fbpx

Bemutatták a 2021-es Tour de France útvonalát

Sok sprintszakasz, kevés hegy, kissé vérszegény útvonal vár a Tour de France mezőnyére 2021-ben.

Tour de France 2021

Tour de France 2021 útvonal

A koronavírus-járvány miatt nem a megszokott módon, hanem egy online prezentáció keretén belül mutatták be a 2021-es Tour de France útvonalát. A Francia Körversenyt 2021-ben június 26. és július 18. között rendezik, egy héttel korábban mint általában, a verseny az olimpia időpontjához igazodik pont úgy mint 2020-ban.
Az eredeti tervek szerint Koppenhágából rajtolt volna 2021-ben a Tour, de a járvány miatt biztosra akartak menni a szervezők és 2021-ben a brest-i rajt mellett döntöttek.
Az útvonalban 8 sík, 5 dombos, 6 hegyi szakasz és 2 egyéni időutam lesz, és meglepő módon csak 3 szakasz fog hegyibefutóval végződni.

A sok sík szakaszért cserébe várhatóan az első napon nem sprinterhez fog kerülni a sárga trikó, mert már az első szakaszon lesznek komolyabb emelkedők az útvonalban. A második napon szintén dombos pálya lesz a menü, majd két napra eljön a sprinterek ideje, amit egy egyéni időfutam fog követni. Aztán újra sík szakasz következik, ami után a Tour leghosszabb szakaszát kell teljesíteni és az első hét végére az Alpokba érkezik a mezőny, ahol két hegyi szakasz vár rájuk.

A második hét sík, hegyi, sík, sík szakaszokkal kezdődik, majd szombaton egy dombos, várhatóan szökevény sikert hozó szakasz után vasárnapra egy andorai hegyibefutós etap következik.

A harmadik hét első felében még marad a mezőny a hegyek között, a 18. szakasz lesz utolsó hegyi szakasz, ahol még időkülönbséget adni az utolsó előtti napi időfutam előtt. Végül, mint mindig Párizsban fejeződik be a 2021-es Tour de France.

Részletes bemutatóvideók a verseny honlapján találhatók.

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo