fbpx

Új útvonallal „keményít” a 3. Fehérkő-lápa Hillclimb

Szeptember 8-án immár harmadik alkalommal indul a Bánya-Bükk vadregényes tájainak meghódítására a Fehérkő-lápa Hillclimb Hegyikerékpáros időfutam és terepfutó verseny, amely egyben a TakarékPont Mountainbike Challenge sorozat nyolcadik állomása is.

A Fehérkő-Lápa Hillclimb nyílt hegyi időfutam verseny közvetlenül Miskolc város nyugati végén, Felső-Majláth és a Bükk találkozásánál indul, és az egyedülálló szépségű fenyvesben fekvő Fehérkőlápai Turistaház kertjében ér véget. Az alig több mint hét kilométer hosszú útvonal szintkülönbsége 376 méter, melyet közepesen nehéz terepen, szinte egyenletesen emelkedő, javarészt zúzottköves, murvás, helyenként sáros talajjal megküzdve kell a versenyzőknek teljesíteni.

Továbbra is a leggyorsabbak (hegyikerékpár és terepfutás) kapják a Fehérkő Lába kitüntető címet és a kupát, amit tavaly a terepfutók közül Harsányi Tamás 29:03-as idejével-, és a kerékpáros Dovák Krisztián (TREK Józsefhegyi SE) 21:54-es elért pályacsúcsával emelhetett megérdemelten a magasba.

Számos újdonsággal várják idén a szervezők a versenyezni kívánó amatőr és igazolt sportolókat, melyről Kalotai Norbert a verseny főszervezője nyilatkozott:

Egy új – rövidebb és meredekebb – útvonal beillesztésével szeretnék a kihívásokat kereső, technikásabb versenyzők számára még vonzóbbá tenni a viadalt, melyen a felnőtt férfi (elite), és egy nyílt felnőtt férfi korcsoport, valamint a terepfutók mezőnye indul. Ez az új szakasz nemcsak a versenyzőknek, de a szurkolók számára is látványos és küzdelmekkel teli versenyt tartogat, miközben a régi, klasszikus útvonalon is zajlik majd az izgalmakkal teli verseny.

Ebben az évben először chipes időmérő rendszer gondoskodik a professzionális időmérésről, mely az eredmények azonnali kiértékelésre ad lehetőséget.

A leggyorsabbak – a hegyikerékpáros és a terepfutó kategória abszolút legjobb idejét teljesítő versenyzői – kapják a Fehérkő Lába Kupát és a verseny főtámogatója jóvoltából egy-egy vadonatúj Volvo V40 nyereményautóval térhetnek haza (egy hetes, korlátlan használatra), csakúgy, mint az a szerencsés induló, akinek a rajtszámát az eredményhirdetés után kisorsolják. Ahogy a Mountainbike Challenge többi állomásán, úgy a borsodi viadalon is a TakarékPont jóvoltából a leggyorsabb 14-18 év közötti versenyző egy tetszőleges TakarékPont számlával – egy éves ingyenes számlavezetéssel és díjmentes TaPassz mini bankkártyával -, gazdagodik.

A célban a méltán híres, már hagyománynak tekinthető – speciális receptúra alapján készült – fehérkő-lápi gulyás és a támogatók által felajánlott nyeremények kisorsolása várja a versenyen résztvevőket.

További információk:

www.feherkolapahillclimb.hu

www.facebook.com/feherko.hillclimb

www.moutainbikechallenge.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo