fbpx

Froome duplázott, triplázott, sprintelt, mindent vitt a Vueltán – videó

Chris Froome és a Team Sky elképesztő teljesítményt mutatott be 2017-ben. A mai napon immár hivatalosan is kijelenthetjük, hogy a kenyai-brit versenyző a Tour de France után a Vuelta a Espana-t is megnyerte, mi több, az összetett győztesnek járó piros trikón kívül a zöld ponttrikót és a kombinációs trikót is hazaviheti egy nagyon kemény háromhetes verseny után.

A 117 kilométeres 21. szakasz első fele a szokásos gálázásról, pezsgőzésről szólt, majd következett a Madridi körözés, aminek a szokásosnál nagyobb tétje is volt: ki nyeri a pontversenyt, azaz a helyezési számokért járó pontok alapján odaítélt zöld trikót. Mondjuk ha a Team Sky-nak és Froome-nak annyira kellett a trikó, tegnap Wout Poels igazán előreengedhette volna a célban, de nem ez történt.

A képlet nem volt túl egyszerű, de nem is bonyolult, Froome 26 ponttal vezetett Matteo Trentin (Quick Step) előtt, vagyis ha feltételezték, hogy az olasz szerez pontot a részhajrán és megnyeri a szakaszt, akkor a piros trikósnak sprintelnie kellett a végén, s minimum a 12. helyet megszerezni. Nos, a Quic Step óriásit dolgozva – szerelve a szökéseket is – megcsinálta Trentinnek a részhajrá és a véghajrá felvezetését is.

Az utolsó kilométer videón:

A szakaszt végül mondhatni simán nyerte Trentin, Lorenzo Manzin (FDJ) és Sören Kragh Andresen (Sunweb) előtt, igen ám, de Froome megszerezte a 11. helyet a sprinten, amivel végül övé lett a zöld trikó. A hegyi trikót már korábban megnyerte az olasz Davide Villella (Cannondale-Drapac), a csapatversenyt pedig az Astana sora nyerte.

Az összetett versenyben a sprinten brusztolás helyett inkább a madridi közönségnek integetett a profi karrierjét ma befejező Alberto Contador (Trek-Segafredo), így 7 másodpercet veszítve visszacsúszott összetettben az 5. helyre, Froome mellett a dobogón maradt a Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida), Ilnur Zakarin (Katusha-Alpecin) sorrend. Trentin sikerével a Quick Step 6. szakaszsikert aratott, a három GT-n pedig ez volt a 16. győzelmük, ami szintén óriási teljesítmény.

Vuelta a Espana 21. szakasz eredménye:

1 Matteo Trentin (Ita) Quick-Step Floors 3:06:25
2 Lorrenzo Manzin (Fra) FDJ
3 Søren Kragh Andersen (Den) Team Sunweb
4 Tom Van Asbroeck (Bel) Cannondale-Drapac
5 Ivan Garcia Cortina (Spa) Bahrain-Merida
6 Magnus Cort (Den) Orica-Scott
7 Kenneth Van Bilsen (Bel) Cofidis, Solutions Credits
8 Sacha Modolo (Ita) UAE Team Emirates
9 Michael Schwarzmann (Ger) Bora-Hansgrohe
10 Daniel Hoelgaard (Nor) FDJ
11 Christopher Froome (GBr) Team Sky
12 Juan José Lobato (Spa) Team LottoNL-Jumbo

 

Összetett végeredmény:

1 Christopher Froome (GBr) Team Sky 82:30:02
2 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:02:15
3 Ilnur Zakarin (Rus) Katusha-Alpecin 0:02:51
4 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:03:15
5 Alberto Contador Velasco (Spa) Trek-Segafredo 0:03:18
6 Wout Poels (Ned) Team Sky 0:06:59
7 Michael Woods (Can) Cannondale-Drapac 0:08:27
8 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:09:13
9 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNL-Jumbo 0:11:18
10 Tejay van Garderen (USA) BMC Racing Team 0:15:50

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo