fbpx

Magyarország Körtúra 2010 – útinapló, 3. rész

Már csak az út egyharmada van hátra, és hősünk végcéljához érkezik – azaz ugyanoda, ahonnan elindult, körbekerülve hazánkat. Közben hangulatjelentéseket olvashatunk hazai tájegységekről, megtudhatjuk, hogy hol érdemes elidőzni, illetve fogynak a kávék szakadatlanul…

2010. augusztus 2. hétfő – 148,5 km

Két hete, hogy útra keltem.

Az éjjel vaddisznó nem volt, ellenben egyszer felébredtem, hogy valami bökdösi a sátor oldalát. Ki is szóltam, amire megszűnt a zaj, de gyanús volt, hogy a malacok hangját nem hallottam. Kibújtam a sátorból, lámpával a kezemben, de nem kapcsoltam be egyből. A szemem sarkából láttam egy árnyat mozogni, arra ráadtam a reflektort, és kiderült, hogy csak egy süldő róka ment rá a kajaszagra, ami a sátramból jött.

Reggel, amikor felkeltem, minden csuromvizes volt az éj leple alatt leszállt harmattól. Szokásos korai manőverek, aztán táborbontás és be Salgótarjánba. Reggelire kicsit erős volt ez a város, főleg mire átjutottam rajta, majd a zagyvarónai elágazás után találtam egy boltot, ahol pótoltam a készleteimet. Ittam egy jófajta kávés vizet, a mellette levő szódának szinte ugyanannyi volt a koffeintartalma, mint a „kávénak”. Elkezdtem a napot, bemelegítésképpen egy kis hegymászással, ami meghozta a jó étvágyat, így Rónafalu mellett egy jó hűvös buszmegállóban be is laktam rendesen, hogy legyen energiám a mai napra, mert sejtettem, igen sok felfelé vár rám. Sajnáltam, hogy ilyen szép környékre ilyen ronda várost tesznek, mint Salgótarján. Az összképen még tovább rontott, hogy az üzemek és gyárak nagy része már nem működött. Borzasztó látvány volt.

Miután végeztem a früstökkel, legurultam Zabarig, onnan pedig Ózd felé vettem az irányt. Ózd külterületén megláttam a Rizikó nevű helyet, melyről az „eladó” tábla miatt azt hittem, hogy zárva vagyon, de nem. Vállaltam a rizikót és betértem. Itt is tömeg fogadott, három ember tartózkodott még bent, majd a két vendég nemsoká el is távozott. Trécseltem tovább pultos bácsikával, közben ittam a sörömet, elmesélte, hogy régebben nagyon sokat és sokan bicajoztak errefelé, ők is letekertek a Balatonhoz meg erre-arra, de mert szénbányában dolgozott a nyugdíjazásáig, nem sokáig bírta egészségügyileg. Sajnos. Elköszöntünk egymástól, jó utat kívánt, én meg legurultam Ózdra.

2010. 08. 02.

2010. 08. 02.

Rosszabbra számítottam, de nem volt oly szörnyű hely a város, így meg is álltam a főút mentén egy padnál nézelődni pár percre. Gondolom a grízes helyeket nem érintettem, amit egyébként abszolút nem is bántam. Az öreg pultos instrukciói alapján Ózdot a 25-ös úton hagytam el, Bánréve irányába haladva. Közben ámultam és bámultam az út mentén húzódó mesterséges hegyeket. Csúnya munkát tud végezni az ember, ha belelendül. Én is belendültem, de csak a bicajozásba, gyorsan oda is értem Bánrévére, ahol áttértem a 26-osra, de szerencsére csak Serényfalváig kellett igénybe vennem ezt az utat. Serényfalván a serény emberekkel nem találkoztam, biztosan máshol tevékenykedtek éppen, így csak átutaztam rajta, Keleméren viszont kiálltam egy koffeinstopra, melyet párosítottam egy jégkrém elfogyasztásával.

Salamander

Salamander

Úgy feldobott ez a kis kiállás, hogy Aggtelekig egyhuzamban tekertem fel, majd egy szimpatikus kocsmába bementem, hogy ráduplázzak a malátafogyasztásra. Hallgattam a helyi fiatalság csacsogását, de nem tököltem sokat, inkább haladtam. A cseppkőbarlangot most kihagytam, inkább a külső jellegzetességeket csodáltam az Aggteleki-karszt tájegységen áthaladva. Jósvafőtől a Jósva mellett elgurultam a Bódváig, onnan pedig Komjáti felé tekertem. Itt tettem egy jobbkanyart és Bódvalenkének nyomtam tovább – hehe. Először elkezdett hullámozni az aszfalt, majd a terep is, Lenkén megcsodáltam a falakra festett képeket, mellyel az egész falu tele volt, majd a hídvégardói elágazásnál délnek vettem az irányt. Tornaszentjakabig még oké, onnantól viszont katasztrofális útminőség és kellemes emelkedő fogadott. Nem tudtam mit tenni, kitekertem a szerpentint, közben a huplik miatt majd’ leestem a bicajról, mikor egycsapásra első osztályú burkolat és lejtő fogadott. Átértem a hegy viszlói oldalára, legurultam Viszlóra, ott láttam öt embert és két borjú nagyságú kutyát, akik csak faltak a tekintetükkel, tankoltam egy közkifolyónál, és elkezdtem a szálláshelyem keresni. Nézelődtem a völgy alján haladva jobbra-balra, de már Rakaca előtt jártam, mikor megláttam a helyem. Kissé magasan volt, de megérte felmászni a domb oldalán a nem tudom milyen célt szolgáló vízügyi létesítményig. Megfelelő méretű betonplacc a sátornak, remek kilátás a környékre, csillagos égbolt, hát kell ennél több? Vacsora, aztán fejbevert alvás…

2010. augusztus 3. kedd – 139,3 km

A napfelkelte eléggé rendhagyó volt. Először is hamarabb felébredtem pár perccel, mint hogy a nap felbukkant volna a szemben lévő domb mögül, s miután megjelent, misztikus ködbe burkolózott, mivel a Rakaca völgyét színültig megtöltötte a köd. Nagyon jól nézett ki. Jó fél órát azzal töltöttem, hogy főztem egy kávét és a sátorból lestem a napfelkeltét. Végül én is felkeltem, bontottam a tábort, közben szárítottam a dolgokat, és leereszkedtem „hegyi magányomból”. Mire leértem, addigra a köd is felszállt, így ragyogó napsütésben és kellemes hőmérsékletben tekerhettem az első boltig. Kaja és vízkészlet feltölt, majd hajrá. Krasznokvajdáig meg sem álltam, ott betértem a boltba, vettem még kaját, nehogy elfogyjak, a bolt mellett lévő kocsmában meg ittam egy jó kis reggeli árpakólát.

Rakaca ködben…

Rakaca ködben…

Vajda és a sör után egyre jobb kedvvel nyomtam a pedált Buzita felé, ahová eléggé meglepetésszerűen érkeztem meg, egészen pontosan a buzitai határátkelőhöz. Átléptem ismét és utoljára Szlovákiába, majd egy út menti pados-asztalos pihenőnél megálltam enni. A kilátás első osztályú volt, hatalmas félkörben síkság, mögötte pedig ott magasodott a Tátra, illetve jobb kéz felől a Zemlén északi vonulata. Csodás látvány volt, már csak emiatt megérte elindulnom otthonról. S hogy ne unatkozzak, megjelent egy kisebb mezőgazdasági alosztály (egy kombájn és két traktor) elvégzendő a betakarítási munkát. Türelmesek voltak, mert már szinte végeztem az evéssel, mikor elkezdték döngetni a gépet. Oké, pocak tele, legurultam Buzitára, ott dobtam egy jobbost Tornyosnémeti felé, ahol visszatértem hazaföldre. Hidasnémetinél lefordultam Zsujta irányába, majd az egyre melegedő időben felmásztam Kékedig. Itt belocsoltam magam vízzel a meleg ellen, találkoztam három gyalogos túrázóval, akik az árnyékban a kút mellett hevertek, a kocsmától tíz méterre. Kérdezte a legidősebb, hol tudnának inni egy pofa sört. Rámutattam válasz gyanánt a mellette lévő épületre: ott! Beszélgettünk még egy kicsit, aztán toltam tovább. Most a szó szoros értelmében, mert belefutottam – pardon belegyalogoltam – egy olyan szerpentinbe, amit ott és akkor nem tudtam már kitekerni, így hát maradt a tologatás. De még így is ki kellett állnom pihenni az árnyékba, úgy tűzött a napocska.

…jómagam pedig izzadtságban

…jómagam pedig izzadtságban

Felérve a hágóra, megtámadtam egy út menti szederbokrot és jó negyed kiló gyümölcsöt lezabáltam róla. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni, addig ettem, míg érett szedret találtam rajta. Vitaminszükségleteim kielégítése után legurultam a Magyarország legészakibb pontjához vezető útig, ott készítettem egy rövid videót, s leereszkedtem Hollóházára. Stílusosan a falu fölött hallottam a névadó madár hangját, amit üdvözlésként értelmeztem. Akkor gyerünk. Lecsorogtam a faluba, a falu főterén bementem egy kocsmába, vettem egy sört és egy kávét, s az egyik helyi vendéggel egyetemben kivonultunk a teraszra. Beszélgettünk, leginkább a helyi és környékbeli dolgokról, viszonyokról, közben egy matt részeg szlovák úriember műsorát élvezhettük. A fazon akkor már állítólag józanodott egy ideje, túl a harmadik kávén, s mint kérdésemre kiderült, már nem először jár itt. Azt nem tudtam meg, hogy csak „tankolni” jár ide, vagy dolgozni is, de rutinos játékos volt már akkor. Valamit nekünk is mondott, de számomra (is) teljességgel érthetetlen volt. Egyszer csak nekilendült, de úgy hogy egy ott parkoló autót kis híján összetört. A kerítés vezetésével eltávozott, a beszélgetőpartner jelentőségteljesen rám nézett, és tudtam: nincs több kérdésem. Jó napot köszöntem, és nyeregbe szállva én is a távozás mezejére léptem.

Sátoraljaújhelyig olyan jól lejtett a terep, hogy csak kétszer sikerült megállnom, akkor is csak azért, mert a szükség már nagyon szólított. (Eszembe jutott egy humor: mikor terveztem az útvonalat, kérdeztem egy lányt: „Noémi, neked a sátor alja új hely?” ha ha ha, volt a válasz). Ott a rendőrség előtt álldogáló úriembert megkérdeztem, hogy jó felé tartok- e, majd pozitív választ kapva gurultam tovább.

Alaplapi csillagmoha

Alaplapi csillagmoha

Ekkor már késő délutánra járt az idő, s még a Tiszáig el akartam jutni, hogy másnap reggel Tuzsérnál átkelhessek a folyón. Alsóbereckin feltankoltam vízzel estére, és Pácinig el is jutottam. Tekertem tovább, de mikor elértem a cigándi vésztározót, felmentem a gátra és látva a frissen lekaszált füvet, arra az elhatározásra jutottam, hogy itt töltöm az éjszakát. Kerestem egy szimpatikusabb helyet, s sátorépítés, majd vacsora, közben naplóírás, aztán fekvés és szundi.

És ekkor kezdődött az egynapos kálváriám…

2010. augusztus 4. szerda – 147, 1 km

Jó kezdése volt a napomnak. Ott tartottam, hogy leheveredtem aludni. Nos, körülbelül másfél óra múlva arra ébredtem, hogy kegyetlenül cibálja a sátort a szél. Sebaj; gondoltam, mert úgyis benne fekszem és úgy nem tudja elvinni a szél a hajlékomat. És aludtam (volna) tovább… Mert akárhogy feküdtem, nem tudtam tovább aludni. Az idő telt, én kinéztem, s láttam hogy gyűlnek az esőfelhők és folyamatosan villámlik a messzeségben. Hajnali egy óra. Kicsit még feküdtem és gondolkodtam, összepakoljak-e, majd kettő körül kitekintve láttam, hogy a felhők már eléggé közel vannak. Rendben. Akkor elkezdtem pakolni, ami a jó kis fejlámpám ellenére sem volt oly egyszerű munka, meg persze a szél is csak bonyolította a helyzetet.

Miután felmálháztam a lovat, délnek tartva tekertem Cigándra, azt gondolva, hogy találok valami elhagyott tanyát vagy mezőgazdasági létesítményt. Az erős hátszélben gyakorlatilag teljes csendben gurultam, autóval is csak kétszer találkoztam, míg egyszer csak Cigándon találtam magam.

Megcéloztam az első fedett buszmegállót, oda beültem, eszegettem kicsit, majd a padra feküdve ájultam egy órácskát. Ekkor hajnali négy előtt járt az idő. Ötkor felébredtem, kicsit még agonizáltam, aztán elkezdtem Cigándon tekeregni, hátha nyitva van valami, ahol tudok inni kávét. A legkorábban nyitó hely is csak hatkor nyitott. Vissza a buszmegállóba, még kókadoztam kicsikét, és végül döntöttem, nekieredek a mai napnak, más nem megállok aludni valahol.

Tehát felkaptam a biciklire, és elindultam a kékcsei Tisza-híd felé. Eszetlen oldalszél és borús idő uralkodott, szerencsére a hídig bicajút vezetett. A hídon átkelve megilletődve vettem szemügyre a pillérnél felgyűlt szeméthegyet, mely nagyrészt az elhajigált PET palackokból állt, amiket a fennakadt uszadékfák gyűjtöttek össze. Szomorú látvány volt. Bekanyarodtam Tiszakanyárra, mint legközelebbi településre, tankoltam, shoppingoltam, és egy helyi arc vezetésével együttes erővel bevettünk egy kocsmát.

Itt szörnyű rövidital és kávé volt a menü, ami csak arra volt jó, hogy a nem éppen jókedvem stagnáljon. Kilépve nyomtam egy képzeletbeli delete billentyűt és leléptem. Átkarikáztam Kékcsére, ahol az első út menti kocsmába bementem, hogy igyak még egy kávét, mert szükségét éreztem. Ahogy beléptem, majdnem hanyatt vágódtam. Jelszó: vissza a nyolcvanas évekbe! A pultos nőnek olyan bubifrizurája volt, hogy csak na, a feje tetején még egy jó fél fejnyi tupírozott és szőkített haj díszelgett. Nem hittem a szememnek. Ámultam, közben nyeldestem a fekete levest, s raktam tovább a kereket.

Megjött az étvágyam is, így Kisvárda előtt kiálltam enni pár falatot, bár a remek várdai drinknek köszönhetően nem volt az igazi a gyomrom. Állapotomnak köszönhetően persze Kisvárdán jól elnéztem a leágazást, de még így is nagyjából jó irányba haladtam. Vissza ugye elvből nem fordulok, tehát hajtottam tovább Aranyosapátinak, ahol megint át akartam kelni a Tiszán a Tiszahát és Bereg tájegység területére. Elkezdett egyre jobban dörögni és cseperegni az eső, de éppen időben elértem Apátit, ott is a polgármesteri hivatalt. Begurultam a hivatal udvarára, megkérdeztem, hogy parkolhatok-e egy keveset a bicajtárolóban, aztán leszakadt az ég. Iszonyatos felhőszakadás volt, ami jó másfél órára beszorított a hivatal teraszára. Nem unatkoztam szerencsére, mert a dolgozók szóval tartottak, hoztak kávét, mikor már nyitott szemmel aludtam, egyszerűen kedvesek voltak. Két ember kivételével csak fiatalok dolgoznak az apáti hivatalban, ami persze a hangulatukon is megmutatkozott, időről időre valami móka kezdődött.

Közben elállt az eső, én elbúcsúztam a népektől, s hajtottam tovább a gépet. A tiszai átkelést most hanyagoltam, nem volt kedvem igazából keveregni a keleti zivatargócban, ami a Tisza másik oldalát uralta, így inkább Vásárosnaményt céloztam meg. Mire Naménybe értem, már a napocska is kibújt a felhők mögül. A hangulatom is jobb lett jó néhány fokkal, kerestem egy boltot, ott vettem némi ellátmányt, a város végi buszfordulóban ettem egy kis könnyű ebédet, s nyomtam tovább Mátészalkának. Valahogy átkeveregtem a városon, aztán már kifele tekerve megláttam egy büfét, s betértem, hátha hozzájutok valami finomsághoz. Így is lett, mert pont olyan társaság volt a vendégkör, akik mikor meghallották, honnan való vagyok és mit csinálok éppen, nagyon megörültek, leültettek, hoztak malátaszörpöt, volt ennivaló is, meséltettek, s mikor induláshoz készülődtem, elláttak mindenféle instrukciókkal a további útra vonatkozólag, ami hasznosnak bizonyult.

A 471-es úton közelítettem Nyírbátor felé, s innentől az volt a cél, hogy épségben átérjek a Nyírségen. Nyírbátoron amilyen gyorsan csak tudtam áttekertem, majd lefordultam Piricsének. Ott villámgyorsan megtankoltam, felugrottam a bicajra, és téptem ki a faluból. Penészlek után, ahogy átléptem Hajdú-Bihar megyébe, egyszer csak kisütött a nap, feltámadt a hátszél, én meg örültem…

Fülöp község előtt Bánházán megláttam egy nyitva lévő kocsmát, oda bementem, amit jól tettem, mert a hangulatom a bent tartózkodó két fiatallal folytatott beszélgetés során klasszisokkal jobb lett, így már mosolyogva tekertem tovább Nyírábrányra, az utolsó nyír településre, ott elfordultam Vámospércsnek, a várost elérve majdnem elütöttem egy autót, majd a bagaméri elágazásnál tettem egy balkanyart a hangzatos település felé. Ekkor már igen későre járt, így a tempóból jelentősen visszavettem, hogy szemügyre tudjam venni a lehetséges sátorhelyeket. Találtam egy csábító leágazást, rá is tértem, az út két fenyves közé vezetett. Megláttam az ideális helyet, s ekkor már az sem zavart, hogy ehhez egy akác sávon kellett átkelnem. Kicsit kitisztítottam a sátor helyét, összedobtam a tábort, főztem egy jó vacsorát és örültem az Életnek. Aztán pihi-puhi.

Ahogy feküdtem, valami zajra felkaptam a fejem, s kinézve a sátorból, láttam hogy vannak szentjánosbogarak is. De a gyanús az volt, hogy miért nem repkednek. Kimásztam, hogy jobban szemügyre tudjam venni a jelenséget, vittem magammal lámpát is, s ahogy közelebb hajoltam a gombostű fejnyi kékes fényhez, ráadtam a világot. Persze ekkor csak az avart láttam, ahogy kikapcsoltam a lámpát, egyből világított a kékfény. Nahát, micsoda misztikus helyre keveredtem. Gondolom, a fények valamiféle világító gombafajták lehettek. Jól ki is pihentem magam.

2010. augusztus 5. csütörtök  – 159,7 km

Ennek megfelelő hangulatban ébredtem reggel, kávét főztem, nézelődtem mindenfelé, integettem az úton elhajtó vadászoknak, siklóval szemeztem, aztán mikor kiszórakoztam magam, szétbontottam a tábort és útnak eredtem.

2010. 08. 05.

2010. 08. 05.

Visszatérve az aszfaltútra, Bagamér felé tekertem tovább, s míg megérkeztem, azon morfondíroztam, hogy lehajtok egészen Gyuláig a mai nap, az időmbe úgy is belefér. Nagyon szép tájékon haladtam át, a közhiedelemmel ellentétben az Alföld nem biliárdasztal simaságú, csinos kis hepehupák uralták a látképet, ligetes erdőkkel és legelőkkel tarkítva, ami egyáltalán nem volt egyhangú.

