fbpx

Amir Kabbani: a német újonc

„Sokan azt mondjak róla, hogy arrogáns. Nem, ő csak egyszerűen nagyravágyó. Karriert csinált a hobbijából 18 évesen. Egy éve elköltözött a szülői házból Münchenbe, hogy ott még többet tudjon edzeni. Nem ismerek még egy ilyen érett, felnőtt embert, aki ennyire értené a dolgát. Rengeteg embernek lehetne a példaképe. Nekem az…” – Szabó Kriszti

Amir Kabbani

Amir Kabbani

– Helo Amir! Kérlek mutatkozz be a magazin olvasóinak!

– Ja, alles klar 🙂 A nevem Amir Kabbani, 19 éves vagyok, Németországban, azon belül Münchenben lakom a barátnőmmel, aki egyébként magyar és szintén biciklizik. Ez az első évem, hogy profiként biciklizhetek a nemzetközi mezőnyben.

– Mikor kezdtél el biciklizni? Mi volt az első olyan élmény, melynek hatására egyértelműen komolyan akartál foglalkozni a sporttal?

– Biciklizni kb. 5-6 éves korom körül kezdtem el. Később pár sráccal a környékünkről kisebb ugratókat építettünk az erdőben. Annyira lenyűgözött ez a sportág, hogy azóta sem csinálok mást. Minden addig űzött sport unalmassá vált számomra, ahogy felfedeztem a biciklizés ezen ágát.

– Kik voltak azok, akik kezdetben leginkább motiváltak? Mivel telt biciklizésed első néhány éve?

– Akkor kezdtem el bicózni, mikor megláttam pár srácot a kerékpárjukkal az erdőn keresztül száguldani. Utánuk mentem, és azóta nem tudom és nem is akarom ezt a sportot abbahagyni. Megépítettük az első ugratóinkat és ott tanultuk az első trükköket. A régi képek láttán mindig nevetnem kell. A becsvágyam és a sport élvezete motivál a leginkább…

– Emlékszel, mikor fordult meg először a fejedben, hogy profi lehetsz? Mikor ismerted fel a lehetőségeidet?

– A legelső naptól kezdve, amikor elkezdtem bicajozni, az volt az álmom, hogy egyszer profi lehessek. Semmi mást nem akartam ennyire. Csak biciklizni akartam, leginkább profiként. Ezért rengeteget „dolgoztam”. E hatalmas vágy nélkül még a legnagyobb tehetség sem lett volna elég ahhoz, hogy elérjem a célomat.

– Mi a legjobb és legrosszabb dolog abban, hogy profi vagy?

– A legrosszabb az, hogy az emberek állandóan elvárnak tőlem bizonyos dolgokat, mintha valami gyerek lennék a cirkuszból, aki mindent bevállal pénzért. A legjobb dolog meg az, hogy nem kell egy „kilenctől ötig” tartó munkát végeznem, egyszerűen csak élvezem a biciklizést, és szuper, hogy önálló lehetek.

Útátugrás hátraszaltóval

Útátugrás hátraszaltóval

– Szeretnék gratulálni a White Style harmadik helyezésedért. Sokat készültél a versenyre vagy éppen jó formában voltál?

– Köszönöm. Igen, elég sokat edzettem, hogy a legjobb formámat tudjam hozni. Ekkora kidobók egyik parkban sincsenek, mint amilyenek Leogangban voltak, erre nem lehet felkészülni, szóval abszolút meg vagyok elégedve magammal.

– Tudnál nekünk mesélni a nemzetközi mezőnyről, hogy milyen is az valójában? Laza baráti társaság, ahol mindenki jóban van mindenkivel, vagy inkább a klikkesedés a jellemző, meg a versengés a jobb helyekért? Hogyan fogadják az új arcokat?

– Attól függ, hogy kikkel kerül össze az ember. Összességében ez a társaság elég jó. A srácokkal lehet hülyülni, és szeretik, amit csinálnak. Természetesen versenyeken ez kicsit megváltozik, akkor mindenki azt figyeli, hogy a másik milyen trükköket ad be és valahol reméli, hogy neki sokkal jobban sikerül/sikerült a futama. Végül is ezért vagyunk mi fizetve, hogy jó „munkát“ végezzünk. Természetesen, ha valaki egy durva trükköt adott be és a bicón maradt, az nagyon ösztönöz, hogy még magasabbra tegyük a mércét.

– Mit gondolsz, a tehetség mellett mire van még szükség ahhoz, hogy valaki bekerüljön a nemzetközi mezőnybe?

– Korábban elég volt pusztán a tehetség, manapság az embernek szüksége van becsvágyra is, és persze rengeteg edzésre. Ellenben ha valaki nem élvezi a biciklizést, akkor nem lesz képes bejutni a „nagyok” közé. Az embernek észre is van természetesen szüksége, például hogy szponzorokat találjon magának.

360 can-can

360 can-can

– Mit gondolsz a mai mountain bike-ról? Mennyire látod a sportág fejlődését?

– Véleményem szerint ez a sportág egyre jobban és jobban fejlődik pozitív irányba. Végre eltűnnek azok a bizonyos mountain bike versenyek, amiket eddig BMX-es stílusra terveztek.

– Melyik a kedvenc trükköd és mi volt eddig a legjobb pillanatod a bringázás során?

– Igazából nincsen kedvencem, mindegyik trükk valamiért különleges számomra. A legjobb pillanatom pedig: az ugrás az amatőr osztályból a profiba! Az, hogy minden külföldi versenyre meghívtak és elkezdtem utazgatni.

– Kedvenc biciklis hely, film, zene?

– A természetben bárhol szívesen biciklizek. Videó: ismered a Napoleon Dynamite-ot? Ez a kedvenc filmem. Zene: Legszívesebben hip-hopot és rockot hallgatok, de ez leginkább a kedvemtől függ. Igazából mindent meghallgatok, ami megtetszik.

– A slope style vagy a dirt/park versenyeket szereted jobban?

– Slope style, dirt és park! De bejön a street, a CC, meg a DH is! Szeretem az összeset. Minden, ami mountain bike, az jöhet.

– Mennyi időt biciklizel egy nap?

– Attól függ! Nyáron a versenyek miatt bicajozom minden nap. Télen kb. 3-4-szer egy héten, közben szükségem van egy kis pihenőre, de ha bicajozni megyek, akkor lenyomok jó pár órát.

– Hogyan képzeled el magadat 5-, illetve 20 év múlva?

– Öt év múlva remélhetőleg még sikeresen versenyzek, meg valószínűleg jobb eredményeim lesznek, mint most. Hogy 20 év múlva mi lesz, arról fogalmam sincs. A mai világ iszonyatosan gyors, lehet, hogy ma még profi vagy, de holnap már szponzorokat keresve egy gyorsétteremben hamburgereket építesz össze. De az is lehet, hogy nyerek a lottón és a bicózas már túl megerőltető lesz, és csak azzal fogok foglalkozni, hogy számolgatom a pénzemet.

– Mik a terveid a jövőre nézve?

– Tavasszal szeretnék még több rutinnal gazdagodni a trükkjeimhez. Sokat fogok edzeni, hogy jövőre még többet állhassak a dobogón!

Amir a 2008-as Adidas Slope Style legnehezebb pályaelemén a nagy letörésen

Amir a 2008-as Adidas Slope Style legnehezebb pályaelemén a nagy letörésen

– Mit csinálsz, ha éppen nem bicajozol?

– Most nagyon sokat biciklizem, mert iszonyatosan élvezem és nagyon sokat jelent ez számomra. Amikor meg éppen nem bicózom, akkor a barátnőmmel vagyok együtt, annyit, amennyit csak lehet, vagy éppen valami más sportot űzök.

– Tudom, hogy többször jártál már hazánkban. Kérlek sorolj fel 3 dolgot, amit tudsz Magyarországról!

– Hmmm, azt tudom, hogy anno Magyarország sokkal nagyobb volt, mint ma. Eddig sajnos még csak kétszer voltam a fővárosban, Budapesten. A várost magát szépnek találom és észrevételem szerint nagyon sok biciklis van. Jártam a János- illetve Széchenyi-hegyen, ahonnan rengeteg single trail pálya indul lefelé. Na meg persze a Fogaskerekű is megvolt, és a pizza is nagyon ízlett.

– Adnál néhány jó tanácsot azoknak a magyar srácoknak, akik most kezdik el ezt a nagyszerű sportot?

– Igen, nagyon szívesen! Nagyon sajnálom, hogy a „hype” ebben a sportágban arra lett kihegyezve, hogy az embereknek szponzorokra kell vadásznia. Mindenki, aki szponzorált szeretne lenni, úgy gondolja, hogy megadurva trükköket kell megtanulnia hozzá. Szerintem bicózzatok egyszerűen azért, mert ez a legjobb sportág, ami létezik a világon, élvezzétek a kerékpárt magatok alatt, na meg a haverokat, a jó hangulatot és a környezetet, ahol bringáztok. Nagyon jó, ha motiváltak vagytok, fejlődtök, de ne okozzatok magatoknak felesleges stresszt, mert akkor elmegy ennek az egésznek a „jó íze”!

Szöveg: Szabó Kriszti, Szász Norbert
Fotó:
Daniel Roos, Markus Greber

Megjelent a Bikemag 2009. május-júniusi számában.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.