fbpx

Szilvásvárad Maraton: Cleppe és Dósa diadalmaskodott a Bükkben

A múlt heti mostoha időjárás után ezúttal barátibb körülmények közt versenyezhetett az a közel 1200 versenyző, aki ma rajthoz állt a Specialized Maratonon Szilvásváradon. A férfiak hosszútávját a belga Wouter Cleppe (Alpinbike Team-Endura-Giant-High5) nyerte Vígh Zoltán és Szatmáry András (Waberer’s Areus Cube MTB Team) előtt. A nőknél a leggyorsabb idén is a Vitalitás SE-Kross versenyzőnője, Dósa Eszter volt.

A nők középtávján abszolút második helyre Cseh Veronika (Alpinbike Team-Endura-Giant-High5), harmadikra a dobogókon friss húsnak számító Surán Mónika (Ogre Bike Team) érkezett.

fotó: Molnár Tibor

fotó: Molnár Tibor

A Szilvásvárad maraton sem a régi. Hol vannak már azok az idők, amikor t#kig érő sárban, csendesen hulló esőben vártunk Bíró Ádám “fájööör”-jére? No persze bizonyára többen választották volna előre a szárazabb pályát, mint hogy nyakig sárosan menjenek haza. Idén a 13-as szám inkább szerencsét hozott Tarnai Csaba szervezőnek is, aki már tizenharmadszorra rendezte meg a 33-, 64- és 107 kilométeres távokon rajtoló maratont, ezúttal jó időben.

A távok nemcsak amiatt fontosak, hogy a hosszútáv az ország talán leghosszabb maratonja, hanem azért is, mert az abszolút győztesek kilométerenként 1000 forintot vihettek haza…

Egy villáminterjúra Blazsó Marcit (VKE-Nelson) tudtuk elkapni, aki néhány mondatban összefoglalta a versenyt:

“A versenyt Wouter Cleppe nyerte, majd a Waberers-es fiúk, Vígh Zoli és Szatmáry András érkeztek. A negyedik Fejes Gabi lett, majd én az ötödik helyen értem célba.

Sajnos nagyon fáradt voltam, amit nemcsak éreztem, de a wattadatok is igazoltak. 15-20%-kal volt alacsonyabb a teljesítményem, mint máskor szokott lenni. A Bakony maraton – ami nem volt egy sétagalopp – után hétfőn és kedden még kemény edzést csináltam és nem bírtam kipihenni.
Bánkútig nagyjából együtt mentünk öten, onnantól én csak állóképességi zónában tudtam hajtani.
A pálya jó volt, de nagyon változó. Voltak teljesen száraz részek, de volt ahol a kerék is majdnem beleragadt.”

Teljes eredménylista: 2014_szilvasvarad

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo