fbpx

Több mint 100 kerékpárt mutat be idén a Közlekedési Múzeum “Bringára váltva” című új időszaki kiállítása

Június 23-án az Északi Járműjavító Dízelcsarnoka újra megnyitja kapuit teljesen megújult, tartalommal, melynek idén is a szemléletformálás, tudomány és a technikatörténet vívmányainak élményközpontú bemutatása a célja. Az október 23-áig látható „Bringára váltva” című kiállítás egyedi megközelítésben mutatja be a kerékpározás történetét, fejlődését és társadalmi vonatkozásait. A látogatók bepillantást nyerhetnek a kerékpáros kultúra kialakulásába, a korai kerékpárok tervezésébe. A kiállítás interaktív elemek, animációk és szimulációk segítségével kalauzolja végig az érdeklődőket a két keréken gördülő drótszamarak fejlődésén.

A tárlat több mint száz kétkerekű példáján keresztül mutatja be a kerékpárok térhódítását itthon és külföldön, a biciklik fejlődését és fejlesztését, a legapróbb különlegességeket, érdekességeket. Bepillanthatunk a tekerés szerelmeseinek sporttevékenységébe, élethelyzetekbe, találkozhatunk a kerékpáros történelem legrégibb “retro” és legújabb csúcskategóriás darabjaival. Megfigyelhetjük, hogy az ország a különféle környezetben hogyan igyekszik követni az bringások elvárásait a biztonságos kerékpáros infrastruktúra kialakításával. Ízelítőt kaphatunk tókerülő kerékpárútjainkról: a Velencei-, a Tisza-, a Fertő-tóról és a Balatonról. Világkörüli kerékpáros expedíciókhoz is gyűjthet jótanácsokat a látogató, akár Baliról tekerne Amerikába vagy éppen a Kilimandzsáróra. A kerékpáros sportolók és versenyzők is igazi kuriózumokat láthatnak: magángyűjtemények legjobbjait, például egy eredeti Favoritot 1959-ből egy Rappa hajtómű-váltós kerékpárt 1935-ből. De találkozhatnak a Specialized S-Works Tarmac országúti kerékpárral vagy az egyedi építésű Dózsával is. Mindemellett bajnokok mezeit, díjait és trófeáit is bemutatják. De a Tour de Hongrie, a Tour de France vagy Giro d’Italia sem maradhat ki a kerékpáros történelemből.

Velocipéd, Robusta, Pálma – korszakalkotó kerékpárok

A kiállítás különleges, korszakalkotó kerékpárokat is bemutat: az 1860-as évekből fennmaradt Michaux pedál-hajtású kerékpár mellett több nagykerekű velocipéd is megtekinthető lesz. Találkozhatunk egy olyan járművel is, amit egy vízvezetékszerelő mester alakított át, hogy nagyobb rakományok szállítására is alkalmas legyen, továbbá egy áruszállító triciklivel is, melyen szintén speciális kialakítást figyelhetünk meg. Megtekinthető az 1950-es évek jellegzetes Robusta férfi kerékpárja, melyet az angol Philips mintájára gyártottak közel 30 éven keresztül, és a Weiss Manfréd által gyártott Pálma is, melynek alkatrészei még egyeznek a liszenc-típus jellemzőivel, rendkívül egyedi példány hazánkban. A Félegyházi összecsukható kerékpár ugyancsak különleges darabja gyűjteményeknek, melyet az 1970-es évek elején készített alkotója diplomamunkaként, valószínűleg a Csepeli Kerékpárgyár Camping típusai által inspirálva.

Interaktív programok kicsiknek és nagyoknak

A Bringára váltva kiállításhoz tematikus tárlatvezetések, múzeumi órák, foglalkozások és speciális programok is kapcsolódnak, amelyek óvodás, általános- és középiskolás csoportok, az egész család vagy felnőtt közösségek számára is tartalmas, élményközpontú időtöltést biztosítanak.

A múzeumpedagógiai programok során különböző szempontok szerint járják körbe a kiállítást és az abban bemutatott kerékpárokat, műtárgyakat. Műhelyprogramok keretében láthatósági eszközök készíthetők, a legbátrabbak komplex felfedezősétára indulhatnak, kihelyezett kerékpár szervizünkben pedig a biztonságos bringázás kellékeivel és szabályaival ismerkedhetnek meg.

A legkisebbekről sem feledkeznek meg a szervezők: szerelőládák, tematikus programokhoz ajánlott hátizsákok várják őket, amelyek segítségével a családdal érkező látogatók jobban megismerhetik a tárlatot a közös, játékos időtöltés során.

Június 24-én a Múzeumok Éjszakáján a Neumann János emlékév kapcsán rendhagyó programokon vehetnek részt a látogatók.

A Neumann János emlékév kapcsán rendhagyó programokkal készülnek a szervezők, ahol interaktív módon mutatják be a hétköznapi matematika világát. A látogatók különleges utazáson vehetnek részt, amely Neumann János világába kalauzolja az érdeklődőket. Mindeközben megismerhetik milyen hatással van az informatika világa a modern kerékpárok tervezésére, átfogó képet kaphatnak Neumann jelenünkre gyakorolt hatásairól, virtuális motortúrán keresztül közlekedési problémát oldhatnak meg és a végén még arra is fény derül, hogy miként kerülhettek ebbe a történetbe a kerékpárok és egy légy.

A Dízelcsarnokba egy különleges F1A típusú nosztalgiavillamossal is érkezhetnek a látogatók, amely egész éjjel a Festetics utca és az Északi Járműjavító között menetrend szerint közlekedik a BKK jóvoltából. A villamoson külön díjszabású érvényes jeggyel lehet utazni (500 Ft felnőtt, 300 Ft gyermek) melyet a villamoson lehet megvásárolni, vagy elővételben a BKK ügyfélszolgálati irodáiban.

Elérhetőségek:
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum 1101 Budapest Kőbányai út 24-28.
További információ, részletes program: https://azeszaki.hu/hu/programok/muzeumok-ejszakaja-neumann-ket-kerekpar-es-egy-legy-
Jegyvásárlás: https://jegy.kozlekedesimuzeum.hu/
Múzeumok Éjszakája karszalag június 24-ig elérhető.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo