Hogyan lettem téli kerékpáros?
Hosszú évekig nem voltam hajlandó télen kint kerékpározni, volt pár próbálkozásom, de egyszer sem jött be igazán, sőt többnyire kellemetlen élmények értek, amik tovább szították a negatív érzelmeimet a hidegben történő bringázással kapcsolatban. Aztán pár évvel ezelőtt rákaptam a téli bringázásra és mára le sem lehet robbantani a kerékpárról a téli hónapokban sem, heti 5-6 alkalommal biztosan kint tekerek és szeretem. Ebben a cikkben elmesélem hogyan történt, hátha mások is könnyebben utat találnak a kedvenc sportjukhoz a hideg évszakban.
Biztos vagyok benne, hogy itthon az emberek többsége a kerékpározást nem tekinti télen is űzhető sportnak vagy közlekedési formának, nem véletlenül használjuk/használják sokan a télre eltesszük a bringát kifejezést. Hideg van, általánosságban rosszabbak az útviszonyok és a rövid nappalok miatt jelentősen leszűkül a világosban kerékpározható órák száma. Egyszóval érthető, hogy a többség miért nem gondolkozik azon, hogy télen kimenjen tekerni.
Amikor 2 évtizeddel ezelőtt elkezdtem a bringázást akkor én is nyári sportként tekintettem a kerékpározásra, de amikor elkapott a gépszíj akkor vettem téli ruhákat, aztán évi 1-2 alkalomban ki is merült a téli kinti bringázás. Jellemzően mindig beteg lettem utána, megfáztam és ezzel el is ment a lelkesedésem. Volt egy-két fellángolás a végiggörgőzött telek után, hogy na majd most kint fogok felkészülni a következő szezonra, de mindig szó szerint gyorsan lehűtött az időjárás hiába volt jó ruhám. Görgőzni utáltam, kint hideg volt és megfáztam, mit csinálhatott ilyenkor az ember? Elment futni és mást sportolni, élvezte a telet, de aztán a szezon első két hónapja mindig szenvedősre sikerült. Ebbe végül hosszútávon beletörődtem és a versenyzés sem motivált, így nem volt kényszer, hogy formában kell lennem tavaszra.
A változás kicsit több, mint 5 évvel ezelőtt, 2018 őszén kezdődött amikor a “Gravel vs Cyclocross? – Ugyanaz vagy mégsem?” cikkemhez kaptam egy Merida Mission CX-et és egy Silexet tesztelni, itt megfogott az országúti szerű, koskormányos bringával való terepezés (nem hívom gravel bringázásnak, mert annál azért durvább terepen történt). Pontosabban a Missiont nagyon megkedveltem a gyorsasága miatt, lehetett vele haladni országúton és terepen egyaránt, a koskormányos trekking Silex meg a szép színén kívül nem sokat adott nekem. Ezután nem volt kérdés, hogy kell nekem egy sportos gravel bringa, amivel tudok menni az eltrailesedő (lehet ezt az igét most én alkottam meg? 🙂 ) montikkal már unalmas utakon újra azt érezve mint amikor elkezdtem montizni. Következő évben jött egy Kellys Soot saját bringaként, amivel a gravel bringázás mellett belevágtam a cyclo-cross versenyeken indulásba, aminek az lett az eredménye, hogy ősszel és télen is heti párszor elkezdtem kijárogatni bringázni a közeli szánkózódombra és a gátra. Persze még messze nem annyit, mint mostanában, de mivel nem akartam totál béna lenni (az voltam), ezért kimentem pár elemet gyakorolni. Ilyenkor kb 40 percet töltöttem el hidegben, a hidegebb napokon a lábam kicsit lefagyott a nyári cipőben, de a felsőtestemnek jellemzően végig melege volt. A cross szezon után is kívánta a testem a bringázást, nem volt leállás, jellemzően terepre mentem ki bringázni a gravel bringával, február közepétől a kevésbé hideg időjárásban pedig már az országúti bringámra ültem fel. Olyan történt, ami előtte még soha, zsinórban sok napot tekertem országúton téli hónapban. A hideg már nem zavart annyira, bár így utólag visszagondolva rendesen túlöltöztem akkortájt.
Kicsit alámér a Roam, ennyire hideg nem volt
2020-21 telét a koronavírus jól szétcsapta (pontosabban a vele kapcsolatos intézkedések), de legalább plusz motivációt kaptam, mivel ebben az évben csak igazolt sportolók indulhattak versenyeken, így lettem az elit-master1 rajt tagja, aki azért küzdött, hogy csak kétszer körözzék le egy versenyen. Ekkor már nem volt kérdés, hogy hidegben is kimegyek bringázni és nem csak technikai elemeket fogok gyakorolni, hanem elmegyek a Velencei-hegységbe is ha a talajviszonyok engedik. Jellemzően nem azért mentem ki tekerni, hogy jobban menjenek a versenyek, hanem azért hogy élvezzem a bringázást, télen terepen valahogy magamra találtam, megküzdöttem esetenként a sárral, a csúszós gyökerekkel, jó szórakozás volt keskeny gumival megoldani eleinte lehetetlennek tűnő helyzeteket. Nem mondom, hogy egyáltalán nem motivált, hogy jobb legyek a cyclo-cross versenyeken, bár én inkább úgy fogalmaznék, hogy abba az irányba szerettem volna mozdulni, hogy képes legyek élvezni a nehezebb versenyeket is. Ennek megfelelően egy mini edzőpályám is lett időközben a tőlem 2 percre lévő szánkózódombon, de ez is inkább a szórakozásról szólt. Ekkor még messze nem mentem ki minden időjárási körülmény között, párhuzamosan futottam mellette, de egyre több időt voltam képes a hidegben tölteni. A cross szezon után is bringán maradtam, februárban az enyhébb napokkal már az országúti szezon kezdődött számomra.
A következő év is nagyjából így telt, de még többet edzettem kint, az igazi áttörés viszont a 2022-23-as télen történt meg, amikor szinte már meg sem fordult a fejemben, hogy nem megyek ki bringázni akkor amikor ráérek. A cyclo-cross szezon alatt gyakorlatilag nem ültem fel az országútimra, hanem mindig a CX bringámmal tekertem, mert ebben az évben lett egy Mission-öm, a kerékpár amivel az egész történet kezdődött. De valójában nem cyclo-cross specifikus edzéseket végeztem, sőt a hegyre is keveset mentem ki, hanem inkább a közeli, majdnem sík parkerdő ösvényein kezdtem el körözgetni. Olyan körökön mentem, ahol nem kellett megállítani a lábamat szinte sehol, gyakorlatilag egy állóképességi edzést is meg lehetett csinálni itt miközben végig koncentrálni és egyensúlyozni kellett, hogy ne menjek neki a fáknak. Számomra messze izgalmasabb volt, mint például a monoton okosgörgőzés, egy 900 méteres körön képes vagyok 1 órát folyamatosan tekerni, sőt villámgyorsan elszáll az idő. A folyamatos egyensúlyozás miatt a talpam sem fázott annyira és a terepen történő hajtástechnikám is fejlődésnek indult, pluszban az erdőben a szél is kevésbé fúj, ezért kellemesebb a klíma. Ruházat kb minden időjárásra már ki volt találva, valami nagyon durva esőnek kellett lennie ahhoz, hogy ne menjek ki bringázni vagy meg kellett betegednem. Bár az utóbbira is alig volt példa mióta kint bringázom többet, pedig régen mindig mosolyogtam azokon, akik azt mondták, hogy azóta nem betegednek meg mióta kint edzenek, most már azt mondom, hogy van benne valami. 2023-ban a cyclo-cross OB után egyből letettem a CX bringát (kicsit besokalltam) és felültem januárban az országútimra és kb annyi kilométert mentem vele télen hetente, mint amennyit nyáron szoktam, persze kellett racionalizálni a hidegebb időjáráshoz az időtartamokat és az útvonalakat, de nem éreztem azt, hogy problémát jelentene a magyar enyhe télben az országútizás. Persze a kényes pontok időnként fáztak kicsit-nagyon, de nagyjából sikerült mindenre megoldást találni vagy hozzáigazítani az időtartamot. Innentől meg sem fordult a fejemben, hogy önszántamból görgőzzek vagy hasonló dolgokat csináljak teremben, ettől a ponttól tartom magam téli bringásnak.
Szívesen írtam volna, hogy ebben az évben tesztelésen kívül nem ültem görgőn, de egy esős nap és egy betegség az utamat állta (éppen az elmúlt héten), melynek következtében pár napra a görgőre kényszerültem, oké nem volt annyira borzasztó barátnőmmel karácsonykor zwiftelni, de 1 óra után már eléggé kezdtem unni, és ahogy lehetőségem volt kimenni egyből kimentem, ég és föld a kettő.
Végiggondolva azt, hogy mi vezetett odáig, hogy a “télen én biztos nem fogok bringázni” kerékpárosból pár év alatt téli kerékpáros lettem, azt tudom mondani, hogy találtam egy téli bringás elfoglaltságot (cyclo-cross), ami adott egy lökést ahhoz, hogy kimenjek télen is a kedvenc sportomnak hódolni, aztán egyre többet kint voltam, megkeményedtem, találtam motivációt, kihívásokat az említett szakágon kívül is és kint ragadtam. Nem bonyolult 🙂
A téli kerékpározással kapcsolatban szerintem kulcskérdés a technikai és a ruházat témája, melyről egyébként már írtunk több cikket, de ezekben a kérdésekben nincs általános igazság, ezért a következő téli kerékpározásos cikkemben arról írok, hogy nekem mik váltak be.