Extrém sport bringásoknak

Extrém sport bringásoknak

Bagamérra beérkezve a fagyissal nem találkoztam, így bementem egy boltba megvenni a napi ellátmányt, plusz egy pár ceruzaelemet, mert a fotómasinámban az akkumulátorok már igencsak a végüket járták. Hörpintettem még egy kávét is a bolt előtt, s hajtottam a gépet tovább Álmosd és Kokad felé. Úgy terveztem, hogy e két érdekes nevű település közötti víztározó partján megreggelizek, de nem találtam megfelelő helyet, közben feltámadt a hátszél is (ami egész napra kitartott, mintegy isteni ajándékként), így a früstököt csak jóval Létavértes után ejtettem meg, félúton Pocsaj felé. Állva ettem, úgy több fér, árnyék híján meg süttettem magam a nappal, de már ennek is csak örültem. Jóllakottan tekertem tovább a bicajt, s Biharkeresztest gyorsan el is értem, pont dél volt hogy átléptem a városhatárt. Menet közben a kelet felől felsejlő erdélyi hegyek és az út menti vadon látványát élveztem. Biharkeresztesen megebédeltem egy kocsmában, s Körösszakálig fújattam magam a széllel. Ahol is találkoztam két bicajos utazóval, a fiú német, a lány pedig ánglus származású volt. Megálltam beszélgetni velük pár szót, elmondták, hogy Mezőkövesdről indultak, át a Hortobágyon és Erdélybe tekertek tovább. Nem túl nagy felbontású térkép volt náluk, így kérésükre megmutattam az utat Ártándon és Borson keresztül Nagyváradra a saját térképemen, kiegészítve az előző ősszel általam tapasztaltakkal. Nagyon örültek az információknak, illetve annak, hogy tudtak valakivel valamennyire érdemben kommunikálni (az igen csak foghíjas angol nemtudásom ellenére). Felhívtam a figyelmüket még egy- két dologra, aztán hátszelet kívánva egymásnak tovagurultam.

Gyuszi megint, ezúttal a másik irányból

Gyuszi megint, ezúttal a másik irányból

Ekkor már széles mosollyal az arcomon tekertem tovább, mígnem eszembe jutott, nem vagyok én olyan éhes, hogy cetbálna módjára szűrjem a muslicákat a levegőből. Zsadányig élveztem a Körös-Maros Nemzeti Park által kínált látnivalókat a Begécsi víztároló mellett tekerve, a falu után megálltam falni némi kis elemózsiát, aztán csak tekertem és figyeltem a környéket. Autóforgalom nem zavart, a táj gyönyörű volt és változatos, így szinte észrevétlenül teltek a kilométerek, s gyorsan Sarkadon találtam magam. Tankoltam estére vizet, majd Városerdőn keresztül „repültem” rá Gyulára.

Mikor odaértem a Fekete Körös felett átívelő hídhoz, majdnem agyvérzést kaptam. A híd éppen felújítás alatt állt, az átkelést a híd mellé- alá ácsolt átjárón lehetett eszközölni. Na akkor hajrá. A lejutás még nem is volt olyan nagy manőver, ellentétben a felfelével. Guvadt a szemem az erőlködéstől, közben röhögtem, meg azon gondolkodtam, hogy lehet, jobban járok, ha visszafordulok és megint körbemegyek. Persze azért leküzdöttem az utolsó nehézséget is, bementem egy boltba, vettem két páncélos sört, és megérkeztem. Arra a pontra, ahol kicsit több mint két héttel korábban elkanyarodtam Szeged felé…

„Oh, ha rózsabimbó lehetnék...”

„Oh, ha rózsabimbó lehetnék...”

Kitekertem a szanazugi nyaralókhoz Gyuláról, de nem találtam ott számomra megfelelő szálláshelyet, így elkezdtem szép lassan haladni Békés és hazafelé. Békés előtt egy már előzőleg kinézett vízparti tisztáson vertem végül tábort. Lazítottam, iszogattam a söröket, vacsoráztam, és eltettem magam másnapra. Kissé túlteljesítettem a mai tervet…

2010. augusztus 6. (végre megint péntek) – 64,4 km

Próbáltam később kelni, de a napfelkelte olyan jól nézett ki, hogy nem hagyott aludni. Komótosan végeztem a reggeli teendőim, lecsutakoltam a lovam, megkentem a láncot, lebontottam a tábort, s útra keltem. Békésen békésen elfogyasztottam egy hamburgert (ezúttal emberi áron hozzájutva), s szép lassan, nyugodtan gurultam Mezőtúrig.

Vége.

Ha van időd és kedved, járd végig Te is ezt az utat, hidd el megéri. Gyönyörű tájak, kedves emberek és sok szép, élményekben gazdag kilométer fogja kísérni az utadat!

Legyen szép napotok!

Szöveg és fotó: Kollár Lajos

A túra létrejöttét támogatták: Szentimrey Gábor – magyarekszer.hu, Kerekes László, Rimóczi Árpád, Marathon Kerékpárszaküzlet – Szolnok, Mezőtúr város, Nagykörű község.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.