fbpx

Kerékpártúra Korzikán

Korzikát a Földközi-tenger legszebb szigetének tartják. Buja, színpompás, balzsamosan illatozó ősbozótjából vörös sziklák és havas hegycsúcsok meredeznek, szaggatott partja a kék mindenféle árnyalatában játszó tengerbe merül. Hullámvasútszerű útjain bringázni páratlan élmény – egyben embert próbáló feladat, mert a meleg és a szintkülönbség rendesen kiszívja az ember erejét.

Korzika igazi bringás paradicsom. Egymásra kacsintunk Péterrel: – Csak ennél rosszabb ne legyen! Az állapot, amellyel szerényen beérnénk a következőkben is, valahogy így néz ki: grandiózus hegyvidék, lepillantással egy romantikus öbölre, nyárias meleg, felhőtlen napsütés, vadonatúj, fekete aszfalt a szüntelenül tekergőző, amúgy forgalmatlan úton, mindez az egyhetes korzikai bringás szabadság első napján! Vágyunk teljesült, az időjárás végig kitartott, egyébként is mellénk szegődött a szerencse, úgyhogy egyszerűen a bringás mennyországban éreztük magunkat.

A tengerparti őrtornyok békétlen századok tanúi...

A mennybe, mint köztudott, többnyire a purgatóriumon keresztül vezet az út, és ezt mi sem kerülhettük meg. Budapesttől Livornóig közel 1100 kilométer a távolság, ami hosszas vezeklést jelent a 120-nál már ércesen üvöltő Nissan Vanette furgonban. Hajnalra értünk oda, sikerült biztonságosnak tűnő (és végül csakugyan annak bizonyuló), ingyenes parkolóhelyet találni nem messze a kikötőtől, elintézni az Interneten megrendelt hajójeggyel kapcsolatos utolsó formaságokat, és nyolckor már kezdődött is a négyórás átkelés Bastia városába. Jó döntésnek bizonyult, hogy kabint foglaltunk; ez ugyan többletköltség, de pihentebben érkezünk a rajthelyre, mintha a fedélzeten bóbiskoltunk volna a hátizsákunk mellett. A bringák lent utaznak, az autók szintjén, csak úgy két borda között a hajó falának támasztva. Mikor a végén lemegyünk értük, az egyik nincs ott, ahol hagytuk, de kicsit odább rálelünk – általában úgy tűnik, hogy ezen a szigeten nemigen lopkodnak.

A magas parti útról mindenütt csodás kilátás nyílik...

Amint országúti bringás túrákon szokásom, csak az útvonal van előre kijelölve, a napi etap nem. Hajtás reggeltől délutánig, estefelé szálláskeresés, lesz, ahogy lesz. Ezúttal annyi az eltérés, hogy mivel még nem szoktunk össze Péterrel, és azt sem tudjuk, milyen viszonyok várnak ránk, némiképp rugalmasan tűzzük ki az útvonalat is. Annyi biztos, hogy Bastiából bejárjuk a mutatóujjként észak felé bökő Cap Corse félszigetet, majd a festői nyugati partot, Ajaccio városáig. Ott majd kiderül, hogy a rövid úton kell visszatérnünk Bastiába, vagy haraphatunk még hozzá valamit. A végén egy középhosszú variáns lett a dologból.

Ami a túrastílust illeti, versenybringát pakktáskával elcsúfítani szentségtörés lenne! Minimálisra redukált holmink (gyermek fogkefe, golyóstollból csak a betét stb.) hátizsákban jön velünk, így legalább aktív súllyá válik (öt kiló), ha a nyeregből kiállva tekerünk. Kulacs biciklinként csak egy – ezt sokat fontolgattam itthon, de bevált, mert gránithegységről lévén szó, vannak út menti források. (Csak egyszer akart elevenen megaszalni a húzós emelkedőn kitartóan szembe fújó szél, amely olyan forró volt, mintha hajszárítóból jönne.) Ha éppen megyünk, akkor rendes tempót tartunk, viszont elég gyakran megállunk fotózni, nézelődni, vagy éppen csak szusszanni egyet, míg visszaesik a pulzus. A hét végére így is elnehezül a lábunk, sajog a nyakunk a felhalmozódott fáradtságtól, pedig átlagosan csak száz kilométert teszünk meg naponta. Hát igen, egy ilyen túrához szabadság és pénz, azokhoz meg sok munka szükségeltetik, – mostanában sajnos többet ültem számítógépnél, mint nyeregben…

A kétnyelvű táblák francia feliratainak lefestése a nemzeti érzést tükrözi...

