fbpx

Elrajtolt a downhill világbajnokság!

Szerdán még csak az adminisztráció és az elhelyezkedés volt a fő teendő az idei világbajnokságon, csütörtökön a pályajárás után már rendelkezésre állt három óra edzés is.

Az edzéseket próbálja mindenki a lehető legjobban kihasználni, hiszen a döntő futamig mindössze hét óra edzésidő áll rendelkezésre, ebből tegnap már három le is ment.

Elrajtolt az idei világbajnokság. Elől Lukács Rajmund, mögötte Keresztes Péter.

A pálya alig-alig lett módosítva a májusi Európa Kupa óta, néhány túrás és két új nagy ugrató készült, amin egészen elképesztő mozdulatsornak voltunk szemtanúi, de erről majd később.

Az érzet egyelőre valahogy még nem a világbajnokságot idézi, ám minden teljesen rendben van, nagyon kitettek magukért a szervezők. Ehhez persze hozzá tartozik, hogy a tavalyi Champéry vb hangulatát nagyon nehéz lesz felülmúlni.

A kevés edzésidő miatt hatalmas pörgés van a pályán, az ember azt se tudja éppen hova nézzen, gyakorlott szemnek is lélegzet elállító momentumok vannak. Kezdjünk is bele, az MS Mondraker-es Damien Spagnolo mutatott egy olyan rövid fékutat, amit már a technika se nagyon bírt el, konkrétan a gumi le akart szakadni a felniről. Tavaly második volt a világbajnokságon, úgy látszik idén sem akarja alább adni, még ha köztudottan is Damien a meredekebb, technikásabb pályákon jobb.

Honfitársáról és korábbi csapattársáról, Florent Payet-ről tudjuk, hogy ott a helye az élmezőny közvetlen közelében, ám a mai tempója alapján egész nyugodtan a legelején is lehetne. A pályának az alsó felében van egy hosszabb technikás szakasz, benne gyors gyökeres és nagyobb leléptetések is, úgy látszik ez fekszik az SC Intense versenyzőjének, ugyanis ma nem láttunk ott senkit se gyorsabban jönni.

A fentebb említett nagy ugratókra visszatérve, két 16-17 méteres duplát raktak a régi asztalosokhoz, ami azt jelentette, hogy bőven az asztalok elé felhúztak egy-egy fa eldobót, ahonnan jó magasra repülve lehet eljutni az érkezőig. Leginkább csak a világklasszis riderek ugorják át, közülük se mindenki. A másodikat még kevesebben, ám Richie Rude és csapattársa Eliot Jackson óriási műsort adott. Eliot ment elől, aki ugrás közben kimutatott a nézőkre (pont az éppen kamerázó Bedécs Péterre), majd Richie Rude szállt el az eldobóról, aki az enyhén fordító ugratót egy néhány fokkal jobban kanyarította be, ezzel megcélozva az érkező melletti árkot. Valahogy sikerült visszahoznia a púpra, de annak csak a szélére, amiről már bicikli nélkül csapódott az árokba. Egyet pattant a hátán majd egyet a mellkasán, onnan pedig lábra (!) vissza a pályára. Mindezt 40 körüli tempóról, jó magasról. Hihetetlen mit ki nem bír és még csak fetrengés se volt, hiszen a két csapódás után lábra huppant vissza. Megigazította a bukósisakját, leporolgatta magát, ennyivel el volt intézve. Az eset egy része a lentebbi összefoglaló videónkban is látható.

Richie Rude

A látványból magyarjaink sem maradtak ki, a junior Palotai Gábor volt az, aki élete első világversenyén máris az élmenőkkel biciklizett. Pontosabban ő nem tudott róla, valószínűleg csak annyit, hogy nagy a csörömpölés mögötte. Tehát a sor: Palotai Gábor elől, mögötte Brook McDonald, majd Aaron Gwin, végül Justin Leov. Nem kis tempóban, nem kis szakaszon. Úgy látszik az embert nem csak húzni lehet, hanem tolni is, Gábort nem láttam még így menni.

A többiek is küldik rendesen, kívülről Lukács Rajmund és Ettingshausen Máté nagyon gyorsnak tűnik, de kívülről és az első edzésnapon ez sokat még nem jelent. Rajmi várja az esőt, persze nem 40 mm-t, még jó hogy 52 mm-t mondanak. Mi lesz itt… főleg, hogy fentre 16 cm havat várnak.

Ettingshausen Máté

Térjünk ki egy kicsit a versenygépekre is, érdekes módon a hazaiak kiválósága, Markus Pekoll nem a szokásos MS Mondraker-es setup-pal megy, hanem a boltokban is kapható idei L-es Summum-mal. A nullás stucnit pedig egy 40-45 mm-esre cserélte. Azt még persze nem tudjuk, hogy ennek mi az oka, nem hinném, hogy pusztán logisztikai lenne, valószínűleg a laposabb, tekerősebb pálya miatt van. Nagyon látványos Steve Peat és Steve Smith új bringája is, az előbbi a huszadik évét ünnepli a brit válogatottban, emiatt a Union Jack színeibe öltözött a Santacruz V10, utóbbié pedig piros és fehér festéket kapott a juharfaleveles zászló alapján. A kanadainál azonban nem csak a színek változtak, már az új karbon Devinci Wilson-nal megy, ami igencsak jónak tűnik, valamint a mezőny egyik legcsendesebb bringáját faragták belőle.

Jöjjenek a videók, elsőként a csütörtöki edzésnap videója:

Rövid videó a szerdai adminisztrációs napról:

Folytatás pénteken, eső és sár kíséretében.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.