fbpx

Alapmű a doppingról: részletek Tyler Hamilton és Daniel Coyle könyvéből, 5. rész

Rögös út vezetett az 1999-es első Tour-győzelemhez, szerencse is kellett hozzá, és szerepet kapott a EPO is…

Tyler Hamilton és Daniel Coyle könyve a profi kerékpársportban folytatott szisztematikus doppingolás eseményeit dolgozza fel 1996-tól 2004-ig. Sorozatunk végigveszi a könyv fontosabb mozzanatait, lehetővé téve, hogy a jelenleg folyó doppingbotrányt, illetve a profi kerékpársport ebből következő átalakulását az olvasó jobban átlássa, megértse. Az előző részben Armstrongot leszerződteti a U.S. Postal, de a Festina-botránytól hangos 1998-as Tour-on még nem indul. Ellenben Hamilton EPO-mentesen végighajtja a francia kört, dobogós helyezést ér el az 58 km-es időfutamon, majd Dr. Celaya rábeszéli, folytassa ígéretes profi karrierjét. A botrány árnyékában új módszereket kell találni a körversenyek alatti doppingolásra…

A profi kerékpárversenyzés a látszat ellenére nem egyéni, hanem csapatsport. Ráadásul nemcsak a csapatban lévő versenyzők vesznek részt a küzdelemben, hanem a mögöttük dolgozó háttércsapat, a csapatvezetőség, az edzők, orvosok, segítők, szerelők, szakácsok, és így tovább. Az 1999-es Tour de France esetében a U.S. Postalnak ezen felül még egy kulcsemberre volt szüksége, aki a szigorú ellenőrzés ellenére el tudta látni a csapatot EPO-val.

Kellett egy csapat…

„Az 1999-es Tour-on nem a U.S. Postal volt a fő esélyes az összetett győzelemre. Armstrong eredményei bíztatóak voltak, de nem magasodtak ki az élmezőnyből, a rövid eltiltásából visszatérő Züllével, illetve Ullrich-kal, Escartinnal, Riis-szel és a Giro-győztes Gottival kellett megküzdenie. […] Nálunk a Tour-rajtlistán Lance-et leszámítva csak a tengerentúlon ismert nevek voltak: Hincapie, Vauters, Livingston vagy Vande Velde. Erős, kitartó srácok, de korábban a nagy európai csapatokban mind csak harmadhegedűs szerepet játszottak a nagyok mögött. Ellenben csapatunkat egy láthatatlan francia srác is erősítette, Lance nizzai kertésze és kerékpárszerelője, a ’Motoros’.” (p. 149)

Tyler Hamilton Kevin Livingston mellett a másik első tiszt volt, Armstronggal hárman külön buszban laktak, így a doppingolás is olajozottabban mehetett…

„Motoros régen profi szinten versenyzett, Sean Yates haverja volt [a 2012-es SKY-siker egyik kulcsembere – szerk.], így ismerte meg Lance. Első munkaköre az volt, hagy a Nizzában letelepedett amerikai versenyzőknek megmutassa a legjobb kerékpáros útvonalakat, amerre edzéseinket végezhettük. Előzőleg kerékpárszerelőként dolgozott, logikusan jött a gépkarbantartás, mint következő feladat, majd mivel Lance nem szeretett kertészkedni, rá hárult a kert gondozása. Az EPO-ellátásba való beszervezésének ötletét az adta, hogy minden nap egy fürge motorral érkezett a nizzai Armstrong-villához.” (p. 150)

Bruyneel az ONCE-nál fejezte be pályafutását, ahol minden fortélyt elsajátított…

Lance az 1998-as nehézségek után saját szája íze szerint alakította át a U.S. Postal csapatot, beleértve a vezetőséget is. A csapatfőnök Johhny Weltz-cel nem jött ki, így egy frissen visszavonult kerékpárversenyző havert választott helyére, a belga Joan Bruyneelt.

„A logika Bruyneel kiválasztása mögött minden bizonnyal az volt, hogy a legszervezettebben működő profi csapatnál, az ONCE-nál fejezte be karrierjét, Manulo Saiz vezetése alatt minden fortélyt – beleértve a doppingolást – rendesen kitanult. Továbbá tökéletes összhangban volt Lance-szel, az egyik bármikor be tudta fejezni a másik mondatát.” (p. 153)

A csapatot segítő orvosokat is leváltotta Armstrong: spanyol nemzetiségű, a korábban ugyancsak az ONCE-nél dolgozó szakemberek kerültek a Postalhoz. Luis Garcia del Moral volt a brigád feje, akinek Valenciában volt akkoriban rendelője, onnan kellett a felkészülési időszak során beszerezni a doppingszereket. „A Festina-botrány példájából okulva nem egyben történt a vásárlás, hanem mindenki maga ugrott át a Nizzától nem messze lévő rendelőjébe, és csak a saját két-háromhetes adagját hozta magával. Ilyenkor feltöltőkártyás telefont vittünk magunkkal, del Moral pedig receptet adott a cucc mellé feleségünk vagy barátnőnk számára: krónikus végszegénység ellen volt az EPO és a tesztoszteron, ha a határon valaki érdeklődött volna…” (p. 154)

Jól jött a szerencsés 6 perces jutalomelőny, Alex Zülle is kirobbanó formában volt 1999-ben…

Ez a beszerzési módszer természetesen egy háromhetes verseny során nem működik. „Emlékszem, hogy Lance-szel a konyhájában ültünk és azon tanakodtunk, hogy miként lehetne biztonságosan hozzájutni az EPO-adaghoz a Tour alatt. Őtőle származott a zseniális ötlet, hogy Philippe, a kertész-szerelő kísérjen minket motorjával: ő gyorsan eljut bárhova, még az útlezárások sem jelentenek számára akadályt. Bármikor ott tud lenni a csapatbusznál, ha szükséges, feltöltőkártyás telefonon lehet kockázatmentesen értesíteni. Ezt egészítette ki az, hogy a U.S. Postal csapat nem egy nagy, hanem két kisebb busszal utazik a versenyre, Lance, Kevin Livingston és én leszünk a kisebben, amit majd a belga masszőr vezet. Philippnek csak a főnököt és a két első tiszteket kell ellátni, így egyszerűbb és biztonságosabb.” (p. 154)

Michele Ferrari, a zseniális orvos, aki egymaga a feje tetejére állította a profi kerékpársportot…

„A Motoroson kívül még egy láthatatlan csapattaggal egészült ki az 1999-es Postal: a briliáns Dr. Michele Farrarival, akit csakis a profik krémje ismerhetett személyesen, a ’mitosz’, aki egymaga a feje tetejére állította a kerékpársportot. Májusban a Liege-Bastogne-Liege előtt találkoztam vele először, akkor még csak Lance felkészülését irányította. SZTK-keretes szemüveget viselt, és mindenhova egy lepukkant lakóautóval utazott. Kiváló figyelemelterelő módszer, mivel ő volt a legtöbbet kereső orvos annak idején, akár a névrokon autómárkával is járhatott volna. Hozzáállása teljesen egyedi volt: a versenyfelkészítés számára egy képletmegoldás volt, és csakis számokban tudott gondolkodni. Lance-en, majd rajtam elvégzett tesztjei alapján kiszámolta a leadott teljesítményt, a laktátküszöböt és a hematokrit-szintet. Ez a testtömeggel és testzsír-százalékkal kiegészítve egy mágikus értéket adott, ami halálbiztos mutatója annak, hogy a versenyen mire leszünk képesek.” (p. 156-157)

Az 1999-es Tour-győzelem nem indult valami jól, a felkészítő versenyek nem sikerültek túl jól, illetve a francia kör előestéjén is történt egy baki: Lance edzés közben majdnem telibe találta a Telekom csapatautóját. Ha akkor Hincapie nem figyelmezteti az utolsó pillanatban, teljesen más irányt vett volna az Armstrong-karrier és az egész profi kerékpársport. Emellett az UCI bevezette a ’vérprofil-tesztet’, így az EPO-kimutatás hiányában azt mérték, hogy egy hosszabb időszak során a versenyzők hematokrit-szintjében vannak-e nagyobb kilengések. Elrettentés végett tavasszal Pantanit ez alapján kirúgták a Giróból, az ígéretes belga sztárt, Frank Vandenbrouckét pedig beszerzés közben fülelték le. Ez már tényleg elég intő jel lehetett az amerikai ’postások’ számára.

A prológ után sárgában hajthatott Armstrong…

Pantani távolléte mellett Riis és Ullrich is lesérült, ami kétségtelenül Armstrong győzelmi esélyét növelte. A fő vetélytárs így a két Festinás visszatérő, Zülle és Virenque volt, kiegészítve Escartinnel, Bellivel és a Giro-győztes Gottival. „A Tour prológjára Armstrong felépült az előző napi bukás horzsolásaiból, ellenben az UCI figyelmeztetést adott ki a Postal csapat számára, hogy hamatokrit-szintjeink határérték közelében vannak. Beijedtünk, hogy a verseny során szigorú ellenőrzésre számíthatunk. Működni fog-e a ’motoros-terv’, ha állandóan körülöttünk szaglásznak a doppingellenőrök és a francia rendőrség? Minden esetre a prológ jó sikerült: Lance győzött 7 mp-t verve Züllére.”

Armstrong az előnyt a 2. szakaszon meglepő módon tovább tudta növelni egy szerencsés véletlen folyamán. A legendás ártéri Passage du Grois-t keresztezve Hincapie ismét Lance őrangyala volt: a nyálkás útszakasz előtt az élre jutatta a kapitányt, így kimaradt abból a bukásból, amely a mezőnyt megtizedelte, nagy időhátrányt okozva azoknak, akik egyáltalán folytatni tudták a versenyt. Zülle, Belli és Gotti ott és akkor hat percet kaptak Lance-től, így a győzelmi esélyek egyre nőttek. Majdan a 8. és 9. szakasz jelentette a vízválasztót: ekkor következett a hosszú időfutam, illetve az első kemény hegyi szakasz.

A 9. szakaszon mutatta meg Armstrong, hogy nemcsak kronót, de hegyet is magtanult menni…

„Két nappal az időfutam előtt, a 6. szakaszt követően felhívtuk Philppet, hogy hozza az adagokat. Akkorra már kezdett megkopni a felturbózott hematokrit-szint, szükség volt az utánpótlásra. Minden a terv szerint történt, átverekedte magát a kordonokon majd a nézők hadán, odajött baseballsapkában, hátizsákkal a kisbuszhoz, aláírást kért, és ’ott felejtett’ egy kis csomagot. A buszban azonnal befecskendeztük a cuccot, a szemetet egy kólásdobozba toltuk, majd összetapostuk. Orvosunk ez után elment levegőzni egyet, és a versenyközponttól jó messze kidobta az egészet.” (p. 169)

Az EPO így nem is került a szállodába, hiába is folytattak volna házkutatást, nem volt semmi nyom. Az eredmény pedig nem maradt el: Armstrong egy percet vert a hosszú időfutamban a legendásan jó ’kronós’ Züllére, amely már 7 perc fórt jelentett. De a nagy erőpróba, a Telegraphe-ot, illetve a Galibier-t felvonultató 9. szakasz még előttük állt.

A francia sajtó Lance-t E.T.-ként emlegette a csodával határos szökést követően….

„Azon az esős, hideg napon a csapat kiválóan dolgozott Lance-nek: a haditerv szerint az első emelkedőkön mi diktáltuk a tempót, majd a Galibier-n Gotti és Escartin támadott. Ami még engem is meglepett, hogy Lance szökési kísérletükre azonnal reagált, szabályosan kilőtt, és pillanatok alatt befogta a két veszélyes vetélytársat. Ilyet még én sem láttam tőle, pedig nap-nap után együtt edzettünk.” (p. 172)

A francia sajtó a szakasz után Armstrongot E.T.-ként emlegette, számukra egyértelmű volt, hogy a szakaszsikerben a szerek játszották a fő szerepet. Erre még egy lapáttal rátett, hogy a doppingteszt Lance-nél túl magas kortizon-értéket mutatott ki, amelyre utólag hamisítottak receptet: a magyarázat szerint az állítólagos altáji gyulladásra használt kenőcs okozta a málőrt. „Szerencsére a szervezők, akik egy megújult, tiszta Tourt hirdettek meg a támogató megnyugtatása érdekében, nem voltak érdekeltek a botrány fokozásában, és segítettek eltusolni az esetet.” (p.173)

A Pireneusokban is tudta tartani a lépést a hegyi menőkkel, még szakaszgyőzelemre is futotta a felturbózott erőből…

A francia sajtó természetesen nem adta fel a kukacoskodást, a „földönkívüli teljesítményre”, a csodára választ vártak. Armstrong karakán módon ki is állt eléjük: „Valóban csoda történt, 15-20 évvel ezelőtt senki nem épülhetett volna fel daganatos betegségből úgy, hogy utána folytathassa a kerékpárversenyzést.” Ezzel Lance azt is egyértelműen bebizonyította, hogy jó kommunikátor, és képes bánni a médiával.

A U.S. Postal csapat nagyobb része, mivel nem kapott ’erősítést’, a verseny végére igencsak legyengült. „Meg kellett szervezni, hogy a Motoros hozzon plusz adagokat, amelyet átcsempészünk a másik buszba. Frankie Andreunak már fektében adtuk be az EPO-t, mert nem volt képes felkeni a fáradtságtól. Szerencsére a Pireneusok hegyi szakaszaira valamelyest rendbe jött a csapat, és képesek voltunk támogatni Lance-t. Bár Zülléék valamelyest faragtak hátrányukon, Lance-t megközelíteni már nem tudták. […] A Champs Elysée-n el sem hittük, hogy sikerült, amit elterveztünk. Öletgettük egymást az amerikai zászlóerdő közepén, olyan volt az egész, mint egy hollywoodi történet. […] Az ünnepség kellős közepén Lance hívást kapott: Bill Clinton gratulált. Az egész nemzet extázisban égett.” (p. 180-181)

A Champs Elysée-n az amerikai zászlók tengerében…

Sokak áldozatos munkája állt a győzelemben, a nagy kérdés, hogy mennyi szerepe volt ebben a motoros Philippnek. A ’postalosok’ úgy gondolták, hogy minden csapatnak megvolt a maga megoldása az EPO eljuttatására, de a 2005-ben elvégzett utólagos EPO-tesztek a konzervált vizeletmintákon mást mutattak. A kódszámok beazonosítása után kiderült, hogy Lance 15 mintájából 6 egyértelműen pozitív volt, további néhány kisebb mértékben tartalmazott szintetikus EPO-t. Ellenben a 81 használható egyéb minta 91,4%-ban tiszta volt. (Lance-nek voltak tiszta mintái, mivel az első 7 szakasz során tartott a felturbózott állapot, így nem kellett szer, az utolsó szakaszokon, a győzelem biztos tudatában, már értelmetlen volt a teljesítményt a maximumon tartani.)

A dobogó Párizsban: 2. Zülle, 3. Escartin

És Philippe ma mit csinál? Nizza mellett sikeres kerékpárkereskedést üzemeltet, termékei egy az egyben Armstrong fő támogatóitól származnak: Trek kerékpárok, Oakley szemüvegek, Giro sisakok és ugyebár Nike cipők szerepelnek a patinás bolt kínálatban!

Folytatjuk, az első rész itt olvasható, a második rész, a harmadik rész, a negyedik rész
Forrás: Tyler Hamilton, Daniel Coyle – The Secret Race, Ebook edition, Mobi-formátum
Képanyag: archív

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.