fbpx

MITAS X-FIELD cyclocross gumi teszt: A vérbeli mindenes

Tavasszal már megígértük, hogy a cyclocross szezonban tesztelni fogjuk a Mitas három új, csúcskategóriás külsőjét, melyek közül most a legtöbb pályán jól szereplő X-Field került sorra.

A Mitas, korábbi nevén Rubena, 2017-ben kemény fába vágta a fejszét, megjelent a cyclocross gumik piacán, ráadásul nem a belépő kategóriával kezdte, hanem egyből a csúcsra tört. A három új típus közül az X-Field a legsokoldalúbb, közepes sűrűségű mintázattal rendelkezik, melynek köszönhetően alacsony gördülési ellenállás mellett kiváló tapadást biztosít, a legtöbb pályán kitűnően teljesít és teljes mértékben megfelel az UCI szabályoknak, pontosan 33 mm széles és a tömege is a könnyű verseny külsők kategóriájába sorolja, ráadásul a gyári 355 grammal ellentétben a tesztelt pár tömege 326 illetve 338 gramm.

Tubeless Supra kivitelben érkezik, tehát tömítő folyadékkal és ha szükséges átalakító szettel, belső nélkül is használható, emellett szövetsűrűsége is kifejezetten magas, 127 TPI, ez sokat dob a külső kényelmén és tartósságán, nem fog egykönnyen kiszakadni. A MITAS a versenyzésre fejlesztett CRX (CARBON RACE EXTREME LIGHT) gumikeveréket választotta az X-Field futófelületének alapanyagául, mely egy aktív szén alapú, nagy kopásállóságú, versenyzésre fejlesztett gumi anyag, ami a gyártó állítás szerint kifejezetten alacsony gördülési ellenállást és kiváló tapadást eredményez. A Weltex technológiát is beépítette a Mitas az X-Field-be, mely mely egy rendkívül tartós, gumírozott szövetréteg magas sűrűségű polimer szálakkal, mely a külső gumi peremét óvja. Magas rugalmassága és elhanyagolható tömege révén növeli a kopással szembeni ellenállást, melyet elsősorban a karbon felnik pereme okoz.

A Mitas gumikkal (azzal a két párral, amit idén teszteltem) eddig csak jó tapasztalatom volt, az X-Field-től is sokat vártam, főleg, hogy annyi hangzatos technológiát beleépített a gyártó. Kézbe fogva is már pehelykönnyűnek tűnt, mérlegre felrakva pedig már megbizonyosodtam arról, hogy tényleg jó súlyban vannak ezek a gumik. Mindig jó olyan gyártóval találkozni, aki nem hazudja 20-30 (vagy több) grammal könnyebbnek a termékét a katalógusban, mint amennyi valójában, ráadásul itt még fordított eset állt fenn.

A mérlegelés, tapizás után nem maradt más, mint a külső felszerelése. Természetesen belső nélkül akartam felrakni, ha már tubeless kompatibilis, megszenvedtem vele rendesen és elsőre nem is sikerült működőképesen felfújni. Patron vagy kompresszor hiányában nagyon jól illeszkedő felni és gumi párosításra van szükség, hogy szimplán pumpával a helyére pattanjon a külső. Így az első teszt belsővel történt, de másnap besétáltam egy helyi kerékpárüzletbe és a kompresszor megoldotta a problémámat, pillanatok a helyére pattant. Az ajánlott minimum nyomásra, 3,6 barra fújtam fel és a tömítő folyadékkal összerakott rendszer hibátlanul működött, a teszt alatt nem volt komolyabb nyomásvesztés.

Ha már a Mitas all-rounder-nek hirdeti, próbáltam minél többféle terepen tesztelni az X-Field-et, mentem vele fagyott talajon, hóban, sárban, döngölt úton, aszfalton és komolyabb terepre is kivittem, de tényleg nem lehet rá panaszkodni. Viszonylag gyors gumi (persze egy minimál mintáshoz vagy egy slick-hez képest lassú), jól lehet vele haladni a döngölt utakon, kanyarstabilitása és fékezhetősége cyclocross gumihoz képest kifejezetten jó, mely a mintázaton felül valószínűleg a jól tapadó alapanyagának is köszönhető. Sárban is elboldogul, bár a ragadós talajt a mintázata kicsit összeszedi (ilyen célra tervezte a Mitas az X-Swamp-ot).

Alapvetően igaz, amit a gyártó állít, az X-Field a legtöbb pályán kiválóan megállja a helyét, ha pl. csak egy gumim lenne versenyezni akkor biztos, hogy az X-Field-et választanám a Mitas kínálatából. Könnyű, gyors, belső nélkül használható, bizonyos keretek között mindenhol el lehet vele menni, mindent tud, amit egy cyclocross versenyguminak tudnia kell és az áráról még nem beszéltem. Ennyiért más márkából garantáltan nem kapsz ilyen gumit.

 

Ajánlott fogyasztói ár: 6.490,- Ft
További információ: www.mitas.co.hu vagy https://www.facebook.com/MitasHungary/

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo