fbpx

Óriási bukás: Matej Mohoric előre szaltó és fejreérkezés a Giro 9. szakaszán (VIDEÓ)

A Giro d’Italia 9. szakaszán Matej Mohoric félelmeteset esett, egy előre szaltó után a feje tetejére érkezett, szerencsére felállt belőle, de a versenyt fel kellett adnia.

A Giro d’Italia 9. szakasza nem csak a rózsaszín trikóért zajló küzdelemről marad emlékezetes, hanem Matej Mohoric eséséről is biztosan sokat fogunk még beszélni. A szlovén bringás a szakasz során bekerült az első nagyobb szökésbe és amikor az első hegyről jöttek lefelé egy borzalmas látványt nyújtó esést produkált (szenvedett el). A felvételek szerint az egyik kanyarban megcsúszott a hátsó kereke és a korrigálás közben az első kerekével az útpadkának ütközött, amin megakadt a kerék és Mohoric teljes egészében átfordult a levegőben, mintha egy előre szaltót próbált volna ugrani. A szörnyű rész az, hogy fordulás közben a feje leért az aszfaltra, aminek nagyon súlyos következményei lehettek volna. Elsőre biztosan mindenki a szlovén kerékpáros életéért aggódott, de szerencsére az esés után felállt Mohoric és várta a kísérőautót, hogy kapjon egy új kerékpárt az eltörött helyett…

Természetesen nem folytatta a versenyt egy ilyen bukás után, hanem kórházba szállították és megvizsgálták. Agyrázkódás tüneteit produkálta a szlovén, de a csapatvezetője elmondta, hogy a kórházban Mohoric a barátnőjével beszélt telefonon és emlékezett a telefonszámára, ami kicsit megnyugtatta őt.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo