fbpx
interjú

Niki Leitner: egy Bécsből induló karrier

Az Adidas Freeride Crew csapatában különböző országokból toborzott versenyzőket találunk, akik közül ezúttal egy mindössze 23 esztendős rider következik, a közeli osztrák fővárosból. Niki Leitner karrierje kicsit meseszerűen ível a kölcsönbringától ...

Zalakaros Maraton – interjú a főszervezővel

A következő hétvégén, 2010. július 24-én kerül sor a Zalakaros Maratonra, és a hozzá kapcsolódó kerékpáros eseményekre. A rendezvénnyel kapcsolatosan Debreczeni Attila a főszervezőt, Eisenkrammer Károlyt kérdezte a részletekkel kapcsolatosan. - ...

Pertorini Márió: országút magyar szemmel

Bevallom őszintén, az interjú előtt Pertorini Márió neve ismerős volt ugyan, de egy képet sem tudtam felidézni tőle, vagy eseményt, ahol dolgozni láttam volna. Aztán készülvén a beszélgetésre, hamar kiderült, hogy van legalább 15 olyan fotója, amit ...

Szabó “Brother” Andrásra emlékezünk

Pár napja tragikus körülmények között elhunyt Szabó „Brother” András, a hazai MTB élet egyik meghatározó alakja. Többször is közreműködött a nyomtatott Bikemag készítésében, munkakapcsolatunk során ügyes, precíz, kreatív személyiségnek ismertük meg, ...

Alex Reveles

Egy freerider, aki alig vált nagykorúvá, de már a profik között küldte neki. A cross sountry világából indult, nemsokára azonban az Adiridas Freeride Crew tagjai között találhatta magát. Névjegy: Név: Alex Reveles Született: 1989.08.15. Lakhely: ...

Vas a vason: Vas Peti

Petivel még anno a János-hegyen ismerkedtünk össze. Sokat bicóztunk, videóztunk együtt, és már a kezdeteknél látszott, hogy igazán elhivatottan tevékenykedik a street- és dirt vonalon. Lelkesedése és kitartása azóta sem hagyott alább, részt vesz ...

Amir Kabbani: a német újonc

„Sokan azt mondjak róla, hogy arrogáns. Nem, ő csak egyszerűen nagyravágyó. Karriert csinált a hobbijából 18 évesen. Egy éve elköltözött a szülői házból Münchenbe, hogy ott még többet tudjon edzeni. Nem ismerek még egy ilyen érett, felnőtt embert, ...

Lenthár Gábor: Az öreg motoros

Lentivel négy éve ismerkedtem meg a patakhegyi pályán. Természetesen előtte én is megnéztem a híres Csepel riders-es videókat, amelyekben Gábor kiemelt szerepet kapott. Hihetetlen trükk-kombinációival rögtön elkápráztatott mindenkit. Az évek során ...

10 éve a sportágban: Králik Dániel

Él fővárosunkban egy fiatalember, aki 10 évvel ezelőtt elhatározta, hogy örökre elkötelezi magát a BMX-nek. Zsebpénzéből vett egy fényképezőgépet, hogy ugratós barátait és magát fényképezze. Aztán egyre többet és többet foglalkozott a ...

Benny Korthaus: az ex-BMX-es

Aki kicsit is jártas a BMX világában, biztosan hallotta már Benny nevét. Profi montis karrierje előtt sokáig profi BMX-esként tartotta számon a világ. Nagy biciklijén azóta sikert sikerre halmoz, és 2008-ban lehetőséget kapott, hogy az aktuális ...

Novák Ferenc – 1,5 millió kilométer egy kézzel

Milyen emberi tényezők szükségesek ahhoz, hogy valakiből igazán jó kerékpáros- illetve versenyző váljék? Bizonyára kapásból sorolná mindenki: akaraterő, kitartás, küzdőszellem, és nem utolsósorban két erős láb és kéz. Ha a szellemi kritériumok közül ...

A nagy visszatérés: Molnár Dani

Daniról anno nagyon sok képet és videót láttam – arról, hogy miket is vállalt már be merevvázas bicajával. Hatalmas útátugrások, letörések. Akkoriban a János-hegyen legendák keringtek, hogy milyen örült bringás is ő. Néha a nap végére a villája ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo