fbpx

A világelső Rodriguez a WorldTour-újonc csapatban folytatja? – Frissítve

A Gazzetta dello Sport „megbízható forrásokból” tudni véli, hogy a világelső kerékpáros, Joaquím Rodriguez nagyon közel áll a megállapodáshoz a WorldTour-ba idén bekerülő Argos-Shimano csapatával.

Marad-e az új Katyusa-mez Puritón?

Miután a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) döntése értelmében Rodriguez csapata, a Katyusa – etikai okokra hivatkozva – kiszorult a profi kerékpáros első osztályból, Purito, aki így szabadon igazolható státuszba került csapattársaival egyetemben, kilátásba helyezte, hogy elhagyja az oroszokat, mert számára a Tour de France-részvétel a legfontosabb 2013-ban.

A holland csapat tulajdonképpen adja magát, hiszen kiváló sprintereik vannak a német Marcel Kittel és John Degenkolb személyében, de hiányzik egy igazán jó összetett menő a soraikból. A Giro d’Italián második, a Vuelta a Espana-n pedig harmadik helyen végző Rodrigueznél jobb erősítésről nem is álmodhatnának. Az Argos-Shimano részéről mégis cáfolták az értesülést…

„Ha a Katyusa nem marad a WorldTour-ban – (az oroszok fellebbezése az UCI döntése ellen a lausanne-i sportdöntőbíróság asztalán van – a szerk.) – eligazolok, mert nem szeretnék visszalépni. Ez nehéz döntés volna, mert egy nagy családot kellene elhagynom, de a karrieremet kell szem előtt tartanom. Ott akarok lenni a Touron és küzdeni a győzelemért, mert idén kimondottan kedvező számomra az útvonal. – nyilatkozta a múlt héten a világelső.

A mai nap folyamán a Gazzetta cikke nyomán a cáfolat is megjelent, a Cyclingnews-nak az Argos Shimano részéről így kommentálták a hírt: “Azt mondhatjuk, hogy nem állunk tárgyalásban Rodriguezzel, és a pletyka nem igaz.”

Rodriguez ügynöke, Angel Edo ennyit tett hozzá: “Semmi sem dőlt még el, van több ajánlatunk is. De tiszteletben tartva a Katyusával kötött szerződést, megvárjuk a CAS (Nemzetközi Sport Döntőbíróság) döntését, ami január 10-én vagy 11-én esedékes, mielőtt bármit tennénk.”

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.