fbpx

Merida Big.Trail 900 kerékpárteszt: Merev romboló

Bigger is better – ahogy szokták mondani. Vajon igaz ez egy bringára is? A Merida mindenesetre bemutatta az első „merev trail” montiját, a Big Trail-t, melyet volt szerencsénk kipróbálni. Vegyes érzelmekkel távoztam a nem túl hosszú tekerés után. Igazuk is van meg nem is.

merida_big_trail_900_kerekparteszt 2

Mit is takar a merev trail kategória? Hát ugye a trail bringák általában 130 mm-es rugóúttal rendelkeznek elöl-hátul, mivel eddig csak össztelósokat soroltunk ide. Illetve voltak még az UMF Hardy-kba, és Magellan Polarx-ekbe 130-as villákat rakó „jánoshegyezők”, de őket ha jól emlékszem szimplán csak hülyéknek neveztük, hiszen ezek a gépek gyárilag 100 mm-es villákkal érkeztek és a dirt kategóriába sorolódtak. Nyilvánvalóan egy világcég nem követte el ezt a hibát, és a Big.Trail geometriája a 130-as telókhoz lett tervezve, és ezt fejelték meg a 650B+ kerekek fogadásával.

A váz minden tekintetben masszív

A váz minden tekintetben masszív

Így viszont ez már teljesen más liga, és csupán a történeti hűség kedvéért említettem meg a nem túl dicső múltat, nehogy azt gondolja valaki, hogy a Merida ilyenre vetemedett volna. Ha elolvasod a magyar származású tervezőmérnökükkel készített interjúnkat, akkor láthatod milyen tudás van a háttérben! Az aluváz súlya M-es méretben 1965 gramm, és ehhez jönnek még az apróságok így 2101 grammot mutat a mérleg a végén. Ez nem kevés, de ha belegondolunk mire tervezték, akkor indokolt a masszív kialakítás, no meg az sem elhanyagolható, hogy örökélet garanciát adnak a vázra! Egyébként sokan meglepődnének ma, ha lemérnék a kedvezőbb árú XC bringák aluvázainak súlyát…

Az egyik legjobb kábelvezetés a piacon

Az egyik legjobb kábelvezetés a piacon

A váz egyébként szinte mindent tud, amit például a csúcs Big Nine Team-nél már bemutattunk! Belső kábelvezetéssel rendelkezik, és a Smart Entry tervezése szintén a már emlegetett Röszler Csaba nevéhez kötődik. A kábelek az össztelós vázakhoz hasonlóan a középrész előtt jönnek ki a vázból. A hajtómű mögé ISCG05-ös láncterelő konzol is került, ennek használatával meg lehet akadályozni a lánc leesését, bár nekem még egyik szimpla hajtóműves rendszernél sem esett le a lánc.

"Egyedi" láncvilla, a hajtómű mögött pedig ISCG konzol

“Egyedi” láncvilla, a hajtómű mögött pedig ISCG konzol

A támvillán közvetlen Post Mount fékkonzolt találunk, méghozzá rögtön 180 mm-es tárcsa átmérőhöz tervezve. Ennél merevebb rendszert nehéz lenne építeni. A geometria sem a megszokott. 67.5 fokos lapos fejcsőszöggel rendelkezik, aránylag hosszú 616 mm-es felsőcsőhossza van, viszont a 27.5”x2.8”-os gumik ellenére is sikerült rövid 427.5 mm-es láncvillát tervezni. A stucni sem túl méretes, mivel 35 mm-es hosszúságú, így viszont legalább merev.

A széles kormány kell is bele, a rövid stucni pedig a geometria velejárója

A széles kormány kell is bele, a rövid stucni pedig a geometria velejárója

Itt is készültek saját tervezésű alkatrészek a brinághoz akárcsak a Big Nine Team esetében. A Merida Expert kormány 760 mm széles, súlya 270 grammos, emelése 20 mm és már az új 35 mm-es átmérővel készül. A felniket sem bízták másra, már ami a tervezést illeti. A Merida Expert TP felnik 520 grammos súllyal büszkélkedhetnek és ehhez 35 mm-es szélesség társul. Természetesen tubeless kompatibilis.

Háromféle kivitel lesz kapható a Big.Trail-ből, és ebből mi a csúcs 900-ast próbálhattuk ki. A 800-as SLX/XT szettel és Yari villával érkezik nemsokára, a „belépő” 600-as pedig SRAM GX1 1×11-es szettel és RST telóval lesz kapható. Egy valamiben megegyeznek, ami nagyon lényeges: mindegyik modell dropper post-tal jön szériában! A 900-as Reverbbel, a többi a Merida saját csövével. És bizony kell is hozzá a dropper, hogy igazán elemében legyen.

A dropper post kötelező ebben a bringa kategóriába

A dropper post kötelező ebben a bringa kategóriába

Az általunk tesztelt 900-ason SRAM X1 szett volt, ami szintén 1×11 sebességes, 10-42-es sorral elöl pedig 40-es lánctányérral. A SRAM végleg szakított az első váltó használatával, így a középkategóriától ma már nem találsz a montis palettán mást, csak 11-es vagy 12 sebességes szetteket. Egyik szemünk sír, a másik meg üveg. A véleményem az, hogy azok a bringások csak szívnak a 11 sebességes szettekkel akik nem edzettek és kvázi rá vannak kényszerítve a 12-es Eagle használatára. Jobban kedvelem a 2×11-es áttételeket, de a SRAM nem efelé halad. Maga a szett működése rendben van, persze annyit azért rontottak rajta, hogy kívánd az XX1-et, de nem tudnám mérhető adatokkal alátámasztani. Csak átülsz egy X1-ről egy XX1-re és nem akarsz visszatérni. A fékrendszer SRAM Guide, ami azért már sokkal jobb mint az eddigi szériák, már-már Shimano XT szintű, de olyan terep nem volt, ahol rendesen le lehetett volna tesztelni.

A Pike villát csak imádni lehet!

A Pike villát csak imádni lehet!

A Merida Big.Trail 900-as Rock Shox Pike villával van szerelve, ami az egyik legjobb szimplavállas trail/enduro villa. Iszonyat finom a mozgása a teljes 130 mm-es tartományban, és a merevsége is kiváló, pedig a könnyűtől messze állok. Egy 650B+ kerekű trail bringa, amivel át tudsz veretni mindenen megkívánja, hogy minden alkatrésze egyformán masszív legyen, ezért inkább nem lennék kíváncsi az RST telós kivitelre. A Pike előnye többek között az alacsony súly is, közel 200 grammal könnyebb mint a 800-asba szerelt Yari. Egyszóval villa nagy piros pipa!

Széles felnik a 650B+ szabványú ballonos Maxxis gumikhoz

Széles felnik a 650B+ szabványú ballonos Maxxis gumikhoz

Kerekei DT-Swiss XM 1501-esek ami szintén kiváló választás. Imádom a DT kerekeket, igazi sváci óra precizitású műremekek és emellett merevek, illetve könnyűek is. A legdurvább 40 mm-es felniszélességgel készül a nagy gumik miatt, de a súlya mindössze 1885 gramm! Elöl 15 mm-es tengellyel látták el, hátul pedig 12-es, így ez is masszív kapcsolatot biztosít. Viszonylag ritkán kerül a kezünk közé Maxxis gumi, ezen 2.8” szélességű Rekonok feszültek.

