fbpx

Vas Blanka bronzérem, Mathieu van der Poel győzelem a Cyclo-cross VB 2. napján

A Cyclo-cross Világbajnokságon óriási csatában ismét érmet szerzett Vas Blanka, míg az elit férfiaknál a Wout van Aert – Mathieu van der Poel csatát a holland nyerte meg.

Fotó: Vanik Zoltán

A 2021-es Cyclo-cross Világbajnokság második napján a két legjobban várt kategória futama következett, a WU23-as nők versenye, ahol Vas Blanka révén hazánk is érintett volt – ráadásul éremesélyesként – és a vb királykategóriájának, az elit férfiaknak a futama.

Fotó: Vanik Zoltán

Vas Blanka jól rajtolt, viszont már az első körben akcióba lendült a holland válogatott. Inge van der Heijden vállalta be a nyúl szerepét és szakadt el a többiektől, az üldöző bolyt 3 fő alkotta, Vas Blanka és két holland versenyző – Fem van Empel és Aniek van Alphen, természetesen az üldözés Blankára várt, a két holland nem tett sokat ahhoz, hogy utolérjék a szökevényt. Az 5 körös verseny 3. körében végre utolérték van der Heijdent és innentől együtt haladtak az utolsó körig, ahol a hidat keményen megnyomta van Empel és Vas Blanka, amire van der Heijden leszakadt. Ezután a homok volt a döntő, ahol Fem van Empel el tudott futni a többiektől, és van Alphen is előnyt harcolt ki Blankával szemben. Innentől már csak a két holland csatázott az első helyért, de van Alphen nem tudott felérni van Empelre, így maradt a sorrend. Az erejével elkészülő Vas Blankát van der Heijden is utolérte, de újra erőre kapott a magyar lány és végül a harmadik helyet sikerült megszereznie, ami hatalmas eredmény egy ilyen pályán és csapatban dolgozó ellenfelek mellett. A holland dominanciát jól mutatja, hogy az első 7 versenyzőből 5 volt holland.

Fotó: Vanik Zoltán

A WU23-as futam eredménye:

1 Fem van Empel (Netherlands) 0:36:59
2 Aniek van Alphen (Netherlands) 0:00:03
3 Kata Blanka Vas (Hungary) 0:00:09
4 Inge van der Heijden (Netherlands) 0:00:27
5 Francesca Baroni (Italy) 0:00:54
6 Puck Pieterse (Netherlands) 0:00:56
7 Manon Bakker (Netherlands) 0:01:04
8 Anna Kay (Great Britain) 0:01:10
9 Marthe Truyen (Belgium) 0:01:53
10 Marion Norbert Riberolle (France) 0:02:11

Az elit férfiak futama az előzetes várakozásoknak megfelelően kezdődött, a két világsztár – Wout van Aert és Mathieu van der Poel – otthagyta már az első körben a többieket és egyértelművé tették, hogy rajtuk kívül senki más nem szólhat bele a versenybe. Wout van Aert ott tudta hagyni Mathieu van der Poelt, miután a holland egyszer a homokban, egyszer a lóversenypályán hibázott, ezzel 10 mp fölötti előnyre tett szert a belga. Már-már úgy tűnt, hogy ismét van Aert napja jön el, de a 3. körben első defektet kapott a belga bringás és van der Poel pillanatok alatt ledolgozta a hátrányát, a kerékpárcsere után már 10 mp fölött volt a holland előnye. Van Aert mindent beleadott, majd felért a tavalyi vb győztesére, de nem tudta utolérni van der Poelt, sőt a homokban többször hibázott, mellyel elúszott számára az első hely. Mathieu van der Poel ezzel megvédte a világbajnoki címét, míg Wout van Aertnak az ezüsttel kellett beérnie. A harmadik helyért Toon Aerts és Tom Pidcock csatáztak, de a brit nem bírt a belgával, így Aerts szerezte meg a bronzérmet.

Az elit férfiak eredménye:

1 Mathieu van der Poel (Netherlands) 0:58:57
2 Wout van Aert (Belgium) 0:00:37
3 Toon Aerts (Belgium) 0:01:24
4 Thomas Pidcock (Great Britain) 0:01:37
5 Laurens Sweeck (Belgium) 0:02:05
6 Michael Vanthourenhout (Belgium) 0:02:14
7 Eli Iserbyt (Belgium) 0:02:18
8 Quinten Hermans (Belgium) 0:02:23
9 Lars van der Haar (Netherlands) 0:02:41
10 Joris Nieuwenhuis (Netherlands) 0:03:15

 

Külön érdekesség, hogy ezen a VB-n mind a négy futamban holland versenyző nyert, így más ország rajtuk kívül nem szerzett aranyat…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo