fbpx

Gemenc Nagydíj: Minden jó, ha a vége jó!

Kusztor Péter

Kusztor Péter

Kusztor Péter szakaszsikerével ért véget a 42. Sygnus Gemenci Nagydíj – Magyarország egyik legjelentősebb nemzetközi kerékpárversenye, Lovassy Krisztián pedig dobogóra állhatott összetettben!

Kisebb „belterjes kakaskodás” előzte meg a Gemenci Nagydíjat, a szövetség egy nappal a verseny előtt húzta ki naptárából a versenyt, a bírói kollégium pedig nem delegált bírókat. Szerencsére a szervezők felkészülten várták ezt a lépést, így a hazánkban körülbelül évente kétszer látható erős mezőny érezhető problémák nélkül vághatott neki pénteken a háromnapos viadalnak.

Nyolc országból érkeztek versenyzők, olyan csapatokkal, mint az olasz U23-as menőket foglalkoztató Delio Gallina Colosio, Lovassy Krisztián kontinentális csapata, a Team Differdange-Losch, a szlovén Radenska, vagy a cseh Dukla Praha. A legjobb magyar csapatok mellett lehetőséget kaptak a magyar utánpótlás korú és az amatőr versenyzők is, hogy közel olyan szintű mezőnyben versenyezzenek, mint mondjuk egy Kelet-Európai UCI 2.2 kategóriás Europe Tour esemény.

A pénteki rajttól kezdve szerencsére minden a versenyről szólt. Az első szakaszon Szekszárdi rajttal és céllal kellett teljesíteni 123 kilométert, nehéz emelkedő nem volt a pályán, így – bár volt kísérlet szökésre – a főmezőny sprintre érkezett, a leggyorsabbnak az olasz Francesco Delledonne bizonyult. Lovassy Krisztián ezúttal még nem fért fel a dobogóra, 4. lett.

Másnap egy kritérium jellegű szakaszra és a Gemenc Nagydíj védjegyének számító esti kritériumra került sor, előbbire Pakson, 3,4 kilométeres körpályán, utóbbira Szekszárdon, 1,7 kilométeres körben. Pakson a 21 kör alatt eléggé szétrázta a mezőnyt a 700 méteres emelkedő, így a szökési kísérletek mellett lekörözések is voltak szép számmal, végül szlovén siker született, Rok Korosec, a Radenska versenyzője nyert, Lovassy Krisztián itt már dobogóra állhatott, 3. lett. Este, Szekszárdon újra olasz győzelem Mattia De Mori révén, Korosec egy második hellyel gyűjtötte a bónuszmásodperceket, Lovassy az első szakaszhoz hasonlóan negyedik lett.

13315648_1004824969565769_3813753676811180516_n

Ma a „királyetap” várta a mezőnyt Szekszárdon, a 132 kilométeres táv utolsó felében egy rövid, de nagyon meredek emelkedővel tarkított pályán kellett körözni. A remek hegyimenőnek számító Kusztor Péter (aki ma csapattárs nélkül vágott neki a versenynek) nem meglepetés, hogy támadott. Kiemelendő, hogy az 1998-as születésű Valter Attila (Cube-Csömör) tudott csak vele menni. (Valtert később leszakította Kusztor, de még így is 5. lett.) Kusztor végül megnyerte a szakaszt, a második Lovassy lett. Az összetett győzelmet a ma hatodikként záró Korosec szerezte meg, Lovassy második, Kusztor negyedik helyen végzett. Örömteli, hogy a generál 5. és 6. helyén két 98-as születésű magyar fiatalt, Peák Barbanást (Tipográfia) és Valtert találjuk!

Eredménylisták:

Sygnus 42. Gemenc Nagydíj – Day 1 – Etap 1 – Results

Sygnus 42. Gemenc Nagydíj – Day 2 – Etap 2 – Results

Sygnus 42. Gemenc Nagydíj – Day 2 – Etap 3 – Results

Sygnus 42. Gemenc Nagydíj – Day 3 – Etap 4 – Results

Sygnus 42. Gemenc Nagydíj – Day 3 – Etap 4 – General

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo