fbpx

Az MVM ötven elektromos kerékpárt biztosít dolgozóinak a munkába járáshoz

Elektromos kerékpár pilot projektet indított az MVM Csoport, a társaságcsoport munkavállalói számára, együttműködésben a Hellovelo Zrt.-vel. A program első fázisában 50 elektromos kerékpár bevonásával vizsgálják az ilyen járművek munkáltatói juttatásként való gyakorlati alkalmazhatóságát. Az MVM Csoport ezzel egyrészt úttörő jelleggel ösztönözni kívánja a munkavállalóit, hogy a jövőben minél többen járjanak munkába kerékpárral, másrészt elősegíti a „kerékpározás évét” meghirdető, 1377/2020. számú kormányhatározatban foglalt célok teljesülését.

Az MVM-székháznál tartott átadó ünnepségen részt vett Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, dr. Benkő Tamás János jogi és koordinációs ügyekért, valamint közműszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár, dr. Tomaj Balázs, az MVM Zrt. ügyfél vezérigazgató-helyettese, illetve a Hellovelo Zrt. képviselői és az MVM dolgozói.

Fotó: MTI/Mónus Márton

„A parlament június 15-én fogadta el a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény módosítását, amely a vállalkozások számára lehetővé tette adókedvezmény mellett kerékpáros flották vásárlását. Ráadásul ezeket a cégek ingyenesen adhatják tovább használatra a dolgozóknak. Ez az intézkedés egy újabb mérföldköve annak az átfogó támogatási programnak – ilyen például a magánszemélyek e-Bike vásárlási támogatása, vagy a nemrég bejelentett e-Cargo támogatási program –, amely a mindennapi kerékpározást, ezen belül pedig a biciklis munkába járást kívánja népszerűsíteni és annak elterjedését elősegíteni” – mondta Révész Máriusz kormánybiztos az e-kerékpárok átadásán. A kormánybiztos hozzátette, hogy a kutatások szerint az emberek átlagosan 5-7 kilométert vállalnak be hagyományos kerékpárral, ha munkába járásról van szó, azonban elektromos rásegítésű kerékpárokkal ez a táv 2-3-szorosára növelhető.

Fotó: MTI/Mónus Márton

„A pilot projekt teljes mértékben illeszkedik az MVM innovációhoz, e-mobilitáshoz, illetve a dolgozói juttatások fejlesztéséhez kapcsolódó stratégiai törekvéseihez. Az e-kerékpáros munkába járás nemcsak az egészségmegőrzés szempontjából, de az MVM karbonlábnyomának csökkentése miatt is fontos lépés” – tette hozzá dr. Tomaj Balázs.

Az MVM az elmúlt egy évben szorosan együttműködött a Révész Máriusz által vezetett Kormánybiztosi Irodával, illetve annak lebonyolító szervével, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központtal annak érdekében, hogy a kormányhatározatban megfogalmazott közpolitikai intézkedés – a munkába járás, illetve munkaidőn belüli ügyintézés céljára elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató rendszer kidolgozása – időben meg tudjon valósulni, és 2022. január 1-jével az ehhez szükséges feltételek teljesülhessenek.

(Forrás: mvm.hu)

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo