Az utolsó felvonás
Kanayában köt ki a komp, innen északra indulva 100 kilométer lenne Narita, de maradt még három napom, tehát délre indulok. A Boso-félsziget kellemes klímája és szelíd homokos tengerpartjai nyugodt, drámamentes végjátékot ígérnek. Itt kiélhetik magukat a növények és virágok szerelmesei, a vidék bővelkedik parkokban, botanikus kertekben. Hotában éjszakázom, majd reggel elindulok a Tokiói-öböl mentén délnek. Békés tengerparti települések érintésével jutok el Tateyamába, ahol egy sziklafalra épült szentély késztet hosszabb megállásra. Fantáziadús megoldás, fantasztikus kilátással. Hogy kaphattak erre építési engedélyt?
Naritasan monumentális templom-komplexumának egyik kapuja.
Következő állomásom a meglehetősen érdekes Rose Marie Park, Chitose városában. Az egész parkot William Shakespeare és a XVI. századi Anglia ihlette, amely elég szokatlan Japánban, mindössze 80 kilométerre Tokiótól, ugyanakkor 15.600 kilométerre Londontól. Azért tudom ilyen pontosan, mert tábla jelzi a távolságokat. A park előrevetíti a nem túl távoli jövőt, nemsokára Angliában leszek, pedig minden porcikámmal maradnék, életre szóló szerelembe estem Japánnal.
A szerzeteseknek is le kell venni a cipőt, pontosabban a papucsot.
A félsziget keleti oldalán már a Csendes-óceán társaságában haladok északra. Kamogawa, Katsuura, Isumi… szinte gépiesen tekerek Narita irányába, gondolatban már nem a Boso-félszigeten járok. Utolsó kereszteződésemnél elbúcsúzom az óceántól, és ráfordulok a 62-es útra, amely egyenesen Naritába, Yamához vezet. Az ellenkező irányból érkezem, ezért csak az utolsó pillanatban veszem észre a Narita Airport Hostelt. Yama a szomszéd ház tetején dolgozik, festi az ereszcsatornát.
- Konicsivá Zoltán!
- Konicsivá Yama!
- How are you doing?
- Tudja hogy gyenge a japánom, egyből angolra vált. Úgy örülünk egymásnak, mintha régi ismerősök lennénk.
- Túlélted? Milyen volt? Meddig jutottál? Sört kérsz?
- Persze, meg szakét és shochut is!
Narita egyik legimpozánsabb épülete, a ’Béke nagy pagodája’.
Sokáig beszélgetünk, az elmúlt három hónaphoz viszonyítva későn, azaz reggel 8 körül ébredek, de így is marad egy egész napom Naritára. A város egyértelműen csak a nemzetközi repülőtér megépítése óta került fel a külföldi turisták listájára, de Naritasan buddhista templom-komplexuma régóta kedvelt célpont a japánok körében. Különösen hangulatos az Omotesando nevezetű út, amelyen rengeteg kézműves stand, szuvenír-shop és étterem társaságában juthatunk el a hangulatos, szűk utcákon át Naritasan templomaihoz, pagodáihoz. Vásárolok néhány apróságot, de szó szerint, mivel nagyobb dolgokat nem tudnék becsomagolni a bicikli mellé, amely hiba nélkül teljesítette a 7521 kilométert!
Így is túlsúlyos a pakkom, de amikor kiderül, hogy az a bringa van a dobozban, amellyel körbejártam Japánt, egyből gratulálnak és szemet hunynak az extra kilók felett.
[divider scroll_text=”Japán két keréken 6. rész: visszatérés Tokióba”]
7521 kilométer a túra hivatalos össztávja.
Arigato gozaimashita! Sayonara Nippon!
Október 14-én rövidnadrágban és csokibarnán érkezem Ferihegyre. Nagy szavak helyett csak annyit mondanék: VISSZA AKAROK MENNI! Jut eszembe, nem tud valaki japán állampolgárságot intézni?
Vége!
További képek és kontakt a szerzővel ezen az oldalon