Korzikán megérti az ember, mit érezhetett a jó öreg Sziszifusz, amikor mindig elölről kezdhette a kaptatót. Az itteni útépítők kelléktárából a jelek szerint hiányzott a vonalzó és a vízszintező! Még a tengerpart vonalát követő út is egyfolytában liftezik nulla és négyszáz méter között, olyan, mintha Budán alapjában véve a Duna mentén haladnál, de közben azért útba ejtenéd a Gellérthegyet, a Várhegyet, a Rózsadombot és a Hármashatár-hegyet. Hát így azért más, mint az alsó rakparton… A sziget belsejében a hágók – legalábbis alpesi mérce szerint – nem magasak, csak 1200-1300 méteresek, de mivel minden a tengertől indul, és közben is vannak hullámok jócskán, egykettőre összehozzuk a napi másfél kilométert, függőleges irányban. Ahogy Péter megállapította: – Korzika könyörtelen!

A főbb utak simák és jó minőségűek, sok helyütt a mellékutak is, de az utóbbiakon már gyakori a kissé rázós, hibákkal pöttyözött aszfalt, ami igazából csak lejtőzéskor zavaró, akkor sem nagyon. Óvatos duhajként (vagy gyáva nyúlként) ritkán léptük túl a hatvanat, a hetvenet pedig sohasem. Mindent egybevetve azért nagyon jól bevált a keskeny, nagynyomású gumi, esetemben vadonatúj Continental Attack és Force. Korlát vagy kőfal – az csak helyenként fordul elő, máshol semmi sem szegélyezi a szakadékot, vagy csak élükre rakott hegyes sziklák jelzik az út szélét. De minek is mindent túlbiztosítani, az csak elveszi a kaland ízét!

Calvi városa állítólag Kolumbusz Kristóf szülőhelye volt...

A korzikai különös népség. Szigetük Franciaország egyik megyéje, de ők körülbelül annyira franciák, amennyire román egy tősgyökeres székely. Helyzetüket utálják, néha robbantgatnak egy kicsit, de ez kizárólag a francia hatalomgyakorlást célozza, sohasem a turistákat. A külföldi ingatlanfejlesztéseket, nagyberuházásokat hathatósan akadályozzák, nagymértékben hozzájárulva Korzika eredeti, természetes állapotának megőrzéséhez. Büszkék és betörhetetlenek – a volánnál pedig abszolút úriemberek! Olyan nincs, hogy leszorítsanak egy bringást. Képesek hosszasan tötyögni mögöttünk, míg tuti előzési alkalom adódik. Ezt persze azzal háláljuk meg, hogy széles karmozdulattal intünk, ha szabad az út, amire barátságos dudálás, gesztus a válasz. Csak egy baromállat vitte el majdnem a könyökömet a tükrével, de annak a kocsiján D-betű virított.

A korzikaiak jól tudnak korzikaiul – e képességüket azzal is fitogtatják, hogy a kétnyelvű útjelző táblákon rendre lemázolják a franciát. Azért persze tudnak franciául, sokan olaszul is, de ezzel basta! Angoltudort lámpával kell keresni. Mielőtt oda merészkedsz, szedj fel néhány szót franciául. Én mindig azzal kezdem a csevelyt, hogy: – Parlez-vous hongrois? Ezzel több legyet ütök egy csapásra. Még ő érzi magát cikiben hiányos műveltsége miatt, másrészt rögtön kiderül hovatartozásom, ami – már csak kuriózumjellege okán is – rokonszenvet kelt. Mi az egész úton kizárólag előzékeny, kedves magatartást tapasztaltunk.

Fantasztikus alakzatokká formálta a gránitot a szél...

Egy korzikai bringatúra kritikus tényezője az időpont megválasztása. Nyáron baromi meleg van és iszonyú a nyüzsgés. A hidegebb félévben sokat esik, és zárva van szinte minden. Május eleje, amikor mi mentünk, ideális. Még csukottak néhány vendéglő és szálló ablaktáblái, de a többség nyitva tart. Aludtunk kis falu szállójában, turistaházban, sőt egy hivatalosan még ki sem nyitott kemping lakókocsijában is. Meleg zuhany van, konyha azonban nincs, közölte a hölgy. Hát sör? Az van. Erre bevackolódás után felmentünk a recepcióhoz sörözni, és bemutattuk egyetlen serclinket: – Asszonyom, ez az összes kajánk! Erre eltűnt, majd hamarosan kenyérrel, sajttal és két paradicsommal tért vissza, nyilván a saját spájzából, amelyekért egyébként nem számolt fel semmit. Amúgy elég magasak az árak, egy negyedliteres sörért simán elkérnek három eurót.

Ha Korzikán tekeregsz, vess számot a franciák és az olaszok errefelé is honos idétlen szokásával: délután kettő és este hét között nem adnak enni, még ha nyitva is a vendéglő. Monsieur, negyed három! – mutogat a pincér az órájára, mintha gyengeelméjűnek magyarázná a világ legtermészetesebb tényállását. Ugyanakkor persze sziesztáznak a boltosok is. Ahol ritkák a falvak, és jókora hegyek, hosszabb etapok választják el őket, az egyik településen még-, a másikon már nem kapsz ebédet. Jó, ha mindig akad valami vésztartalék a hátiban.

Gerincek, hegyek végtelen sora alkotja a sziget belsejét...

Az ilyen apróságokat leszámítva pompás az ellátás. A helyi Pietra sört például csak ajánlani tudom, rőt színét és nagyszerű ízét a belé főzött gesztenyének köszönheti. Erősek a helybeliek a tenger gyümölcsein kívül sertés- és marhahúsban is. A leendő áldozatokkal gyakran találkozunk a sziget hegyes belsejében: néha egész félvad kondák korzóznak az úton, és menekülnek harsány röfögéssel az erdőbe. Másutt tehenek és borjak járják az aszfaltot. Egy szép reggelen hatalmas állat ballag előttünk, épp a felezővonalon – az áldóját, nem éppen tőgy az, ami súlyos léptei ütemére himbálódzik neki… Óvatosan elsurranunk a falu bikája mellett, de ő ügyet sem vet ránk.

Korzika varázsát a bozótos, a macchia adja. Tavasszal még friss zöld az egész, a virágzó mimózabokrok sárga foltjaival. Abszolút áthatolhatatlan, kefesűrűségű, minden szúr és karmol, de a látvány és az illat lenyűgöző. Ezt tarkítják a bizarr formájú, vörös gránitsziklák, amelyek minden kanyarban új keretet adnak a napon ragyogó vagy a párából sejtelmesen előtűnő tengeröblöknek. Olyan az egész, mint egy nagy, külön a bringásoknak berendezett sziklakert. Maga a kerékpáros mennyország.

A túra látványcsúcspontja a Calanche sziklavidék, Porto fölött...

Adatok:
Utazás Budapest – Livorno – Budapest  2×1078 km, Nissan Vanette Cargo, 2×13,5 óra

Túra:
2003. 05. 03. Bastia – Cap Corse, Nonza faluig, 93,9 km, 4 óra 20 perc.
05. 04. Nonza – Ile Rousse – Calvi – Galeria, 116,6 km, 5 óra 19 perc.
05. 05. Galeria – Porto – Cargése, 99,9 km, 5 óra 22 perc.

05. 06. Cargése – Ajaccio – Guitera les Bains , 102,7 km, 5 óra 40 perc.
05. 07. Guitera les Bains – Col de Verde (1280 m) – Grisoni – Col de Sorba (1311 m) – Corte, 90,2 km, 5 óra 8 perc.
05. 08. Corte – Restonica völgy fel (kb. 1300 m) és vissza – Bastia, 103,2 km, 4 óra 43 perc.
Összesen 606,5 km, 30 óra, 32 perc, 24,5 km/óra.

Guitera les Bains falucska temploma, hangulatos díszkivilágításban...

Forrásmunka: Lonely Planet publications sorozat Corsica kötete, Michelin közúti térkép.
Táplálkozás: napi legalább egy meleg étkezés, plusz néha saláta vendéglőben, bolti bevásárlás, vésztartaléknak csokoládé és szárított gyümölcs a hátizsákban.
Szállás: Szállodában, kemping lakókocsiban, turistaszállásokon (Gite d’ etape).
Összköltség: kb. 250.000 Ft, ebből a kompátkelés két főnek és biciklinek, fürdőszobás kabinnal, 130 euro www.corsicaferries.com
További felvilágosítás: www.cometocorsica.com

Az óriási komphajók mintha egész Bastiát el tudnák nyelni...

Eredeti cikk: BikeMag, 2003 július
Szöveg/képek: Karlovitz Kristóf

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.