fbpx

Aki kimarad, lemarad… kerékpáros hétvége Vas megyében

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy szeptember 16-án és 17-én két kerékpáros rendezvényre is várják a sport szerelmeseit a nyugati országrészben, amely most már alig két óra alatt elérhető távolság a fővárosból.

Szombaton a vas megyei Gyöngyösfaluban található Holdfény Liget – az Alpokalja kalandparkja ad otthont immár 7. alkalommal a Metrinwest XCU MTB SERIES 10 órás ultra mountain bike versenysorozat idei, sorban harmadik megmérettetésének.

Vasárnap 17-én pedig Kőszegre várják a Metrinwest Mérlegtechnika Citycross belvárosi kerékpárversenyre a lelkes nevezőket és a sport iránt érdeklődőket.

A versenyek időpontjáig, alig egy hét van hátra így cikkükben a házigazdákat arról faggatuk, hogy állnak szervezői teendőikkel…

Szőnye Péter a Holdfényliget vezetője elmondta, hogy a verseny nyomvonala évről-évre azonos, így különösebb tereprendezésre nincs szükségük, de természetesen a pályát a versenyzők számára jól láthatóan kijelölik és megtisztítják.

Az előnevezések száma szépen gyarapodik, az ide cél, hogy versenyzőkben és látogatókban is sikerüljön rekordot dönteni, nem tűnik lehetetlennek.

A verseny pontos időpontja: 2017. szeptember 16., szombat, 08:45 – 18:45 óra.

Folyamatosan figyeljük az előrejelzéseket, hiszen a versenyt időjárástól függetlenül megtartjuk. Szívesebben fogadnánk egy szép nyárvégi, kora őszi napsütéses időjárást, mint egy szeles, esős napot.

Az eseményről, nevezésről részletesen az alábbi linken tájékozódhat:

http://www.xcu.hu/hu/gyongyosfalu/

Ziskó Balázs a kőszegi rendezvény házigazdája is örömmel számolt be a jelenleg is folyó előkészületekről. A KKE Alpok Cycles (Kőszegi Kerékpáros Egyesület) idén 9. alkalommal rendezi meg ezt az országban egyedülálló versenyt, amely végül is egy városi mtb verseny, felturbózva.

Mindenki részt vehet benne lett légyen neki merevfarú, enduro, downhill vagy e-bike-ja, ha megfelelő állapotban találtatik, akkor indulhat a versenyen vele.

Mivel a kör hossza miatt felállított limitált létszámot időről-időre átlépjük idén ismért hosszabbítottunk a nyomvonalon.

A Kőszegi Várba idén is bemehetünk, a Fő téren és a várároknál lesznek nagyobb ugratók felállítva,  lesz  “Gyilokjáró” sötét sikátorral, lépcsőn le-fel, étterembe be-ki,  szóval izgalmas futam várható.

Igazán izgatottak vagyunk, hogy az idén először kísérleti jelleggel meghirdetett E-bike kategóriára mekkora lesz az érdeklődés.

Illetve szintén most szerzünk elsőként szervezői tapasztalatot a rajtnál is, mert az idei verseny egyik érdekessége az lesz, hogy úgynevezett „Le Mans” rajttal indul, azaz a rajtnál felállított kerékpárokat rajtszóra futva kell majd megközelíteni. Reményeink szerint ez a nézőknek is egy külön izgalmas élményt nyújt majd.

Lesznek ezen felül kerékpár tesztelési lehetőségek és bemutatók, láthatunk muzeális kerékpár remekeket és a legmodernebb elektromos bringákat is meg lehet fogdosni.

Az első versenynél még arra törekedtünk, hogy megmutassuk, hogy létezik egy ilyen sport, hogy hegyikerékpár, most a 9. versenyünkön már inkább a határait feszegetjük ennek a mozgásformának.

Beharangozó videó:

https://www.youtube.com/watch?v=54ZLDH1FQok

facebook-esemény:

https://www.facebook.com/events/119479138709036/?fref=ts

Az eseményről, nevezésről részletesen az alábbi linken tájékozódhat:

http://irottkofutoverseny.hu/hu/9metrinwest-merlegtechnika-citycross-kerekparverseny/

Mindkét versenyhelyszínen a szervezők nagy gondot fektettek a kilátogató nézők, szurkolók szórakoztatására. A felállított sátrakban a sporthoz kapcsolódóan kiállítók is részt vesznek az eseményeken, valamint a szombathelyi Galaxy Fitness Club által biztosított 20 db spinning kerékpárral és edzővel lehetőség nyílik szabadtéri spinning edzés kipróbálására is. Akik pedig az E-Monster Rollert szeretnék majd kipróbálni, nekik is lesz lehetőség erre a speciális túrára.

A versenyek névadó szponzorát is megkérdeztük indíttatásáról. Takács Péter a Metrinwest Kft. (www.metrinwest.hu) vezetője szintén a kerékpársport szerelmesei közé tartozik. Nagyszerű kezdeményezésnek tartja mindkét versenyt, amely a maga nemében egyedülálló élményt nyújt az azon résztvevőknek. Az általa vezetett cég profilját is szeretné kicsit becsempészni a rendezvényekbe, így a versenyzők a verseny előtt és után hitelesített mérőeszközön való mérlegelésen vehetnek részt, melyből megtudhatják, hogy a verseny alatt nyújtott teljesítményük milyen súlyvesztéssel járt. Természetesen a kerékpárok mérlegelésére is lesz lehetőség grammos pontossággal továbbá minden versenykategória fődíjaként egy Soehnle személymérleget ajánlott fel a támogató.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.