Igazából "mindenes" túrázónak az igazi, főleg kezdők alá

Igazából “mindenes” túrázónak az igazi, főleg kezdők alá

Vagyis inkább csak eleinte feszültek, mert állat módjára fel voltak fújva. Pedig ennek a bringának a lelke a guminyomás pontos eltalálása. Mert bizony a hátulja merev. Nem simán merev, hanem nagyon merev. Az első tesztkör után körülbelül olyan fejet vághattam mint aki citromba harapott. Nem tudom hány kilós lehetett, aki előttem tesztelte, de a 90-emhez masszívan sok volt. Leengedtem 2 bar alá, és mindjárt megváltozott a bringa kezelhetősége, irányíthatósága, sőt nagyjából egy másik bringa lett belőle. A méretes gumiknak köszönhetően átmegy mindenen, de nem igazán tudom miért nem 3”-os gumival készül. Mondjuk hátul nem is férne el, hiába van egy másik gyártótól már ismerős kivágás a láncvillán. Elöl nem lesz vele gond, és ha magamnak venném, akkor bele is raknám, nem gond a két különböző méret.

Lehet vele akár vadakat is terelni, bár itt azt hiszem ez után a fotó után a juhász egészen más funkciót szánt nekünk :D

Lehet vele akár vadakat is terelni, bár itt azt hiszem ez után a fotó után a juhász egészen más funkciót szánt nekünk 😀

Szóval átmegy mindenen, de azért a hátulja behatárolja a tempót, mert a gyors ütésekkel nem nagyon tud mit kezdeni az elpattanáson kívül. A brutál gumik miatt ez azért nem akkora gond, megcsúszni nem nagyon fognak. Elöl annyira jól működik a Pike villa, hogy túl nagy a kontraszt az eleje és a hátulja között. És itt van a fő gondom. Nagyon sok össztelós trail bringával mentem már, durva helyeken is. De nem merült fel bennem a teszt alatt, hogy egy merevvel is szeretnék mondjuk bikeparkozni. Viszont itt jön a csavar a történetben. Itthon a montisok hány százaléka jár bikeparkba? 1 vagy talán 2? Másképp teszem fel a kérdést: TE jársz bikeparkozni? Vagy lendületesen tolod a durva lefeléket? Mert ha igen, akkor ez nem a te géped lesz, inkább nézz meg egy One-Sixty-t ami hamarosan érkezik. Nagy súlyú bringás vagy, túrázol, lendületes vagy a lejtőkön, szeretsz mindenen átcsörtetni? No akkor már próbáld ki a Big.Trail-t! Sőt a kezdő montisoknak is nagy biztonságot nyújt, mivel elöl sokat mozog, a gumik majdnem mindent tolerálnak, és nagyon jól tartja az irányt nagy tempónál is.

Veretni inkább egy fully, bár annak nagyobb a karbantartás igénye, kvázi drágább üzemeltetni.

Veretni inkább egy fully, bár annak nagyobb a karbantartás igénye, kvázi drágább üzemeltetni.

Igazából nekem nem jött át ez a merev trail dolog, én durvább ösvényeken, vagy bike parkokban nem akarok merev géppel menni. Túrázni, „csak úgy” terepezni kiváló, a kérdés csak az, hogy ki fog 13 kilós merev bringát venni egymillió forint körüli összegért (900-as), vagy bevállalja-e az ennél nehezebb, de kedvezőbb árú 600-ast kicsivel fél milla alatt, esetleg a kettő közötti 800-ast választja 579.000-ért? A választ nem tudom. Egy valami viszont biztos: egy Trek Stache ennél többe kerül, de a Specialized Fuse is drágább nála. Tehát az is lehet, hogy a hiba bennem van. Egy valamit ígérhetek: a sajtótáborban nem volt elegendő idő arra, hogy sokat menjek a géppel, viszont érkezik ebből a hazai Merida tesztflottába a 800-as, amit le fogok nyúlni, és itthon a szokásos tesztkörökön újra megvizsgálom, majd bővítem ezt a cikket a tapasztalatokkal! Ez a bringa lesz egyébként a Big.Trail-ből az itthon is kapható kivitel.

Forgalmazó: BikeFun Kft.

Elérhetőség: www.bikefun.hu

Ajánlott fogyasztó ár: 579.000 Ft (Big.Trail 800 ami itthon is kapható lesz)

Részletes specifikáció: http://www.bikefun.hu/product/merida-2017-big-trail-800-fekete-piros

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo