Május 5-én rendezték a 20. Kínok Kínja országúti mezőnyversenyt Esztergomban, mely a 120 km-ével és az 1500 méter szintemelkedésével egyik legnagyobb szint különbséggel rendelkező amatőr országúti verseny hazánkban. A Pilis emelkedőin zajló versenyt idén 178-an teljesítették, köztük magazinunk szerkesztőjével, aki elmeséli a tapasztalatait.
A női győztes Punk Adrienn és a férfi győztes Záray László
A 2024-es Kínok Kínja már a 20. rendezés volt a története során, számomra is már sokadik volt, először 2011-ben álltam rajthoz ezen a versenyen, de akkor még a Gerecsében zajlott a verseny. A jelenlegi pilisi pályára pár évvel ezelőtt került a verseny, miután a Gerecse útjai egyre kevésbé lettek alkalmasak kerékpárverseny rendezésére, aztán a Pilisbe átkerülve a Pest-megyei rendőrök sem támogatták igazán a verseny rendezését, így került a mostani Esztergom – Pilismarót – Két-Bükkfa-nyereg – Esztergom útvonalra a pálya. Annyiban különleges ez az útvonal, hogy a pálya egyharmada sík, egyharmada emelkedő és egyharmada lejtő, bár az utóbbi kb fele csak gurulós, a másik felén már rendesen tekerni kell Esztergom felé, mert nem igazán lejt.
Már egy hónappal a verseny előtt elhatároztuk, hogy idén is rajthoz állunk a Kínok Kínján, bár az előző napi Gravel Magyar Kupa után lutri volt az indulás. Már az előnevezés lezárultakor látszott, hogy idén kevesebben lesznek, mint tavaly, ami a napos időjárást elnézve kissé meglepő volt. Ez még a rajthoz állásnál volt furcsa, mert idén már nem kellett tolakodni a jó helyért, a lassú rajt alatt és a síkon is előre lehetett menni bármikor. “Hol vannak azok az idők, amikor verekedni kellett a rajtban a jó helyért?”
Hazánk egyik nevezetessége, a Bazilika elől elrajtoltunk lassú rajttal, majd az éles verseny Esztergom határában kezdődött el, gyors tempóváltások, nagy sebesség, persze egy ekkora bolyban síkon kb csak tenni kell a kereket és húz magával a boly. Pilismarót előtt a terelőszigetnél egy nagy fékezés után kicsit megszakadt a boly, de mivel lassan kezdte meg a mezőny a hegyet így vissza lehetett érni. Érdekes volt a lassú kezdés, hogy én is a nem kicsi testemmel fel tudtam zárkózni, nem igazán emlékszem, hogy valaha kezdtünk-e ilyen lassan. Aztán ahogy kicsit meredekebb lett egyből elfogytam, meg egy ilyen hosszú versenyen nem is érdemes erőlködni az ottmaradásért amikor még kétszer meg kell mászni a hegyet és nem nyerni megy az ember. Innentől egyenletes saját tempó következett, meg közben összeszedtem barátnőmet is, aki beállt mögém majdnem egy kör erejéig (aztán jól otthagyott :S). Felfelé kicsit később sikerült kifogni egy jó bolyt, ami egyenletesen haladt, de őket lefelé hagytuk ott, pedig most az előző évekhez képest jó volt az aszfalt, lehetett rendesen lefelé menni.
Aztán síkon nagy tempó, hogy sikerüljön felérni egy nagyobb bolyra, amivel végig tudunk menni a versenyen, de végül csak egy széthullott boly tagjait sikerült begyűjteni akik közül csak 1-2 ember nem rogyott meg teljesen az első kör alatt. A második hosszú mászás első pár km-e után rám is ez a sors várt, néztem a wattokat és hát elég keservesen tudtam magamból kipréselni ezt a keveset is, így végül elengedtem ezt a bolyt és szégyenszemre lemaradtam. (Ilyen ez amikor dupla versenynap van és verseny előtti napi meghal az ember autója és előző este még kölcsön autó után kell rohangálni a pihenés és hidratáció helyett…) Pár perc múlva jött egy nagyobb boly ahová be tudtam állni “pihenni” (még ez is fárasztó volt felfelé) és nagyjából velük tekertem végig a versenyt. Síkon szerencsére az egyik női versenyző segítője tempót ment a boly elején, így értelmes sebességgel, gyorsan teljesítettük ezt a szakaszt, persze ezután még fel kellett tekerni a hegyre harmadszor is, bár itt a boly második fele már csak kényelmes tempóban ment fel és a végén már csak be kellett “gurulni” a célba.
Az mondjuk sokat elmond a versenyről, hogy hiába ittam meg három nagy kulacsnyi innivalót verseny közben, plusz a hegytetőn egy fél literes ásványvizet (amit a szervezők adtak fel), a célban kiszáradva éreztem magam pedig összességében nem volt a tempóm egyáltalán nagy. Szóval a kicsit melegebb nap a verseny előtti kevés ivással kombinálva megtette a hatását…
De miért voltak idén ennyire kevesen?
Számomra ez a kérdés, mert pl nekem az egyik kedvenc emelkedőm a pilismaróti emelkedő a lapos meredekségével, a Duna-part sem túl nehéz és már a lejtő is vállalható minőségű. Régen rengetegen voltak ezen a versenyen, idén meg már ahogy írtam a rajt előtt 3 perccel beállva sem éreztem magam feszélyezve, mert pontosan tudtam hogy előre lehet menni. Mi változott az idők alatt? Mások az igények? Vagy csupán nem szeretnek versenyezni az emberek? Vagy a verseny neve a félelmetes (fiatalabb korosztály mondta nekem hogy elég hülye neve van)?
Szerintetek mi lehet ennek az oka? Az alábbi facebook bejegyzés alatt tudtok erre válaszolni:
Eredménylisták:
rövid táv: ide katt
hosszú táv: ide katt
Versenyről készült képek folyamatosan kerülnek feltöltésre: ide katt
