November elsejétől, hétfőtől indul az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázat 12., egyben záró fordulója.
Az ITM által vasárnap az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai ...
A túra kategóriás e-bike-ok mindig is egy érdekes szegmense voltak a pedelec kerékpároknak, hiszen a többnyire aszfalton használt kerékpárok egy edzettebb kerékpáros alatt már a rásegítési határ fölötti átlagot is tudnak, ami megkérdőjelezheti a ...
Elektromos kerékpár pilot projektet indított az MVM Csoport, a társaságcsoport munkavállalói számára, együttműködésben a Hellovelo Zrt.-vel. A program első fázisában 50 elektromos kerékpár bevonásával vizsgálják az ilyen járművek munkáltatói ...
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a kilencedik fordulója nyílik meg augusztus 2. és 6. között, a kormány eddig több mint 4,8 ezer elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá közel 522 millió ...
Bécsi mintára javasolta a Magyar Kerékpárosklub, ma pedig be is jelentették, hogy szeptembertől állami támogatás igényelhető elektromos rásegítésű céges teherkerékpárokra. Az új pályázatban 400 millió forintos keretösszegig egyenként 450 000 Ft ...
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a hetedik fordulója nyílik meg hétfőn - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. Schanda Tamás az MTI-hez ...
Az elektromos kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a hatodik fordulója nyílik meg május 3. és 7. között, a kormány eddig mintegy 3500 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá közel 376 millió forinttal - jelentette be ...
Kell-e az e-bike-nak külön szállító?! Ez volt az első gondolat, ami eszembe ötlött, amikor kibontottam a vonóhorogra rögzíthető Buzz Rack e-Scorpion 2 kerékpárszállítót a dobozából. Kell! Ez lett a válasz, a teszt végére...
A Buzzrack ...
Folytatódik a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv elektromos kerékpárok vásárlását segítő pályázata, április 6. és 9. között még tovább egyszerűsített feltételekkel nyújthatók be a támogatási igények - jelentette be Schanda Tamás az Innovációs és ...
A bajor Corratec márkát évtizedek óta sokan ismerik itthon, elsősorban mountain bike vonalról, bár az utóbbi években - hazai képviselet híján - kevesebbet hallottunk róluk. Jó hír, hogy az idei évtől újra elérhető a márka a Smile Ebike elektromos ...
Február 1-jétől újra lehet jelentkezni az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elektromobilitást ösztönző pályázatára, amelynek célja - a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben megfogalmazottaknak megfelelően - a teremtett világunk ...
A Bianchi egy előremutatót lépett, létrehozta az E-Omnia pedelec családot, ami városi, túra és mtb e-bike modelljeivel lefedi az elektromos rásegítéses kerékpárok piacának jelentős részét. Ráadásul egyedi formavilágot választottak az E-Omnia család ...