egy parti sétányt, egy haciendát pálmákkal, és néhány szarvasmarhát egy legelőn.

A városból kifelé tekerve, ha nem is vehemens léptekkel, de kezdett megfogni a rónaság. Kezdtem megérteni miről írt Petőfi, és hogy e tájékról származó barátosném miért is szereti annyira e tájat, hogy mit kell nézni, hogy mit is szeretne elmondani nekünk ez a kis folyó. Ahogy én lelki utazásomon haladtam mind közelebb a síkság szívéhez, Márti úgy vette át a csoport vezetését, és haladt mind gyorsabban előttünk.

A „Tiszakanyar” Kécskén

A „Tiszakanyar” Kécskén

Tiszakécskéről kiérve, valójában azzal egybeépülve találtunk rá Nagyrévre a térkép szerint, pedig maga a falu csak a Tisza másik oldalán kezdődik. A kécskei oldalról komppal keltünk át a folyó másik partjára. A kompozás persze élmény volt a maga nemében, mivel maga a hajótest egy drótkötélpályán mozgott, apró motor által hajtva. A napbarnított kompos úrral hamar megállapodtunk a viteldíjban, és már szeltük is a barnás habokat a sáros partfalak között. Nem, tényleg nem volt romantikus még Begbie-éknek sem, pedig hát ők ugye akár még el is raktározhatták volna ezt a kompos, folyós, tavaszi pillanatot a későbbiekre. Ám az ő szemük sem kezdett párásodni a látványtól. Nagyrévre egy barátságos nyárfasor vezet a gátak között, harsány zöldben. A faluba érve mozgást, életnek nyomát nem láttuk, tekertünk is tovább azonmód Tiszakürt felé, az arborétumba. Aki nem kedveli a növényeket – főként a nagy fákat –, az mehet balra a gáton Tiszaföldvár és Martfű irányába, levágva ezzel a durván 16 km-es virág-szimatolós kitérőt. Az arborétumot a parton találtuk szépen kiépített infrastruktúrával, lángosossal, sörözővel. A park 150-200 éves tölgyeit a Bolza család leszármazottai telepítették, mi pedig megittunk egy jól megérdemelt korsó sört az árnyékban. Tiszakürtről vagy Tiszainoka felé indul a bátor vállalkozó az aszfaltúton, hogy némi kerülővel Tiszaföldvárra jusson, vagy pedig visszatér Nagyrévre, ahol a gáton, kvázi terepen tud majd tovább haladni az említett irányokba.

tisza_6

Érdekes megfigyelést tettünk a tájegységet lakó népek földrajzi ismereteinek és tájékozódó képességeinek tekintetében – legalábbis ami a távolságok felmérését, megbecsülését illeti. Ugyanazt a távolságot, amit a komp vezetője „itt van nem messze, olyan 25 km”-re saccolt, azt 1 km-rel arrébb egy bringázó házaspár „ojj, az bizony igen messze van, simán lesz 8 km is”-ként emlegette. Egészen pontosan a Nagyrév és Martfű közötti 12 km-es szakaszról beszéltek…

Mi Nagyrévről nem az aszfaltutas kerülőt választottuk, hanem a „terepezést” a gáton. Itt már réges-rég az ionhajtóművel felszerelt Márti haladt a csoport élén. A 70. km-t is átlépve annyira már nem voltunk fittek és energikusak, erre csak rátett egy lapáttal a kanyargó gát végtelennek tűnő csíkja alattunk. Pedig még romantikus is lehetett volna, ahogy a fák mellett, a Tisza partján tekertünk az alkony meleg, telt színeivel övezve. A lassanként sűrűsödő homályban, jobbra Tiszaföldvár templomtornyait hagytuk el, és már csak az utolsó néhány pedálfordulat választott el minket egy korsó gyöngyöző, kemény habos, hideg sörtől, melyet Martfűn fogyasztottunk el egy hangulatos kiskocsmában. Márti persze kávét ivott, bizonyára a hajtóműveket feltöltendő.

A martfűi állomás a kocsmáros lány szerint nagyon messze, több mint 1 km-re volt, de azért sikeresen leküzdöttük az utolsó, városi etapot is. Úgy éreztem, mintha legalább 2 napja szálltunk volna le a vonatról Kecskeméten.

Az Alföld tehát kipipálva, nem érzek ugyan olthatatlan vágyat a közeljövőben való visszatérésre, de meg kell hagyni, hogy megvan a maga szépsége. Valahogy úgy, ahogy egy érdekes szobrot is láthatnak egyesek szépnek, kifejezőnek, elgondolkodtatónak, míg másoknak ugyanaz az alkotás csak némi kő és egy őrült elme tévelygése…

tisza_7

A túra által érintett jelentősebb települések rövid bemutatása:

Kecskemét:
Az ország legnagyobb területű megyéjének, – Bács-Kiskunnak – székhelye és a Duna-Tisza közének egyik regionális központja, a nagyvárosok közül ez fekszik legközelebb az ország középpontjához. Több mint százezer lakosa van, miközben a népesség folyamatosan növekszik, ez is jól mutatja, hogy Kecskemét igazán „élhető” város: a polgárok szívesen sétálnak az utcákon, a főtéren, nem menekülnek ki a városból el az agglomerációba. A főtéren szinte állandóan rendezvények, vásárok szórakoztatják a helybélieket, nyaranta pedig sok külföldi látogat a városba. A látnivalók felsorolásához három oldal is kevés lenne, ha hosszasabban időzünk itt, célszerű tájékozódni, mondjuk a város honlapjáról: www.kecskemet.hu

Nagykőrös:
Az Alföld közepén elterülő kisváros. Neve az itt található kőrisfáktól származtatható. Ezekből a legszebbeket a múzeum előtti ősparkban találjuk. A sok műemlék, illetve műemlék-jellegű épület adja a városka kellemes és tradicionális mezővárosi hangulatát. Történelme során legjelentősebb esemény a ’48-as szabadságharc volt, amelyből erején felül vette ki részét. Arany János neve sokszor visszaköszön a településen, a költő 9 évig élt és alkotott itt. Múzeumkertje mindenképpen megtekintésre érdemes, gyönyörű park. www.nagykoros.hu

Tiszakécske:
A vizek városa: a Tisza egyik nagy kanyarulata és a Holt-Tisza között terül el a föld mélyéből feltörő vizeiről is híres település. A Tisza-parti üdülőterületen gyógyvíz, a Kerekdombon pedig termálvíz található. A környék természeti gazdagsága a Hortobágyi Nemzeti Park, az élő- és a Holt-Tisza vadregényes tája idegenforgalmi szempontból is jelentős értéket képvisel. Kedvező fekvése miatt hatalmas üdülőterülete van, nyáron pedig a Tisza-part állandó bulik színhelye. Parton fekvő szabad- és épített stranddal egyaránt rendelkezik. www.tiszakecske.hu

Nagyrév:
Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén, közvetlenül a Tisza bal partján helyezkedik el, a Tiszazug nevű kistáj nyugati peremén. Jó példája a közlekedési szempontból zsáktelepüléseknek: a Holt-Tisza és az élő Tisza közé szorult falu egyetlen bekötőúttal csatlakozik a közúthoz. A Tiszán való átkelést a vasútállomással is rendelkező, Tiszakécskéhez tartozó Újbög felé gyalogrév biztosítja. A Tisza ártere a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet részeként védett. Jellegzetes ártéri növényfajok szorultak ide vissza, háborítatlan erdőinek különösen madárvilága gazdag. www.nagyrev.hu

Szöveg: Jorus, Begbie
Fotó:
Begbie, Jorus
Térkép:
AtiTheBest

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.