fbpx

Gilbert csúcsformába lendült a Vueltán, cél a vb?

Nem lehet elfelejteni a belga Philippe Gilbert 2011-es szezonját, amikor azt a versenyt nyerte meg, amelyiket akarta. Csak egyvalami nem jött össze: a világbajnokság. Idén szinte a legrosszabb profi szezonját produkálta. A Vuelta a Espana-n viszont már második szakaszsikerét aratta ma, úgy tűnik kezd formába lendülni…

A Penafiel és La Lastrilla közötti 178 kilométeres szakasz nagy része a várakozással telt. Unalmas táj, lassú tempó, de mindenki tudta, az utolsó pár kilométer izgalmas végjátékot tartogat az emelkedő befutóval. Csak győzzük kivárni. Hat óra is elmúlt, mire a mezőny végre megérkezett a hajrára, és az esélyesek egy nagyobb csoportja el is szakadt a peloton maradék részétől.

A befutóhoz vezető rövid emelkedő elején az ír Nicolas Roche próbálkozott, a spanyol Juan Antonio Flecha és a dán Matti Breschel tartottak vele, sőt, a négy szakaszt nyerő német John Degenkolb is próbált velük menni, hogy minél előbb legyen a hajrán.

Hátulról azonban az olasz exvilágbajnok, Alessandro Ballan munkájának köszönhetően felzárkóztak az esélyesek, s Ballan csapattársa, Gilbert a várakozásoknak megfelelően támadott is az utolsó 500 méteren. Ben Swift próbált tapadni rá, de ezen a Vueltán a brit úgy tűnik képtelen nyerő ember lenni.

Gilbert magabiztosan nyert, mögötte Alejandro Valverde érkezett nagy lendülettel a második helyre csípve 8 másodpercet Contadoron, mögötte Dani Moreno vitte el a harmadik helyért járó másodperceket kapitánya, Joaquim Rodriguez elől. Még mielőtt bántanánk, ő Valverde második helyét próbálta megakadályozni, s nyilván nem húzhatta be utána a féket.

A 19. szakasz eredménye:
1.     Philippe Gilbert (Bel) BMC Racing Team
2.     Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team
3.     Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha Team
4.     Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team
5.     Gianni Meersman (Bel) Lotto Belisol Team     0:00:03
6.     Bauke Mollema (Ned) Rabobank Cycling Team
7.     Jan Bakelants (Bel) RadioShack-Nissan
8.     Ben Swift (GBr) Sky Procycling
9.     Rinaldo Nocentini (Ita) AG2R La Mondiale
10.     Sergio Luis Henao Montoya (Col) Sky Procycling

Az összetett állás:
1.     Alberto Contador Velasco (Spa) Saxo Bank – Tinkoff Bank     77:21:49
2.     Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team     0:01:35
3.     Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team     0:02:21
4.     Christopher Froome (GBr) Sky Procycling     0:09:48
5.     Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha Team     0:11:29
6.     Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team     0:12:00
7.     Laurens Ten Dam (Ned) Rabobank Cycling Team     0:12:58
8.     Andrew Talansky (USA) Garmin – Sharp     0:13:09
9.     Igor Anton (Spa) Euskaltel – Euskadi     0:13:52
10.     Gorka Verdugo Marcotegui (Spa) Euskaltel – Euskadi     0:15:54

A 18. szakasz összefoglalója

A 17. szakasz összefoglalója

A 16. szakasz összefoglalója

A 15. szakasz összefoglalója

A 14. szakasz összefoglalója

A 13. szakasz összefoglalója

A 12. szakasz összefoglalója

A 11. szakasz összefoglalója

A 10. szakasz összefoglalója

A 9. szakasz összefoglalója

A 8. szakasz összefoglalója

A 7. szakasz összefoglalója

A 6. szakasz összefoglalója

Az 5. szakasz összefoglalója

A 4. szakasz összefoglalója

A 3. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

Az 1. szakasz összefoglalója

Ki nyerheti a 67. Vuelta a Espana-t?

A Vuelta a Espana rajtlistája, esélyesek

A 2012-es Vuelta a Espana útvonala

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.